A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 

 

A Híradó 2008 decemberi számában meghírdetett meseíró versenyen nyolc ifjú pályázott. A lapban a pályázók fényképével kísért írások mind megjelentek. 
A szerkesztőség köszöni az ötletes, kedves meséket, eredeti történeteket. A pályázókat a meseíró versenyen való részvételükért oklevéllel és könyvekkel ajándékoztuk meg. Az ünnepélyes átadásra pünkösdkor, a Tångagärde-i Gyülekezeti Otthonban megrendezett ”Ige és anyanyelv” versmondó és bibliaolvasó verseny alkalmával került sor, hiszen mesíróink közül többen ezen a rendezvényen is résztvettek. Azoknak, akik a rendezvényen nem lehettek jelen, postán küldjük el a jutalmukat.
Gratulálunk az íróknak, első sorban Bálint Palmgren Tündének, aki minden számba küldött írást. Bálint Palmgren Oscar és Jansson Júlia két-két mesével, Csapó Aletta, Csapó Edina, Csapó Dóra, Hajas Krisztina és Péter Szilvia egy-egy mesével, illetve történettel pályázott.
Továbbra is várjuk a meséket, történeteket, élménybeszámolókat!
Ildikó néni
 

 

 

Ragyogott a napfény Éva százszorszépből, liliomból és harangvirágból álló virágcsokrán. A csokor mellett egy kosárban festett húsvéti tojások álltak. Éva a konyhában söprögetett. Egész nap dolgozott, az ideje takarítással és sütéssel telt el. Amint végzett a takarítással, pontosan az utolsó adag tésztát készítette elő, helyezte egy tálba, letakarta, hogy megkeljen. Fáradtan leült egy székre, pihenni egy keveset. Csak pihenni akart, de a fáradtságtól lassan lecsukódtott a szeme. Arra ébredt, hogy fázik. Ránézett az ajtóra, akkor vette észre, hogy az bizony nyitva van, pedig úgy emlékezett, becsukta, mielőtt leült volna pihenni. Magától nyílt volna ki? Ekkor hirtelen eszébe jutott a kelni tett tészta. Sürgősen el kell készíteni, mielőtt még kikel a tálból! Évának nem maradt ideje az ajtó rejtélyén töprengeni; odament a letakart tálhoz, és a legnagyobb meglepetésére azt látta, hogy a takarókendő alatt valami mozog! Lekapta a kendőt a tálról - hát a tészta helyén egy aranyos, lisztes orrú nyuszi ült! A tészta nyuszivá változott!!!
 
Ekkor kopogtattak az ajtón, a szomszéd néni jött megkérdezni Évától, véletlenül nem látta az ő elszökött nyusziját? Éva most már mindent értett: míg ő aludt, a rosszul becsukott ajtót a nyuszi kinyitotta, beugrált a konyhába, érezte a tészta finom illatát, felugrott az asztalra és mind megette a tésztát. A szomszéd néni ráismert a nyuszijára, boldogan hazavitte. Évának meg odaadta a frissen sült pogácsáját annak a tésztának a helyébe, amit a nyuszi megevett.
 
Jansson Júlia, Göteborg, 11 éves
 
julia.jpg 
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME