Seholsincs városában igen nagy kavarodást okoztak az oszlopokra kiragasztott, nagybetűs hirdetések, melyek harsány hangon adták hírül a világnak, hogy:

„Idén elmarad a tavasz?

Ezennel közöljük Seholsincs lakóival a szomorú hírt, miszerint légköri zavarok vagy egyéb, még ismeretlen okokból meghibásodott az immár annyira megszokott és méltán világhírű Tavaszcsináló Gépezetünk. Kutatóink teljes gőzzel dolgoznak a hiba gyógyításán, habár eddig senkinek semmi elképzelése sincs arról, mi történhetett. Egyesek feltételezik, hogy a szomszédos Ottaholvan polgárainak alattomos szabotázsa ez az egész. Mások a légköri áramlatok szeszélyes fordulataira gyanakodnak… de a lényegen ez mit sem változtat, tény, hogy fel kell készülni arra, hogy ettől az évtől kezdve le kell majd szoknunk a tavaszi virágzásról, a rügyező fákról, az egyre melegebb napsugarakról, sőt, még a madárcsicsergés is elmarad. A polgármesteri hivatal semmi érdemlegeset nem tudott mondani a dologról, maga a polgármester csak fényterápiát ajánlott a hosszú téltől megszürkült lakosoknak. Felháborító!”

A hideg ellenére az utcákon egyre nagyobb csoportok gyűltek össze, már egészen csinos kis tömeget alkottak. Eleinte csak elképedésüknek adtak hangot, de aztán egyre nagyobb lett a moraj és a hangos duruzsolásból lassan ritmusos hangzavar kerekedett és hallani lehetett, amint egyre közelebb nyomultak a központ felé… „TAVASZT AKARUNK!!! TAVASZT AKARUNK!!” – skandálta a nép.

A tavasztindító-központban igazán nagy volt a nyüzsgés, rengetegen jártak körbe, gondterhelt arcokkal tördelve a kezeiket és minden oldalról kopogtatva, meg nézegetve a sokat emlegetett hatalmas gépezetet, amely eddig képes volt a többhavi, fagyos időjárást lassan jobbra fordítani.A központ dolgozói tervrajzokat vadásztak, egymás szavába vágva vitáztak és sápadtan hallgatták, hogy „TAVASZT AKARUNK!!”

 

A nagy zsibongásban senki nem hallotta még egymás hangját sem, nemhogy azt a csenevész hangocskát, ami a gépezet gyomrából hallatszott.

Szerencsére az egyik dolgozó aznap magával vitte a gyerekét, hogy megmutassa neki a munkahelyét, de a nagy kavarodásban nem tudott figyelni a kislányára. Az meg, igazi kíváncsi gyerekként, körbejárta a nagy gépezet bejárható részeit és ő meghallotta a fura kis hangot. Elindult a hang irányába. Nagy meglepetésére egy kis madárfészket talált a gép alkatrészei között. A dolog technikai része nem is érdekelte, viszont sajnálta a fészekben sivákoló madárcsemetéket.

„El kéne mondani ezt apunak” – gondolta, és elindult előkeresni az apját a zajos teremben.

TAVASZT AKARUNK! TAVASZT AKARUNK!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Körülbelül egy óra múlva egész riportersereg gyült össze megnézni az újonnan tett felfedezést, és a kislányt kinevezték a Tavasz Megmentőjének. Hatalmas volt a megkönnyebbülés és a haragos tüntetés örömünneppé alakult át. Mégiscsak lesz tavasz, el fog olvadni a hó, kinyílnak majd a hóvirágok és talán-talán még a húsvéti nyuszi is előmerészkedik majd.

Írta: Bálint Endre Levente