Az én nagymamám igazi csodagyártó, úgy is mondhatnám, varázsló nagymama! Bármit mesél, megvalósul. De nem egyszer, valamikor, hanem azonnal, rögtön a mesélés után! Így történt ez, mikor elmesélte, hogy a vadgalamb miért nem tanult meg fészket rakni. Mikor kérdeztük, miért, milyen a vadgalamb fészke, csak felmutatott a fára és ott volt a vadgalamb-fészek, benne a kotló galambmamával. Vagy mikor a rovarokról mesélt, és megmutatta a levéltetűfaló katicabogarakat és sajnálta, hogy nem mutathatja meg a levéltetűk másik ellenségét. Alig léptünk néhányat és máris találkoztunk az aranyos-zöld rózsabogárral! És így történt ez a tücsökzene-rendeléssel is, mikor a magyarországi Miskolctapolcán nyaraltunk. Ezt még nem meséltem el nektek.

Mi, gyerekek, úgy megszoktuk, hogy bármiről mesél nagymama, az meg is történik, hogy unokatestvérem, Tünde, meg is kérte szépen, hogy az óriásokat, sárkányokat még csak ne is emlegesse! Nagymama megfogadta Tünde kérését, és nyaranta, mikor együtt üdültünk, inkább az ő és a dédnagymamánk gyerekkoráról mesélt nekünk. Ha meg készültünk valahova, akkor arról a helyről mesélt. Hogyan jutunk oda, milyen lesz, milyen érdekességeket láthatunk majd.  Így tett akkor is, mikor első alkalommal utaztunk Miskolctapolcára, a tavas barlanghoz. Erről a helyről is olyan érdekes dolgokat mesélt, hogy nem is nagyon akartuk elhinni! Azt, hogy a fürdő egy természetes barlangban van, elhittük, mert szüleinkkel már voltunk olyan barlangban, ahol víz is volt. De, hogy ez a víz meleg lenne, nehéz volt elképzelni. Nagytata, aki szeret mindent alaposan és tudományosan megmagyarázni nekünk, egy útikalauzból még fel is olvasta, mit írnak a barlangfürdőről.

„Ebben az Európában egyedülálló adottságú Miskolc-Tapolcai Barlangfürdőben páratlan élmény a természet fedett uszodájában a hegy mélyéről fakadó kellemes hőmérsékletű termálvízben úszni, fürödni, élvezni a tiszta, minden szennyeződéstől mentes levegőt. Sokan esküsznek gyógyhatására is, ami elsősorban a kellemes, gyógyító barlangi klímájának, valamint a meleg karsztvizének köszönhető.Ez a termálvíz nem olyan tömény, mint egyes gyógyvizek és sokan éppen ezért kedvelik. Ebben a vízben ugyanis - szemben az egyes sokkal töményebb gyógyvizekkel - korlátlan ideig lehet fürödni, úszkálni, ki lehet próbálni a pompás dögönyözőt és a többi vízi attrakciót”.

Arról, hogy milyen érzés lesz fürödni ebben a vízben, nagymama nem mesélt, hanem bemutatót tartott. Teleengedte a fürdőszobában a kádat meleg vízzel, és, hogy barlangban érezzük magunkat, eloltotta a villanyt, csak az ajtó- résen beszüremlő világosságban láttuk egymást.

-         Na, látjátok, pont ilyen érzés lesz, csak éppen úszni is lehet majd.

Miután ilyen módon sikerült felkészíteni minket a barlangfürdő csodáira, nagymamának eszébe jutottak a tücskök, és az, hogy végre nekünk is alkalmunk lesz megtapasztalni csodálatos éjszakai zenéjüket! Mert arról már sokszor mesélt, mennyire szerette gyerekkorában cirpelésüket hallgatni és sajnálkozott azon, hogy Svédországban nem élnek meg ezek az állatkák. Mesélni kezdett nekünk a tücskök életéről, meg is néztünk néhány bogaras, illetve rovaros könyvet, hogy előre megismerkedjünk velük, mert a zenéjüket, azt Tapolcán halljuk majd, de magát a rovart nem biztos, hogy felfedezhetjük.

Nagytata persze rögtön elővette a Rovarhatározót, és felolvasta nekünk a tudnivalókat:

„A mezei tücsök hossza 20-26 milliméter. Szájszerve rágókból áll; ásásra és táplálkozásra alkalmasak. Szárnyairepülésre alkalmatlanok; a hátsó szárnyai kicsik. A rovart zömök, fényes fekete testéről és jókora, sisakszerű fejéről lehet könnyen felismerni. Csápjai hosszúak és vékonyak. A hátsó lábak erősen megnagyobbodtak, izomzatuk erős, hogy ásáskor és ugráskor támasztékul szolgáljanak. E rovarnál a hallószerv nem a fején van, hanem az elülső lábszáron. A tücsök behajlítja lábát, hogy egy hangforrással összehangolja és megállapítsa, honnan jön a hang. A tücskök a ciripelő hangot szárnyaik összedörzsölésével képzik. Az úgynevezett ciripelő erek, amik kb. úgy néznek ki, mint egy fésű, a szárnyon találhatók, és ezek összedörzsölésével képzi a tücsök a hangot. Az egyik szárny tetejét dörzsölik a másik szárny aljához. A hím közismert hangos énekét májustól hallatja, többnyire a maga vájta földi lyuk előtt. Éneküket általában június végéig halljuk, de akár még augusztusban is hallhatóak. A mezei tücsök főként éjszaka aktív, növényi anyagokkal táplálkozik, de kisebb rovarokat is fogyaszt.”

A miskolctapolcai fürdő minden várakozásunkat felülmúlta! A barlang sokkal nagyobb volt, mint amilyennek képzeltük, a víz sokkal melegebb és kellemesebb, a külső medence sokkal tágasabb, a vizes mászó-gömb sokkal meredekebb! Nem tudtunk betelni a lubickolással, nagymama csak azért tudott minket szállásunkra terelni, mert a jó meleg vízben eléggé elbágyadtunk és megéheztünk. Egy dús repkénnyel befutott magánház emeleti lakásában laktunk, a nyitott ablakon beáramló langyos levegő kellemes álmokat ígért. Csakhogy mi egyáltalán nem az álomtündér látogatását vártuk, hiszen nagymama ugye mást is ígért nekünk, azt a bizonyos csodálatos tücsökzenét!  

Vacsora, mosakodás után lefeküdtünk, nagymama leült mesélni. Mit gondoltok mit? Hát a tücsök és a hangya meséjét! Mesélés közben mindegyre odament az ablakhoz, hallgatózni, éledeznek-e a kis fekete zenészek? Nagytata megjegyezte, hogy a könyvben az áll, a tücskök inkább júniusban zenélnek, nem júliusban, de úgy látszott, nagymama nagyon biztos a dolgában, mert nem is figyelt a borúlátó jövendölésre. Ahogy mind jobban esteledett, végre megkezdődött a dalolás. De mikor meghallottuk a távoli, vékony, gyenge kis cirpelés-félét, mi gyerekek összenéztünk, vihogtunk egy kicsit azon, hogy milyen vérszegény ez a sokat várt cirip-hangverseny! Nagymama bíztatóan ránk mosolyodott és azt mondta:

-         Várjatok csak, tudnak ezek hangosabban is!

Ahogyan ezt kimondta, abban a pillanatban megszólalt egy tücsök, de úgy, mintha harsona, vagy trombita volna. Nem is tudom, mihez hasonlíthatnám, mert olyan hangos, éles hangot mi csak hangszóróból hallottunk addig.

-         Mi ez? – kérdeztük riadtan.

-         Tücsök – mondta nagymama bosszúsan kacagva. Kihajolt az ablakon, figyelte, merről jön a hang.

-         Itt kell legyen a repkény alatt valahol – mondta nekünk, aztán keresett egy fakanalat, megcsapkodta a ház falán a repkény-leveleket.

-         Hé, hé, elég lesz már no, hallottuk, hogy itt vagy, köszönjük a bemutatkozást, most már állj tovább, hékás!

A tücsök először oda sem figyelt a tiltakozásra, vidáman ciripelt tovább, azt hiszem, a saját zenéjétől nem hallott minket. Aztán bizonyára megunhatta az ágcsapkodást, vagy ő is szófogadó lényecske volt, mert elhallgatott. Bár ez a közeli harsány tücsökcirpelés egyáltalán nem nyerte el tetszésünket, azt elismertük, hogy a távolból hangzó, hol egybefolyó, hol lüktető bogárzenéhez, ha eleinte nehezen is, de hozzá lehet szokni. Sőt, talán még meg is lehet szeretni.

 És nagymama varázshírneve ezzel a tücsökzene-csodával tovább gyarapodott.

Kellemes tücsökzenés nyaralást kívánok mindenkinek.

 Bazsó

A történetet leírta, javította Ildikó néni