61. EUROVIZIÓS DALFESZTIVÁL - STOCKHOLM

Nyomtatás

 

Az eurovízió kifejezés szinte minden európai fiatal számára ismerősen cseng, hiszen az egyik legnépszerűbb és legrégebbi nemzetközi dalverseny, amit megrendeznek a kontinensen. Ugyanakkor ez a világ legnagyobb dalversenye is, mivel a nézők számát tekintve közel 600 millióan követik végig a produkciókat és a szavazást. A műsort a világ nagy részén közvetítik, Európán kívül többek közt Argentínában, Brazíliában, Kanadában, Indiában, Dél-Koreában, Új-Zélandon és az USA-ban, 2015 óta pedig már Kínában is. Így aki ezen a versenye részt vesz, könnyen tehet szert nemzetközi karrierre. Mivel közeleg a tavaszi megmérettetés időpontja, összegyűjtöttem néhány érdekességet a dalversennyel kapcsolatban.

A versenyt minden évben az előző évi nyertes hazájában rendezik. Ennek értelmében a tavalyi svéd győzelem kapcsán (Måns Zelmerlöw Heroes című dala) idén Svédország ad otthon a dalfesztiválnak. Ez lesz a 61. alkalom, hogy a fesztivál lehetőséget ad annak az 56 országnak, akik az Európai Műsorsugárzók Uniója (European Broadcasting Union – EBU) elnevezésű, tévé- és rádióadók csoportját tömörítő nemzetközi szervezetnek tagjai. 2016-ban összesen 43 ország erősítette meg részvételét a dalfesztiválon, Magyarországon kívül résztvevő lesz még Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország és Ukrajna is. A versenytől visszalépők között vannak többek közt a törökök, portugálok és a luxemburgiak.

Az első elődöntőre 2016. május 10-én kerül sor, a második elődöntő május 12-én, a döntő pedig május 14-én lesz. A versenynek a 16 000 férőhelyes stockholmi Ericsson Globe ad otthont, ahol anno a 2000-es Eurovíziós Dalfesztivált is rendezték.

Az Eurovíziós verseny az, ami korra és nemre való tekintet nélkül vonzza a nézőket, a különböző országok egy emberként drukkolnak saját kiválasztottjuknak, hogy győzelmet arasson a színpadon. Szép gondolat volt ez a verseny a svájci székhelyű European Broadcasting Union szervezettől. Az ötletgazda Marcel Bezençon, francia EBU alkalmazott volt, aki egy 1955-ös monacói találkozón vetette fel a nemzetközi dalverseny ötletét, amelyben az országok az EBU országaiba egyszerre sugárzott televízió műsorban szerepeltek volna. 1956-ban a svájci Luganóban tartották az első Dalfesztivált. A versenyen ekkor még csak 7 ország vett részt; mindegyik 2 dalt küldve be, így összesen 14 dal hangzott el. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy országonként több mint egy dalt adtak elő. A versenyt akkor a rendező ország, Svájc nyerte.

Néhány érdekesség:

·         1956. óta minden évben megrendezik a fesztivált

·         a verseny ötletét és alapját az olasz Sanremoi Dalfesztivál adta

·         legelőször „Eurovision Grand Prix” (Eurovíziós Nagy-díj) néven ismerték

·         Az Eurovízió (Eurovision) nevet először George Campey brit újságíró használta a London Evening Standard-ben, 1951-ben

·         Svédország az első ország, amely másodszorra rendezheti a versenyt a 2010-es években, mivel 2012-ben is ők nyertek

·         A fesztivál leghíresebb felfedezettje a svéd ABBA, akik a Waterloo című dalukkal 1974-ben nyerték meg a versenyt.

·         Céline Dion is a fesztivál kapcsán vált híressé, mikor 1988-ban Svájc képviseletében nyerte meg a versenyt a Ne partez pas sans moi című dallal.

 

MAGYARORSZÁGI INDULÓK (A DAL 2016)

 

Ahol sok tehetség van, nem könnyű érvényesülni, így erre a nemzetközi megmérettetésre sem könnyű a bejutás. A magyar győztes eurovíziós indulót 2012 januárja óta, az MTV és az MTVA közreműködésével egy háromrészes látványos show-műsor, „A Dal” keretén belül választja ki a szakmai zsűri és a nézők. A beérkezett 372 dal közül egy tíztagú előzsűri választja ki azt a 30 dalt, ami bejut a válogató élő-műsor résztvevői közé. A műsor során adásról-adásra egy négyfős szakmai zsűri és a közönség dönt, hogy melyik előadó jut tovább a döntőig. Az idei dalválasztó műsor zsűrijében szerepel Zséda, többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekesnő; Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője, a Metro és az LGT egykori alapítója; Pierrot zenei producer és előadó; valamint Both Miklós zeneszerző, énekes.

A magyar fiatalok kedvelt, online is hallgatható rádiója a Petőfi Rádió (http://myonlineradio.hu/mr2-petofi-radio) folyamatos figyelemmel kíséri az előadók sorsát, és az M2 tv csatornán egy saját műsor keretén belül (Én vagyok itt címmel) élő interjúkat és portrébeszélgetéseket közvetítenek az elődöntősökkel.

Ugyan nem a kezdetek óta vettünk részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, de a döntőbe többször is sikerült bejutni a magyar versenyzőknek. A sikerben közrejátszott, hogy a 2000-es években már nem csak a magyar, hanem az angol nyelvű dalokkal is indultak a versenyzők, ami a nemzetközi szavazásnál előnyt jelenthet.

Az utóbbi évek fellépői között szerepelt a magyar NOX csapata, akik a népzenét modern elemekkel ötvözik zenéjükben és 2005-ben indultak a versenyen. Rövid kihagyás után 2007-ben, a nemrégiben Göteborgot is megjárt Rúzsa Magdi indult egy angol nyelvű saját dallal. Őt 2008-ban Csézy követte, a szintén angol nyelvű Candlelight című slágerrel. 2009-ben Ádok Zoli, a Csillag születik tehetségkutató versenyzője indult a Dalfesztiválon. Majd 2011-ben Wolf Kati képviselte hazánkat, aki az MTV belső kiválasztásával a 2010-es X-Faktor egyik versenyzője volt és a What About My Dreams? című dallal egészen a döntőig jutott, ahol 22. helyet szerezte meg. 2012-ben a Compact Disco nevű formáció indult a versenyen a Sound of Our Hearts című dalukkal, ahol a döntőben a 24. helyezést érték el. 2013-ban nagy fordulat történt, mivel a korábbi angol nyelvű dalok helyét ismét a magyar anyanyelvű éneklés vette át. Márta Alex, művésznevén ByeAlex Kedvesem című számával a dalfesztivál döntőjében a harmadik legjobb helyezést érte el, amit magyar versenyző el tudott érni az Eurovíziók történetében. 2014-ben amerikai-magyar származású énekes, Kállay-Saunders András Running című dalával indult és a dal az induló 37országból huszonöttől kapott pontot, így Magyarország megszerezte története második legjobb eredményét. Tavaly a magyar induló Csemer Boglárka, művésznevén Boggie volt, aki a háború- ellenes számával a dalfesztivál döntőjében a huszadik helyen végzett.

Az idei indulók között több esélyes van, de lapzártáig még csak a harmadik elődöntő zajlik le, így a végső győztes befutót majd február végén tudjuk meg. Az esélyesek között szerepel az X-Faktor tehetségkutatóból megismert Horányi Juli, továbbá a látássérült, gyémánthangú Agárdi Szilvia, de említhetem a korábbi Megasztár győztes, Tolvaj Renit is akár. A férfiak közül a The Voice tehetségkutatóból megismert swing énekes, Gájer Bálint az egyik nagy esélyes, de szoros a mezőny, hiszen olyan ismert nevek is versenyeznek, mint a „megasztáros” Gáspár Laci, a szoprán operaénekes Vásáry André, vagy a korábban már győztes Kállay-Saunders András, aki ezúttal nem szólóban, hanem együttesével indult. A dalok nagy része a küzdelemről, győzelemről, kitartásról, barátságról, összetartásról, szerelemről szól. Aki érdeklődik a jelenlegi magyar versenyzők iránt az alábbi linken meghallgathatja a továbbjutó produkciókat: http://www.mediaklikk.hu/a-dal/

Február 27-én kiderül, ki lesz a győztes, de bárki is fogja képviselni kis hazánkat, én minden Svédországban élő magyart buzdítok arra, hogy kövesse figyelemmel a versenyt, és szurkoljunk együtt a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon a magyaroknak!

Érdekességek:

·         Magyarország 1994 óta vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.

·         elsőként Bayer Friderika debütált a máig is emlékezetes Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával.

·         az idei szériában ingyenes a szavazás A DAL applikáción és a honlapon keresztül, így külföldről is bátran lehet szavazni.

 

Márton Júlia