A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyümölcsöskert. Tavasszal sok-sok gyümölcsfa bontogatta ott a leveleit, virágait. A napsugár simogatta a fákat, az eső meg öntözte, úgy, hogy nem volt csoda, hogy hamarosan olyan dús lombot növeltek. A levelek között aztán sok félénk madárka elbújhatott.

Ennek a nagy gyümölcsöskertnek az egyik felében áll egy szép ház, ott lakik egy aranyos kisfiú, Danika.

Ez a kisfiú az óvodában sokat hallott a madárkákról, nagyon megszerette őket, és apukája segítségével naponta megfigyelte, hogyan élnek a kertben. Azt is észrevette, hogy milyen sokfélék. Vannak olyanok, amelyekkel egész évben találkozik, és vannak olyanok, amelyek a hideg idő közeledtével elrepülnek messze, messze, a Föld melegebb tájaira.

Az egyik, ilyen költözőmadárka a villásfarkú füsti fecske. A tolla szép, feketéskék színben csillog, és hosszú farka olyan, mint egy kétágú villa. Apukája elmesélte Danikának, hogy a kecses, gyors villásfarkú füsti fecske nagyon hasznos madárka, sok kártékony bogarat elfogyaszt. Repülő rovarokkal, kisebb lepkékkel táplálkozik. Nagyon hasznos munkát végez, hálásak lehetünk neki, hogy segít nekünk, hogy minél több egészséges gyümölcs teremjen a fákon.

Az szerencse, hogy megszokta az ember közelségét, és a legtöbbször a ház körüli gazdasági épületek, lakóházak eresze alatt építi meg a fészkét. A fecske, mikor párjával együtt visszajön a meleg országból, megkeresi azt a környéket, ahonnan ősszel elrepült. Az öreg fecskék megigazítják, kijavítják régi fészküket, a fiatalok meg újat építenek.

Nagyon érdekes volt, amit az apukája mesélt, de még érdekesebb volt, mikor észrevette, hogy néhány fecske pont az ő házuk ereszalját választotta ki fészeképítésre. Danika naponta figyelhette, hogy a fecskék a sárból és a szalmadarabkákból milyen ügyes, kerek kis fészket raknak a ház eresze alá, az ablak fölé.

fstifecskeforrspixabay

- Apuka, miért mondják, hogy a fecske megmondja, milyen idő lesz?

- A fecske a levegőben kapja el a táplálékát. Amikor eső közeleg, a rovarok is földközelben maradnak, ezért jelzik az alacsonyan szálló fecskék az időjárásváltozást.

Danika boldogan figyelte a fecskék fészekrakását, a lerakott tojáskákból kikelt kis fiókák etetését, repülni tanulását. Közben nem feledkezett meg a kertben élő madarakról sem.

A másik madárka, a széncinege, becenevén széncinke, ott lakott a kertben egész évben, ő nem repült el meleg országba. Ez is nagyon kedves, hasznos madárka, sok bogarat, kukacot, levéltetűt elfogyaszt, így bizony nagyon hasznos.

- Apa miért hívják ezt a madárkát SZÉN cinegének?

szencinegeforrspixabay

- Hát azért, hogy megkülönböztessék a többi cinegétől. Várj csak, felolvasom, mit ír róla a madárhatározó: A széncinege könnyedén azonosítható madárfaj, fekete fejjel és nyaki résszel, feltűnő fehér orcával, míg testének felső része olívazöld színű és testének alsó részei sárga színűek, némi eltéréssel a különböző alfajok esetében.

- Apa, a széncinke nem rak fészket ? – kérdezte Danika az apukáját.

- De igen, csak nem az ablakunk alá, hanem ha talál a kertünkbe faodút, akkor oda fészkel. Ha nem, akkor a közeli helyen, ahol elbújhat a téli hideg elől.

- Miért kell elbújnia ? – kérdezte a kisfiú.

- Azért, mert télen se repül el, nem vándormadár, mint a fecske, ő itt marad velünk.

- Szegény! – sajnálta Danika. – Tudod Apa, télen majd szeretnék segíteni neked, hogy ennivalót adjunk a cinkének, építsünk neki házat! Mondta az óvónéni, hogy adjunk neki napraforgómagot, más magot is meg sótlan faggyút, szalonnát, hogy ne maradjon éhes.

- Így bizony – mondta az apukája. – De most tavasz van, találnak ennivalót, majd ősz végével fogynak a bogarak és következő tavaszig nem lesz mit enniük.

 

Ebben meg is egyeztek, így Danika megnyugodott, hogy majd együtt építenek házikót, az itthon maradt madárkának.

 

(Folytatása következik)

Írta: Spádáné Veress Ildikó

Pista bácsi az én legkedvesebb barátom nagytatája volt. Minden gyerek szerette Pista bácsit, mert sok-sok mesét, történetet tudott. Ha a nagy játszásban elfáradtunk, és megkértük, szívesen mesélt nekünk. Ilyenkor, tavasszal, húsvét közeledtével mindig arra kértük, mesélje el nekünk, hogyan is esett meg vele az a bizonyos furcsa húsvéti locsolása.

– Nahát gyerekek, csak nem felejtettétek már el, amit eddig minden évben elmeséltem nektek? A történetemnek melyik része érdekel benneteket?

– Az egész – kiabáltuk kórusban. Tessék elmondani az elejétől!

– Jól van, na! – gyertek ide körém.  

Tudjátok, az én édesapám vasúti állomásfőnök volt. Nem dolgozhatott sokáig egy helyen, mikor én 8 éves lettem, egy olyan állomásra helyezték át, ahol még a közelben sem volt magyar iskola.

Szerencsére valamennyire már tudtam románul, a tanulással nem volt baj. A gyerekek eleinte nem nagyon beszéltek velem, de aztán látták, hogy nekem sincs több szemem, fülem kettőnél, kezem-lábam is olyan, mint az övék, abbahagyták hát a bámulásomat és játszottak velem. Mire eljött a téli vakáció, egészen befogadtak maguk közé.

A családunk a falutól eléggé messze, a vasútállomás melletti szolgálati lakásban lakott. A vakációban csak azzal a néhány gyerekkel találkoztam, akik szüleikkel utaztak valahová. Az egyiküket, egy osztálytársamat, be is hívtam a lakásunkba. Édesanyám megkínálta diós-mákos bejglivel, én meg megmutattam neki a karácsonyfánkat és az angyalfiát. Tudjátok, mi így neveztük a fa alatt elhelyezett ajándékokat. Az osztálytársam a csillogó díszekkel megrakott fa láttán annyira meglepődött, hogy csak állt, szinte tátott szájjal, még köszönni is elfelejtett. Édesanyámnak jutott eszébe, hogy ez a fiú biztosan nem látott még feldíszített fenyőfát, no meg a karácsony ünnepét sem ismerheti, mert a román emberek Jézusnak nem a születésnapján, hanem megkeresztelkedésének napján, január hatodikán ünnepelnek. Más időpontban van a húsvétjuk, pünkösdjük is. Ezek viszont nekem voltak új dolgok, nekem kellett elmondani, hogy miért van így. 

Édesanyám aztán röviden és velősen megmagyarázta:

– Nagyon sok ember él a Földön, és nagyon sok vallást követnek. Sok évszázaddal ezelőtt, mikor Rómából elindult a kereszténység terjedése, két nagy vezetője is volt az egyháznak: A Pápa és a Pátriárka. A Pápa Rómában maradt, az ő híveit római katolikusoknak hívják, a Pátriárka keletebbre, Bizáncba, a mostani Alexandriába költözött, az ő hívei az ortodoxok. A két vezető nem volt valami jóban, nem akarták egymással megbeszélni a problémákat, a mozgónak nevezett ünnepek, mint a húsvét, pünkösd helyes időpontja gyakran volt vita tárgya.

Hogy egyezségre jöjjenek, összehívtak egy nagy konferenciát, zsinatot, s az határozott úgy, hogy az egyház tagjai a húsvétot ugyanazon a vasárnapon ünnepeljék, éspedig legyen a keresztény húsvét időpontja a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. Sajnos ennek meghatározására nem jelöltek ki módszert, és mivel az alexandriai pátriárka és a római pápa alá tartozó egyházrészek nem használtak egyforma naptárt, ebből időeltérés adódott. (Például az idén, 2021-ben a nyugati kereszténység húsvétja április negyedikére, a keleti egyházé május másodikára esik.) A mi falunkban is ortodoxok a románok. Az itt élők nem sokat hallottak még a római katolikusságról. Biztosan kérdezősködni fognak tőled.

Nagyon igaza lett édesanyámnak! Mikor vége lett a vakációnak, és elkezdődött az iskola, újra én lettem a dinoszaurusz. Mindenki engem bámult, és annyi mindent kérdeztek, hogy alig győztem felelni. Persze sok mindent én sem tudtam. De azt megértettük, hogy a családommal mi Jézus születése napját ünnepeljük december 24-én, az ortodoxok meg az Ő megkeresztelkedésének napját, január 6-án.

A gyerekek persze elmesélték otthon mindazt, amit tőlem hallottak, és úgy tűnt, a szülőket is nagyon érdekelték a mi szokásaink, mert nem tudtam úgy végigmenni a falun, hogy meg ne állítson valamelyik felnőtt néhány kérdés erejéig. Alig múlt el január, máris a húsvét eltérő időpontja lett a téma, de nem csak az, hanem arra is kíváncsiak lettek, milyen szokásaink vannak ezzel az ünneppel kapcsolatban. Annyiszor és olyan sokan kérdezősködtek, hogy édesanyámmal leírtuk a fontosabb dolgokat, és én kívülről megtanultam a válaszokat. Persze nem bonyolítottuk azzal, hogy elmondjam, mi magyarok nem csak katolikusok vagyunk, közülünk sok az evangélikus, református, unitárius is. 

„Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi. A tojás pedig az újjászületés jelképe. Az egészben főtt tojás ugyanakkor a családi összetartást is jelképezi. A magyar néphagyomány szerint a családtagoknak együtt kellett elfogyasztaniuk a húsvéti tojásokat, hogy ha valamikor eltévednének az életben, mindig eszükbe jusson, hogy kivel fogyasztották el a húsvéti ételeket, és mindig hazataláljanak.

A húsvéti ünnepkör minden napját sokszorosan átszövik a népi vallásosság által teremtett szokások. Ezen a napon sok népszokás él, például a locsolkodás, a hímes tojás ajándékozás. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak, mely aztán idővel mint kölnivel vagy vízzel való locsolás maradt fenn napjainkig.”

Az ételszentelés nem volt újdonság a falu népének, ez náluk is így ment. Na de a locsolkodás! Hát ezen nagyon elámultak. De a locsolkodásért járó ajándékozást helyénvalónak találták.

– Húsvétkor mi is szoktunk ajándékozni! Valamilyen élő állatot az olyanoknak, akiknek nincs – mondta az egyik osztálytársam.

– Élő állatot? Például mit? – kérdeztem én.

– Hát… nem tudom, mi még nem adtunk, mert nem volt kinek. A faluban mindenkinek vannak állatai. Ez egy birkatenyésztő hely.

Abban az évben úgy esett, hogy a mi húsvétunk nagyszombatján kaptuk ki a tavaszi vakációt. Az osztálytársaim élénken érdeklődtek a húsvét hétfői programom iránt. Be kellett mutassam, milyen kölnivel és hogyan kell locsolni, rávettek, hogy mondjam el a verset is, magyarul persze, mert másképp nem tudtam. Nagyon tetszett nekik.

– Te mit fogsz csinálni? Locsolkodsz?

– Igen, gondolom, édesanyám várja, hogy meglocsoljam.

– Éééééés… mit gondolsz, más is meglocsolhatná?

– Hát persze! Úgy szokás. Édesapám is meg szokta.

– Úgy értjük, hogy MÁS is? Nem baj, ha az illető nem magyar?

– Kire gondoltok?

– Nem találtad ki? Magunkra! Az osztályunk összes fiújára.

– Hát én biztos vagyok abban, hogy édesanyám örvendene neki!

– Remek! Akkor elmondjuk neked, mit találtunk ki! Arra gondoltunk, hogy meghívunk, gyere el hozzánk, és locsold meg a húgainkat, nővéreinket, édesanyáinkat, no meg a leányokat az osztályunkból. Aztán veled együtt eljövünk hozzátok, és mind meglocsoljuk édesanyádat!

Hát ezt remekül kitervelték. Otthon elmeséltem a haditervet, édesanyámnak nagyon tetszett.

– Legalább nem fog ránk száradni a sok sütemény, meg a hímes tojásokból sem kell rakott krumplit főznöm – viccelt.

És, hogy miért lett ez a hétfői nap életem legemlékezetesebb locsolónapja? Kezdődött azzal, hogy az osztálytársaim már a falu bejáratánál vártak. Azt mondták, hogy összeállították a sorrendet. A falu túlsó végénél kezdünk. El is gyalogoltunk, a háziak már vártak bennünket. Én kissé sután megkérdeztem, hogy fogadják-e a locsolókat, az igenre nem csak én, az egész csapat meghajolt, én jó hangosan elmondtam a magyar nyelvű versemet, majd rendre meglocsoltuk a nénit, a nagymamát és az osztálytársunkat.

Én kis kertészlegény vagyok,

virágot öntözni járok,                                                                                                                                                              

azt hallottam, hogy egy rózsaszál                                                                                                                                             

 el akar hervadni,     

szabad megöntözni?

A locsolást a háziak megköszönték, szabadkoztak, hogy süteménnyel nem tudnak megkínálni, mert náluk még tart a böjt, de megkérnek, fogadjam el szerény ajándékukat! És az ölembe raktak egy kis bárányt! Egy élő, bűbájos kis barikát! Képzelhetitek, hogy meglepődtem. Szabadkoztam, hogy ezt nem fogadhatom el, ez túlzás, megszid édesanyám, ha ilyen értéket… Nem hagyták folytatni. Az osztálytársaim megmagyarázták, milyen boldog mindenki, hogy végre ők is hódolhatnak az ottani régi hagyománynak, amit eddig szegény ember híján nem tudtak gyakorolni. Mikor végre megértettem, hogy azzal, hogy elfogadom a báránykát, örömet okozok, kész diadalmenetté változott a locsolkodó körutunk. Mire végiglocsoltuk a falut, minden osztálytársam roskadozott a nekem szánt ajándékoktól. Édesanyám majd hanyatt esett, mikor csapatunk megállt a kapunk előtt. Összesen négy bárány, egy kecskegida, tíz kiscsirke, öt kiskacsa, két kisliba, és annyi friss tojás, hogy sok volt a locsolásért kapott zsákmány.

– Nahát, még ilyen locsolkodókat sem fogadtam soha, akik nem vitték, hanem hozták az ajándékot – kacagott édesanyám, és nagyon sokszor elemlegette ezt a vidám napot. Mint ahogy teszem most én is.

Boldog húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

Pista bácsi

 

A történetet leírta Tóth Ildikó néni

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2021. április 03.
Kedves Híradó Olvasók!   Habár lassan azt sem tudjuk már megszámolni, hogy a koronavírus-járvány hányadik hullámánál tartunk, de az még biztosnak mutatkozik, hogy itt a tavasz, s március idusán megemlékezünk az 1848/’49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről, eszményéről, a magyar szabadságért…
Tovább
Weöres Sándor: A teljesség felé

Weöres Sándor: A teljesség felé

Könyvespolc 2021. április 18.
„Tested nem te vagy, hiszen csak anyag, mely folyton cserélődik: negyvenéves korodban húszéveskori testedből egyetlen parány sincsen. De érzelemvilágod és értelmed sem te vagy, hiszen még nem volt, mikor te már a bölcsőből nézegettél. Ki vagy? a határtalan, mely fogantatásodkor…
Tovább
Cigonya

Cigonya

Képzőművészet 2021. április 18.
Tihamért gyerekként ismertem meg Magyarkanizsán, a hatvanas években. Ötödikes koromban lehetett az eszmélésem. Akkor már túl voltunk jó néhány korcsolyázáson a befagyott Körös jegén, jó időben pedig pecázni jártunk a Bányába, vagy a Slajcra, kis Tiszára (a Tisza holtága) vagy…
Tovább
Talpalatnyi magyar föld Svédországban

Talpalatnyi magyar föld Svédországban

Portré 2021. április 03.
A Stockholmi Magyar Háznak felbecsülhetetlen szellemi és gazdasági értéke van. Amikor annak idején sikerült megvásárolni, a svédországi magyarság úgy érezte, hogy ez egy talpalatnyi magyar föld Svédországban. Nem véletlenül… A Magyar Ház legfrissebb beruházási munkálatainak (tetőcsere) köszönhetően az épület készen…
Tovább
„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

Portré 2020. december 28.
1999-ben született és hatéves kora óta a „futballpályán ragadt”. 12 éves korában szerződött az FTC-hez, szerepelt az U17-es és az U19-es magyar válogatottban, 2019 februárja óta pedig már a felnőtt nemzeti csapat tagja. 2020 júniusa óta a göteborgi Kopparbergs csapatát…
Tovább

Egyesületek

„Anya, mikor lesz újra magyar ovi? Úgy hiányzik...!”

„Anya, mikor lesz újra magyar ovi? Úgy hiányzik...!”

Már 2021-et írunk, de az elmúlt év eseményei továbbra is megnehezítik a mindennapjainkat. Ősszel ugyan még volt lehetőségünk…
Virtuális Nálad-Nálam, avagy az év első SOMIT találkozója

Virtuális Nálad-Nálam, avagy az év első SOMIT találkozója

Az elmúlt évben bizonyára sokunk fejében megfordult afféle gondolatok tömkelege, mint pl. „ennél rosszabb már nem lehet...”, „meddig…
Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

A 2020-as év – sajnos – nem egy szokványos év lett. Sokan álmainkban sem gondoltunk arra, ami bekövetkezett…
A pandémia ellenére is összetartunk

A pandémia ellenére is összetartunk

Eme évünk megközelítőleg sem alakul a legjobban, azonban az egykori LMKF fiatalok nem adja fel céljait. Elsősorban névváltozással…
Strängnäsi istentisztelet 2020

Strängnäsi istentisztelet 2020

Rendhagyó módon került megrendezésre immár 12. alkalommal a magyar mártírok emlékére megrendezett istentisztelet a strängnäsi Dómtemplomban. Mivel a…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME