A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A göteborgi Kőrösi Cs. S. Egyesület őszi krónikája


Szeptember 19-én, a Határon Túliak III. Vonyarcvashegyi (Magyarország) Ünnepnapján a hu.se.t héten rendszeresen kiállító svédországi magyar képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás egyesületünk szervezésében. Bokor Botond, Csanádi Ibolya, Kevi Zsuzsanna, Krasznai Lindskog Mária, Lénárd István, Patachich Csilla, Pázsit Mária, Pázsit Raymond Péter, Perger Dénes, Urbán Attila és Kathy Tóth 26 művét állítottuk ki a polgármesteri hivatalban. Reziben, a művelődési házban, november 30-án szintén bemutatásra kerül a kiállítás anyaga.

 

Papadimitriu Athina, Varga
Miklós és Svärdmark Béla, Bitay Zsolt felvétele

 

A göteborgi magyar pop-rock-klasszikus zenei est, három éves tervünk második szakaszának megszervezésére október 10-én került sor. A múlt évi Tolcsvay Trió után most Papadimitriu Athina és Varga Miklós volt a vendégünk. Varga Miklós lemezei, valamint színpadi- és filmszerepei révén a magyar rockzene egyik legismertebb, ma már legendás alakja.


A programban különböző rockoperákból (István, a király, A megfeszített) hangzottak el részletek, de a Koltay Gábor által rendezett, nagysikerű történelmi játékfilmből, a Honfoglalásból is hallhattunk betétdalokat. Varga Miklós szólólemezeinek slágereiből is előadott néhányat. Hallhattuk a nemzetközi hírnevet is szerzett Európa dalt is. A görög származású, ízig-vérig magyar színésznő előadásában Athina művészi pályáján és az életben átélt örömök és csalódások tapasztalata, a megélt szerepek árnya jelent meg az érett női hangban. A hároméves tervünk egyik nagyon fontos célja, hogy a tagságunkat növeljük és - nem utolsó sorban - a fiatalokat is jobban aktiváljuk. Külön köszönet a SOMIT kis, lelkes csoportjának a részvételért. Az est és Varga Miklós különleges meglepetése, 25 éve nem látott barátja, Svärdmark Béla (Bela Stephens), akivel együtt énekelték az annak idején Svédországban felvett régi dalt (Safari együttes), amelynek dallamos rock üteme tapsolásra és jókedvre hangolta a közönséget.

 

Az utolsó csepp… címmel október 31-én tartottunk beszélgetést a 20 évvel ezelőtt történt össz-közép-kelet-európai változásokról. Sall László jól felkészült kérdésekkel irányította a beszélgetést, amely színvonalas, jó hangulatú, kellemes estévé kerekedett. A résztvevők között Kevi Zsuzsa és Pázsit Mária festményeit valamint Bo Peterson Majd rájössz! című regényét és a göteborgi székhelyű Felis kiadó gondozásában megjelent Grimm mesét osztottunk szét.

 

Tandemmel a hídon címmel kiállítás megnyitójára került sor november 3-án a Cosmopolitan Galériában. A művészek, Illés M. Julianna Magyarországról és Janko Laco Szerbiából, vallják: "Együtt állítjuk ki munkáinkat, mert hisszük és reméljük, hogy a határokon átívelő kulturális hidak az egyes embereket, de talán még a nemzeteket is közelebb hozzák egymáshoz”. A két alkotó magával hozta néhány barátjuk egy-egy képét is.

 

Hagyományainkoz illően, ismét táncházat szerveztünk,
a Tavaszi Szél egyesülettel közösen,
Sture Nilson felvétele

 

November 7-én , hagyományainkoz illően, ismét táncházat szerveztünk, a Tavaszi Szél egyesülettel közösen. A Kalmár Mónika és Ölveczky Árpád táncházgazdák vezetésével előbb a Tavaszi széllel együtt gyermekfoglalkozást tartottunk. A két bő félórás tánctanulás után ifjaink némelyike még a felnőttek táncába is beszállt, amely aztán a késői órákig eltartott. Mézes Zsuzsa és Mézes Árpád valamint Ág Zoltán zenészek nagyszerű hangulatot teremtettek a majd százfőnyi közönségnek. A felvidéki Pengő zenekar tagjai és táncházgazdáink lelket erősítő és lábakat gyengítő előadása kicsiknek és nagyoknak emlékezetessé tette az estét. Köszönjük!


Csata Attila és Sall László

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME