Most, amikor ezt a levelet írom nektek, még csak az ősz közepén járunk. A fák, bokrok levelei már elvesztették ezerféle zöld színüket, sárgulnak, pirosodnak, barnulnak, száradnak, aztán leperegnek a földre. Az őszi szelek majd tesznek róla, hogy szétzilálja, egybeterelje, majd roskassza, laposra igazítsa, szóval felkészítse ezeket az elszáradt leveleket a tél fogadására. Ha majd elkezd hullani a hó, fehér lesz ez az avartakaró. Reméljük, így történik ebben az évben is, nem kell attól tartanunk, hogy, mint mondani szokták, nem öltözik fehérbe a karácsonyi ünnepünk.
Emlékeztek még Bazsóra? Sokszor írtam már róla, most egy régi téli vakációs élményét szeretném megosztani veletek. Olvassátok szeretettel, és próbáljátok megírni nekem, mit gondoltok, jól érezte magát Bazsó a nagymamájánál? Vagy írjátok meg, milyen volt a ti karácsonyotok!
A címem a régi: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ildikó néni, 2023 telén
Bazsóka téli vakációja
Havas tájakon
Nagy sírás-rívás előzte meg azt a réges-régi téli vakációt, amelyről mesélni szeretnék. No, ne ijedjen meg senki, nem történt semmilyen rossz dolog, senki sem lett beteg a családban, nem tört el semmi, nem romlott el semmi!
Csak annyi történt, hogy Bazsó megtudta, hogy a téli vakáció nem úgy alakul, ahogyan ő azt már az ősz elején eltervezte. Az igaz, hogy a tervét senkivel sem beszélte meg, eszébe sem jutott, hogy megkérdezze az édesanyjától, vagy az édesapjától, ők terveznek-e valamit? Azt tudta, hogy a karácsonyt együtt ünnepli a család, ezzel nem is volt gond, ezzel számolt. De karácsony után Bazsó szerint csak egyféle program a logikus és megvalósításra váró! Utazás a hegyekbe (ha lehet minél távolabbi, és minél magasabb hegyekbe), és ott találkozni a szülei barátaival, és persze azok gyerekeivel, és együtt sízni! Csakhogy a szülei dolgoznak és a pihenőszabadságuk nem esik egybe az iskolás gyerekek téli szünidejével.
– Minden barátom megy valahova. Ha nem tudunk elutazni, akkor velem mi lesz? – érdeklődött két sírás között.
– Tisztázzuk: édesanyád és én nem tudunk elutazni, de te igen! – volt a meglepő felelet.
– Hova? – hökkent meg Bazsó
– Nagymamáékhoz!
– De hát hozzájuk nem kell utazni! Ők itt laknak majdnem mellettünk!
– Most a másik nagymamánál, meg a dédiéknél leszel, már régen megígértük neki ezt a látogatást.
– De ott mit fogok csinálni télen? Nyáron jobb lenne!
– Sajnos, az évszakok sorrendjébe nem tudunk beleszólni, még a kedvedért sem!
Olvass, sakkozz, sétálj – tanácsolta az édesapja.
– Ez mind olyan felnőttes dolog! Miért nem mehetek inkább úszni?
– Mert hideg van. Ne butáskodj, tudod te is, hogy jól fogod érezni magad nagymamáéknál, fölösleges ez a nyafogás!
Bazsó végül kénytelen-kelletlen belenyugodott, hogy abban az évben nem utaznak a nagy hegyek közé, és lélekben felkészült egy fárasztóan unalmas vakációra.
– A dédiék biztosan állandóan csak azt kérdezik, hogy megy a tanulás? Sportolsz valamit? Nagymama meg egyfolytában attól fog rettegni, hogy nem eszem eleget, nagytata meg a reggeli langyos-vizes mosakodásra bíztat állandóan – tervezgette magában a sötét jövőjét – és még hó sem lesz!
Csak úgy elrepült az ősz, Bazsó legalábbis úgy érezte. Olyan sok minden történt az iskolában, olyan mozgalmasak voltak a sok kirándulással, családi és baráti találkozásokkal dúsított hétvégék, hogy nem is maradt ideje arra, hogy újabb és újabb kifogásokat, borúlátó jóslatokat találjon ki annak bizonyítására, hogy miért nem jó ötlet szülei szünidőre kitalált programja.
A karácsonyi ünnepi készülődésből ő is kivette a részét, a közelükben élő Béla tata segítségével minden családtagnak készített valamilyen meglepetés-ajándékot. A legtöbbnek rajzolt valamit, leginkább karácsonyfát, melyeknek valahogy mindig kajlára sikerült a bal fele. A jobbal semmi baj, csak a bal fele… Béla tata azzal vigasztalta, hogy sebaj, az erdőben sem nőnek egyformán az ágak!
Végül úgy alakult, hogy mégis lett együtt-utazás, a család minden tagja elkísérte Bazsót, mivel a dédiékhez közel, Ildi nagyinál rendezték a karácsonyi összejövetelt. Az oda út eléggé unalmas volt, az eget sötéten gomolygó felhők borították, eső nem esett, hó aztán végképpen nem. Mondták is a felnőttek, hogy milyen kár, hogy fekete lesz a karácsony. A dédiék városába érve hamar elfeledték a havas táj látványának hiányát, és boldogan nézték a házakat, útszéli fákat díszítő sok apró villanyégők fényét. A karácsonyeste ugyanolyan kellemes, boldog hangulatú volt, mint mindig, az együtt énekelés sokkal jobban ment, mivel már Bazsó is jól tudta a szövegeket, nem volt fennakadás. Jó volt együtt örvendezni a Jézuska születésének. A család Bazsót kinevezte karácsonyi ajándékosztónak, ő lett az egyszemélyes Három Királyok. Rendre felolvasta, és átadta a címzetteknek az ajándékcsomagokat.
Béla tatának igaza volt, senki sem tette szóvá, hogy az ajándékba rajzolt karácsonyfák ágai nem éppen egyformák, inkább jól megdicsérték, és olyan sokszor, hogy azt még maga Bazsó is túlzásnak érezte egy kicsit.
– Így van az, ha egy családban még nincs sok gyerek! Minden dicséret arra az egy szem gyerekre zúdul – magyarázta nagymama.
– Igaz, inkább örvendjen az az egy szem gyerek, hogy dicséretet és nem szidást kap! – tréfálkoztak a felnőttek Bazsóval.
Bazsó boldog volt, örvendezett mindennek, de azért a családi együttlétet kissé beárnyékolta az a tudat, hogy a szülei hamarosan hazamennek, NÉLKÜLE! Mit fog ő csinálni a nagyszüleinél az osztálytársai, barátai nélkül? Ül az ablakban és bámulja, hogyan esik az eső?
Az elválás reggelén még megpróbált egy kis pityergéssel hatni szüleire, hátha megsajnálják és magukkal viszik. De nem sikerült. Az időjárás is megváltozott, fújni kezdett a szél, hidegebb lett.
– A végén még ki sem enged nagymama, nehogy megfázzam!
A következő napon aztán minden problémája megoldódott! A hirtelen jött hidegtől megfagyott az esőáztatta föld, és elkezdett hullni a hó! Csak hullott és hullott, a hideg megenyhült, minden fehér, és csodálatos lett! Nagymama, mintha kitalálta volna, mire vágyik Bazsó ebben a nagy változásban, azt mondta:
– Bazsó, segítenél felhozni a pincéből a szánkót? Úgy érzem, s remélem te is, nem lenne rossz meglátogatni a dédiéket.
Nagyon élvezetes volt az addigra már bokáig érő friss hóban gázolni, elsőként utat taposni. Dédiék már várták őket, és Bazsó meglepetésére egy szóval sem kérdezték, hogy megy a tanulás? Inkább ők akartak vizsgázni, hogy bebizonyítsák, még emlékeznek egy olyan versre, amelyik pont a hóesésről szól. A szavalás nagyon jól sikerült, ennek örömére hol dédimama, hol déditata külön-külön, aztán együtt is elmondták, a végén még nagymama, sőt Bazsó is megtanulta Szabó Lőrinc „Esik a hó” című versét. A szavalással olyan sok idő eltelt, hogy a hótakaró már tekintélyes méretű hópaplanná hízott.
– Milyen jó lenne, ha valaki idecsalogatna az udvarunkra egy hóembert! – sóhajtott dédike.
Bazsó értette a tréfás kívánságot, és ajánlkozott, hogy majd ő megpróbálkozik a hóember-csalogatással. Ha nem sikerülne, akkor kerít valahonnan egy hógyereket! Hát, akárki megirigyelhette volna, amilyen csinos hógyereket teremtett Bazsó. Dédiék bizonyítéknak le is fényképezték, így ti is láthatjátok. Közben, mint a fotón is látszik, egyre csak hullt a hó! Nagymama elárulta, hogy a városkájuk kifogyhatatlan az érdekes lehetőségekből. A bükkerdő remek ródlipályát rejteget, amely nemcsak gyors és hosszú lejtőt, de különböző nehézségű ugratók kipróbálását is lehetővé teszi.
Bazsó mondhatni naponta kijárt a dombra gyakorolni a szánkózás tudományát. Ha nagymama nem tudta elkísérni, mindig akadt vállalkozó erre a feladatra. A sok mozgás, a friss levegő jó étvágycsinálónak bizonyult, nagymama boldogan készítette a Bazsókásának elkeresztelt különlegességet, tejbegrízt, mindenféle gyümölcsdarabokkal, csokoládéval kicifrázva.
Csodák csodája volt az, hogy Bazsó téli vakációja alatt minden nap hullott friss hó. Ezért semmi akadálya nem volt annak, hogy a dédikéék udvarán csak úgy sorakozzanak a Bazsó-készítette hóangyalok, a hógyerek is jól tartotta magát, s így minden arra járó számára sokáig emlékezetes maradt Bazsó látogatása.
Írta: Tóth Ildikó, Bazsó karácsonyi vakációs emlékének lelkes ápolója
Csukás István: Hideg szél fúj
Hideg szél fúj, hogy az ember majd megdermed.
Kinek jó ez?
Csak a kövérhóembernek.
Szeme szénből, az orra meg paprikából,
lába nincs, de minek is, ha úgysem táncol?
Ütött-kopott rossz fazék a
tökfedője, megbecsüli, hiszen jó lesz még jövőre!
Seprűnyél a nagyvilági sétapálca, el is menne, ha tudna vele a bálba,
Ilyen ő, az udvarunkon nagy gavallér, bár rajta csak ujjal rajzolt az inggallér.
Mégsem fázik, mikor minden majd megdermed, el is mennék, ha lehetne, hóembernek.
Szabó Lőrinc: Esik a hó
Szárnya van, de nem madár, repülőgép, amin jár, szél röpíti, az a gépe, így ül a ház tetejére. A ház tetején sok a drót, megnézi a rádiót, belebúj a telefonba, lisztet rendel a malomban. Lisztjét szórja égre-földre, fehér lesz a világ tőle, lisztet prüszköl hegyre-völgyre, fehér már a város tőle: fehér már az utca, fehér már a muszka, pepita a néger, nincs Fekete-Péter, sehol, de sehol nincs már fekete, csak a Bodri kutyának az orra hegye- és reggel az utca, a muszka, a néger, a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter és ráadásul a rádió mind azt kiabálja, hogy esik a hó!