Gabika ébredezett. Még nem nyitotta ki a szemeit, várt egy kicsit. Nagyon szép álma volt, azt álmodta, nagyszüleinél van. Ezért nem akarta kinyitni még a szemeit. Tudta, hogy álmodik, hiszen nagymamáéknál mindig gyerekkacagásra, – vagy sírásra, beszélgetésre ébredt. Unokatestvérei tesznek arról, hogy soha ne kezdődjön unalmasan a nap. De most csend van. Csak az ajtó nyílik halkan és, mintha folytatódna az álma, nagymama hangját hallja:
– Jó reggelt, te világ lustája, talán ebédet akarsz reggelizni? Ideje volna fölkelni már!
Gabika erre a kedves hangra azon nyomban felült, mint egy kis „keljfeljancsi”, és boldogan kiáltotta:
– Nagymama, azt álmodtam, hogy itt vagyok nálatok! Milyen jó, hogy igaziból is itt vagyok!
Gabikát nem kellett sokat bíztatni, felkelt, megmosakodott, felöltözött, mint az egy ügyes elsőosztályoshoz illik. – Igenis, elsőosztályos! –morfondírozott Gabika. Joggal, hiszen néhány napja szép ünnepséggel befejezte az óvodát, ahova eddig tartozott. Azért van ő itt egyedül a nagyszüleinél, mert iskolás unokatestvérei később kapják ki a vakációt. Gabika egyáltalán nem bánta, hogy egy ideig csak nagymama és nagytata lesz a társasága. – Legalább nem bosszant és nem is ijesztget senki – gondolta.
- Tóth Ildikó
- Találatok: 2004
