A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 


Régen, mikor én még kislány voltam, alig vártam, hogy vége legyen az iskolának, hogy mehessek a nagyszüleimhez. Falun laktak, egy nagy, öreg házban. Ennek a háznak volt egy nagy, fedett verandája, nagyon szerettem ott olvasgatni. Egyik délután, alig vettem elő a könyvemet, arra figyeltem fel, hogy  egy kicsi fecske libben a tornác eresze alá. Egy pillanat alatt körberepülte a fedett területet, és már el is illant, mintha ott se lett volna. Kis idő múlva ketten tértek vissza. Abban nem voltam biztos, hogy a fecskepár egyik tagja az iménti látogatóm lenne, csak úgy gondoltam. Körberöpültek, eltávolodtak, egy kicsit köröztek az udvar és a ház fölött. Mintha fel akarnák deríteni, jó-e, biztonságos-e ez a hely? A környéken van-e elég szúnyog, bogár és más finom fecskeeledel? Úgy látszik, megfelelőnek találták a vidéket, mert másnap már hajnalban visszatértek. Újra körberepülték a terepet, majd megpihentek a ház mellett futó villanyoszlop-sor drótján. Ficseregtek egy sort, hallgattak, nézelődtek, majd egymás felé fordulva csipogtak valamit:


- Mit szólsz, jó lesz ez a hely?


- Igen, azt hiszem. Nyugodt, csendes a környék, és az is fontos, hogy sok a bogár. Meg közel a patak, sár is van bőven. Láttam néhány alkalmas gyapjúcsomót az egyik bokron fennakadva. Tudod, a fészek bélésének valót.

Emlékszem, mikor még gyerek voltam és a fészekben éltem a testvéreimmel, nagyon kellemes érzés volt a finom puha gyapjún kucorogni.


Még nézelődtek egy kicsit, én meg nem akartam elijeszteni őket, mozdulatlanul figyeltem, kíváncsi voltam, vajon mire határozzák el magukat? A fecskepár elrepült, bizonyára a közeli patak partjára, mert nem sokára visszatértek és csőröcskéjükben már ott volt az első adag fészekhez való. Nagyon szorgalmasan dolgoztak, egész nap hordták az egyik csöpp sarat a másik után. Estére már látszott munkájuk eredménye. A kis félgömb alakú fészek kezdett formát ölteni. Teltek a napok, a fészek majdnem elkészült, amikor megjelent egy csapat fecske, azt hiszem, a rokonságuk, látogatóba jöhettek. A két kis házépítő megszeppenve hallgatta a rokonok véleményét:


- Hát ez nem lesz jó! Nem látjátok, hogy túl kicsire építettétek? Hogy fognak a tojáskák elférni? És miután megszületnek a gyerekek, hogy lesz? Ilyen szűk helyen nem fognak fejlődni!

Gondolom, ilyesmit mondhattak az öregebb fecskék, mert a fiatal fecskepár abbahagyta az építést és újabb fészek rakásába kezdtek. Nagyon szívükre vehették az intelmet, mert másodszorra jóval nagyobb lett a fészek. Ahogy nézegettem, az volt az érzésem, hogy szegénykék ismét hibáznak, mert ezúttal túlságosan is nagyra építik. Úgy is volt. Teltek a napok, a két kis fecske nem győzte hordani az építőanyagot, és mégsem látszott, hogy haladnának a munkával. Az első fészek egy fél libatojáshoz hasonlított, ez a második meg lassan akkora kezdett lenni, mint egy fél görögdinnye. Meg is történt a baj: egyik reggelre leszakadt a fészek fele. A kárvallott fecskepár siránkozva röpködött a letört darab és az épen maradt fészekrész között:


- Mi a csuda történt? Én nem értem! Pedig már majdnem elkészültünk! – Ilyeneket csipogtak egymásnak.

Siránkozásuk, úgy látszik, messzire elhallatszott, mert egyszer csak újra megjelentek a rokonok. Röpködtek, nézték a fészek megmaradt részét, és a leszakadt darabot, közben úgy csiviteltek, hogy hallgatni is rossz volt.


- Nahát, két ilyen élhetetlent! Hát nektek nincs szemmértéketek? Mit akartatok ebben a hodályban felnevelni? Talán struccot?


Így veszekedtek, kiabáltak, csúfolódtak egy ideig, a két kis bűnös felült a szokott pihenőhelyére, a villanydrótra és restelkedve hallgatta az intelmeket. A csivitelő társaság elrepült, az én fecskéim fáradtan, szomorúan gubbasztottak a dróton. Röpdösni sem volt kedvük. Azt hittem, végleg elmegy a kedvük a fészekrakástól. Nekem legalábbis elment volna. Sajnáltam őket nagyon, mert szorgalmasak voltak, csak azért nem sikerült jó fészket építeniük, mert nem volt meg a kellő tapasztalatuk. Szívesen elmagyaráztam volna ezt a csúfolódóknak, de fölöslegesen aggódtam. Amit én el akartam magyarázni, azt tudták az öreg fecskék nagyon jól. Kis idő múlva visszatért a fecskecsapat, ezúttal többen voltak. A csapat letelepedett a villanydrótra a két kis szomorkodó mellé, két öreg fecske pedig odarepült a rossz fészkekhez. Ők is megszemlélték, röpdöstek egy kicsit, halkan csivitelve megbeszélték a látottakat, majd elrepültek. A villanydróton ülő csapat ott maradt, és most már bíztatóan ficsergtek:

- Ne búsuljatok, butuskák! Elhoztuk nagyapót meg nagyanyót, hogy segítsenek. Meglátjátok, most minden rendben lesz!


Az öreg fecskepár visszajött és elkezdték sárpöttyökkel kipontozni a fészek körvonalát. Mikor ezzel készen voltak, elrepültek, útközben bizonyára odaszóltak a többinek:


- No, mi készen vagyunk, indulhat az fészeképítés. Segítsetek ti is nekik, hogy minél előbb elkészüljenek.


És a két kis fecske vidáman látott neki újra a munkának. Az imént még csúfolódó csapat meg segített. Olyan sürgés-forgás volt aznap a veranda körül, hogy olyant még nem is láttam. Estére készen lett a fészek, a két kis fecske boldogan költözött bele. Igyekezniük kellett, mert a sok hiábavaló munka miatt elkéstek egy kicsit a tojáskák lerakásával, a költéssel. Az ifjú fecskemama miután lerakta a tojásokat, türelmesen kucorgott felettük, míg a teste melegétől kikeltek a kis fecskék, a fecskeapuka meg szorgalmasan hordta neki az ételt. Mikor mindenik fióka megszületett, újra megjelent a rokonság. És segítettek táplálni a fiókákat, amelyek úgy fejlődtek, híztak a sok ételtől, hogy öröm volt nézni.


Mikor a kicsi fecskék már akkorák lettek, hogy elhagyhatták a fészket, akkor repülni tanította őket a rokonság. Mire vége lett a nyárnak, a későn költött kis fecskék is megerősödtek, vidáman cikáztak a levegőben. Akkor láttam őket utoljára, mikor ők is odaültek a vándorútra készülődő felnőttek mellé a villanydrótra:


- Isten veletek kis fecskék, jó utat - intettem nekik- ígérem, vigyázok a fészketekre és szeretettel várlak benneteket vissza. Remélem, jövőre majd újra találkozunk!


Azóta sok év eltelt, de én mindig megkérem az ismerős gyerekeket, ha olyan helyen nyaralnak, ahol sok a fecske, figyeljék meg jól, vajon van-e köztük az enyémhez hasonlóan tapasztalatlan fészeképítő fecskepár? 


Tóth Ildikó

 

Hideg téli nap volt. Kint fújt a szél. Nem lehetett szánkózni sem. Untam magam. Mindenki itthon volt, édesanya, édesapa és a kistestvérem. Olyan szomorú decemberi sötét volt, mint mindig. Elhatároztuk, nézünk egy jó filmet és gyújtunk egy jó tüzet a kandallóban. De amikor megnéztük a fásládában, hogy van-e tüzelőfa, a szemünk csak a koromtól megfeketült láda alját bámulta. Még nem volt késő, felvettem a bakancsomat és édesapámmal kimentünk a közeli erdőbe fát vágni. Nemsokára megláttunk egy nem túl magas fenyőfát, amit kivágtunk. Nagy nehezen hazacipeltük. Teljesen kifáradtunk, úgy, hogy nagyon jól esett pattogó tűz mellett nézni a jó filmet és együtt lenni a családdal.


Bálint Palmgren Oscar - 11 éves

 

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2022. december 27.
Uraji köd / Fotó: Antal József Kedves Híradó Olvasók!
Tovább
Tao Te King

Tao Te King

Könyvespolc 2022. december 27.
Pár útravalót már felpakoltam erre a képzeletbeli könyvespolcra azokból az olvasmányokból, melyek az embert az olvasás örömén túl, mintegy segítőtársként kísérhetik életútján. Szóba került már jó pár meghatározó név, eszme, vallás, de ma álljon itt egy igazi klasszikus, amely immáron…
Tovább
„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

Képzőművészet 2022. október 23.
2022 Angi István: Hegyek napsütésben, akril - vászon 2022.07.07 – 08.31. Bárczay kastély galériája, Felsőzsolca. Mintegy két tucat frissen készült olajfestmény és körülbelül ugyanennyi, főleg fából készült kisplasztika fogadja a látogatót Angi István kiállításán. A képek figuratívak, a legelvontabb alkotásokon…
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább
„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

Portré 2022. október 23.
Jégkorong kapus, többszörös magyar válogatott, egyben az első magyar játékos, aki az észak-amerikai jégkorong ligák legfelső osztályában játszott (NHL). 2008-ban tagja volt a szapporói jégkorong-világbajnokság győztes csapatának, de részt vett a 2009-es A csoportos jégkorong-világbajnokságon is. Kisgyerekkorban kezdett jégkorongozni, hatévesen…
Tovább

Egyesületek

Hírek a SOMIT háza tájáról… Hagyományaink nyomában

Hírek a SOMIT háza tájáról… Hagyományaink nyomában

Mindössze néhány héttel a rendkívül jól sikerült SOMIT családos tábor után egy hétvége erejéig (2022. október 21. és…
Újra elindulóban az ifik társasága

Újra elindulóban az ifik társasága

A tavaszi közgyűlésen bemutatkozott hat magyar fiatal, akik akkor lelkesen meséltek a jövőbeli céljaikról és arról, hogy miképpen…
Pedagógusok a házban

Pedagógusok a házban

A jó pedagógus olyan, mint a télen a kamrában lógó szárazkolbász, szalámi: minél több van belőle, és minél…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME