A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 
Sok éve járok már a tångagärdei táborba. Kicsi koromban is kedveltem a táborozást, de ahogy telt az idő, mind jobban és jobban megszerettem.  Azt hiszem, a társaimnak is az a véleménye, hogy az idei tábor volt az egyik legérdekesebb. Olyan dolgokról tanultunk, amelyekről talán nem csak szüleim (jobban mondva csak az édesanyám, mert édesapám svéd), de sok más felnőtt sem tud sokat. Hogy hogyan éltek a magyarok a honfoglalás előtt, milyen tárgyakat használtak, hogyan öltözködtek, erről eddig csak alig hallottam valamit.
 
F_26-2_Magyar_harcos.jpg
 
Nagyon tetszett, hogy tanáraink nem csak elmesélték, hanem be is mutatták, hogyan készültek el a ruhadarabok, fegyverek, meg is tanították nekünk azt. Például, hogy a gyapjúból hogyan kell anyagot készíteni. A kész nemezből a magyarok nagyon sokféle hasznos dolgot szabtak-varrtak: tarsolyt, süveget, övet, csizmát, kabátot, nadrágot, mellényt, és még a lakósátrukat is nemezzel borították. Egy ilyen jurtának (így hívták a magyarok költöztethető sátrát) a kicsinyített mását fel is állítottuk. 
 
A nemezeléshez elég sokan jelentkeztünk. Először kis ékszereket készítettünk: hosszú sodrott vékonyabb fonalat, melyre kis, színes gyapjúval összenemezelt kis lapocskákat akasztottunk. Majd kis nemezlabdát gyúrtunk, gyakran kenegetve vízzel és sok szappannal, míg a gyapjúból végre kemény gombóc kerekedett. Persze ez elég sok időbe került és kicsit szutykosak is lettünk. Ez csak a bevezető volt, azt hiszem, ez volt a türelem próbája. Mert aki másnap is visszament nemezelni, az már komolyabb feladatot kapott: lepedő nagyságú nemezanyagot gyúrhatott. Nem volt könnyű munka, sokáig is tartott, de nagyon megérte. Az összeverődött nemezt ki kellett mosni, hogy a sok szappan kiázzon belőle és aztán meg is kellett szárítani. 
 
A régi magyarok életéről napról napra többet tudtunk meg. Amiről délelőtt tanultunk, azt délután el is készítettük. Persze a fegyvereket nem vasból, hanem csak fából faragtuk, de így is jó volt, mert megértettük, hogyan néztek ki és főleg, hogy hogyan használták ezeket.
 
Rendre elkészültek a ruhadarabok, a fegyverek, a személyes használati tárgyak. Minden nappal bővült a tudásunk, az elkészült dolgokból meg egy jó kis halom kerekedett. Akkor következett a legjobb, legérdekesebb dolog. Az eddig tanultak alapján egyikünket fel kellett öltöztetni az elkészített ruhákba, a használati tárgyakat meg oda, ahol viselték. Nagyon boldog lettem, mikor engem választottak ki magyar harcosnak.
Amint társaim öltöztettek, elismételtük a régi magyarok életéről tanultakat:
 
A magyarok alsóneműt viseltek: gatyát, és alsó inget. Ezeket más nép nem ismerte. De a magyarok viseltek először csizmát, nem is akármilyent, hanem bőrből készültet és sarokkal ellátottat. A nadrág, ing, kabát (kaftánnak mondták akkor), is ismeretlen volt Európában, ezt is a magyarok találták ki. Míg a többi nép megkötötte, vagy magára csavarva viselte az öltözetét, a magyarok varrták a ruháikat, gombbal fogták össze. 
 
A kaftánra került a bőrből készült öv, a fejre a nemezből készült, vékony bőrcsíkokkal összevarrt süveg.
 
Az öv bal oldalára került a kés, kard, tegez, puzdra (nyíltartó). Az öv jobb felére a hosszú akasztón lógó tarsoly, és az ivócsanak. A harcos hátára került a pajzs, az ostor feltekerve a bal vállára.
 
A további fegyverei: fokos, csatabárd, kelevéz (ez olyan, mint egy dárda), buzogány, parittya, hurok, íj, nyilak. A hurok pont olyan, mint a filmekből látott lasszó, de a magyarok főleg a páncélba öltözött ellenséges katonákat rántották le ezzel. 
 
A magyar lovas nép volt, ők találták fel a rugalmas nyerget és a kengyelt. Azért sarkalták meg a csizmát, hogy biztosabban üljenek a ló hátán. Az íjuk is más volt. Míg a többi népnek nagyméretű egyszer hajlított volt az íja, a magyaroké úgynevezett visszacsapó íj volt: az egyik felére volt hajlítva, de a másik felére húzták fel. Ettől sokkal messzebbre és erősebben tudtak repülni a nyilak.
 
Nagyon örvendek, hogy volt kitartásom és erőm a nemezeléshez. Így nem csak szép emlékeim vannak az idei tábori életről, hanem pár olyan kedves dolgom is, amit minden nap nézhetek, viselhetek. A szobám falára felakasztottam a nyíltartó tegezt. Ha meg az övemre akasztom a szép tarsolyomat, fejemre felteszem a süveget, akkor azt érzem, hogy de jó, hogy félig magyarnak születtem!
 
Bálint-Palmgren Oscar
 

 
- Éljen, megkezdődött a nagyvakációóóóóó! – kiabálta boldogan Bandi az utolsó tanítási napon. - Végre, végre utazhatunk nagymamához!
 
Boldog izgalommal készülődött az utazásra. Nagyon vágyott már újra látni nagyszüleit, meg a szomszédjukban lakó barátját, Pistit. Az utazásig szerencsére hamar elteltek a napok.
 
Nagymamánál minden változatlan volt. Persze, nem éppen minden, hiszen a húsvétkor született kiscsirkék jócskán megnőttek, a kis sárga pihegombolyagok már tekintélyes tollruhába öltöztek. Már kezdtek önállóan is élelmet keresni. Átbújtak az udvart a kerttől elválasztó kerítés lyukain; anyjuk oda már nem tudta követni őket. És ebből lett a baj! Nagymama észrevette, hogy egyre kevesebb csirke gyűl össze a délutáni etetésre. Hiába keresték őket, csak némi tollcsomót találtak itt-ott a kert bokrai között.
 
- Róka jár a kertben! – mondta nagymama. - Biztosan a kert feletti dombról látogat ide.
 
Bandi megtárgyalta az esetet a barátjával. Pisti már értett hozzá, hogyan kell megkeresni a róka odúját. Bandinak elmagyarázta, hogy az odúnak több kijárata is szokott lenni. Tavaly náluk is járt a róka; akkor figyelte meg, édesapja hogyan riasztja el a tyúkok ősi ellenségét.
 
- Nagymama, Pistivel elhatároztuk, hogy Bundás segítségével megfogjuk azt a csirketolvaj rókát! – jelentette be Bandi.
 
A két jó barát ásót, kapát, egy nagy zsákot és nagymama kiskutyáját, Bundást vitték magukkal a megtorló tevékenységre. Elég sok időbe került amíg domboldalon rátaláltak a rókalyukakra. Egy nyílást épen hagytak, a többit a szerszámok segítségével beomlasztották. A szabadon hagyott lyukhoz odaparancsolták Bundást, aki megérezve a rókaszagot, lelkesen morogva látott neki a lyuk kikaparásához. Ahogy tágult a nyílás, a kiskutya  egyre hevesebben morgott, kapart. Bandiék izgatottan lesték az eredményt; úgy gondolták, ha majd előjön a róka, ők hirtelen odatartják a lyukhoz a zsákot, a róka meg belesétál. Csakhogy nem így történt. Már kezdtek kifáradni: Bundás a kaparásba, Bandiék a figyelésbe, mikor egyszer csak kiugrott a róka és bátran nekirontott a kiskutyának, úgy hogy az hanyatt esett. Bundás úgy meglepődött a váratlan fordulattól, hogy csak nyikkant egyet, majd vinnyogva lábra hemperedett és a farkát behúzva nekiiramodott a lejtőnek. A róka meg utána. Mikor Bandiék magukhoz tértek a váratlan rókatámadás okozta meglepetésből, Bundás, Bundást-t kiabálva rohanni kezdtek a róka után, melyet most már nem akartak elfogni, hanem a kiskutyát szerették volna megmenteni tőle. A kutya egyenesen hazarohant, a róka majdnem hazáig üldözte. Csak amikor a kutya berohant az udvarra, változtatott futásának irányán, és eléggé ráérősen kocogott el a szomszédék kertje felé. Mire a gyerekek is hazaértek, Bundás reszketve kuksolt a kutyaházban. Megnyugodva, hogy a kutyának nem lett semmi baja, lelkendezve mesélték el nagymamának a nagy kalandot. Nagymama kacagott Bundás „hősies” viselkedésén, és szeretettel dorgálta meg:
 
- Mi van, Bundás, hát így kell rókát fogni? – A kutya lehajtotta a fejét, két mellső lábát a szeme elé tette.
 
- Jé - vették észre a gyerekek - , Bundás szégyelli magát! 
 
Attól kezdve, ha Bundás nem viselkedett rendesen, vadult, nem fogadott szót, Bandi megkérdezte:
 
- Mi van, Bundás? Menjünk rókát fogni?
 
Erre a kérdésre a kutya mindig lecsillapodott, lehajtotta a fejét, majd szemrehányóan felnézett kis gazdájára:
 
- Már megint kezded? De jó lenne, ha már elfelejtenéd!
 
Tóth Ildikó
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME