Kalandozások a magyar tenger északi felén

Nyomtatás

Nenének, emlékül  

 

A nyár mindig tele van ezernyi lehetőséggel – az évben ekkor a leghosszabbak és legmelegebbek a nappalok. A kisebb-nagyobb kirándulásaim közül ezúttal a Balaton-felvidék tájaira viszem magammal kedves olvasóimat. Két keréken, jól megrakodva, sátrazásra készen – merthogy a nyári éjszakák bizony a szabad ég alatt alvásra is alkalmasak. Ha visszagondolunk az iskolás évekre, a magyartanárunk mindig azt kérte tőlünk szeptemberben, hogy írjunk fogalmazást a nyári szünetünkről. Talán valahol ez alakította ki azt a pozíciót, amikor is hátradőlök a székemben az íróasztalom előtt, s megrohannak az elmúlt időszak emlékei, melyeket próbálok szavakba önteni…

 

R.-rel még az egyetemi években lettünk barátok (útjaink sok mindenben azóta is egyfelé visznek – mindketten a fotózásban, írásban-olvasásban, s a természetjárásban leljük legnagyobb örömünket). Kisebb, közös kirándulásaink voltak már, viszont valamikor tavaly ősszel a Balaton körbetekeréséről és körbefényképezéséről, sátras túráról kezdtünk álmodozni. Egy olyan túráról, amikor nem az idő határoz meg mindent, hanem az elénk kerülő téma izgalma – ha valamelyikünk szeretne megörökíteni egy témát, megállunk és kész. Ezért is döntöttünk a tavasszal úgy, hogy a nyáron csak a Balaton-felvidéket járjuk be. Nem feltétlenül a tóhoz közel eső utakon, hanem kitérőket is téve a környék falvai, látnivalói felé. Nem tudnám megmondani, mikor sátraztam utoljára – valahogy nem tartozott a kedvenc időtöltéseim közé. Így a nyár elejét azzal kezdtem, hogy vettem egy biciklin viszonylag könnyen szállítható sátrat, hálózsákot. A túra végére a sátrazásról alkotott véleményem is átalakult.

IMG5879
IMG20190716121800
IMG5866
IMG5650
DSC0651
DSC0601
DSC0512
DSC0356
DSC0302
DSC0335
DSC0310
DSC0240
DSC0194
DSC0183
DSC0167
DSC0130
DSC0117
DSC0075
DSC0043
DSC0025
DSC0017
IMG5879 IMG20190716121800 IMG5866 IMG5650 DSC0651 DSC0601 DSC0512 DSC0356 DSC0302 DSC0335 DSC0310 DSC0240 DSC0194 DSC0183 DSC0167 DSC0130 DSC0117 DSC0075 DSC0043 DSC0025 DSC0017

1. nap

R.-től kaptam kölcsön egy Csepel kerékpárt. Július 13-án szálltunk vonatra a Déli pályaudvaron, majd Balatonalmádiban kezdtük meg a biciklitúrát. Míg júniusi hazatértemkor júliusi kánikula fogadott, utunk elején borongós volt az idő, sőt egy kisebb esőt is kifogtunk, nem volt melegünk, a Balaton vize is alig haladta meg a 20 fokot. Jól kifundált haditervünk az volt, hogy a napokat kalóriadús reggelivel indítjuk, aztán késő délután keresünk egy kiváló éttermet, tápláló melegétellel – hogy legyen elegendő energiánk. Így esett a választásunk első napunkon a Code Zero étteremre. Már olvastam ízletes hamburgereikről, így ezt próbáltuk ki. Nem csalódtunk, olyan hatalmas adagot kaptunk körettel együtt, hogy alig bírtuk megenni. A következő képkocka pedig az, hogy a bicikliút mellet egy magyar szürkemarha csorda heverészik, Balatonnal a háttérben. Nem mindennapi látvány!

Balatonfüred központjában elzarándokoltunk a Jókai-villához, amelyben nagy írónk szívesen tartózkodott. A hangulatos várost Tihany kaptatói követték. Ezúttal a bencés Tihanyi Apátságot csak kívülről néztük meg, inkább az elénk táruló panorámán ámuldoztunk egy isteni fagyi kíséretében, illetve elénk tárult túránk távolinak tetsző végpontja is: az összetéveszthetetlen formájú Badacsonyi-hegység. Beszereztünk egy-egy levendulás apátsági sört a napzáró beszélgetéshez, majd elindultunk a kinézett kempingbe, Aszófő irányába. Még Tihanyban jártunk, amikor is szivárványt vettünk észre, s egy olyan tájat, mely valahogy egyszerre fogott meg minket, egyként kiáltottuk ki közös ötletünket: aludjunk, vadkempingezzünk itt! Nehéz megfogalmazni ezt az érzést: valamiért végtelen nyugalom fogott el minket ezen a vidéken, a Külső-tó fölött, a Vad-parlag-dűlőn találtunk helyet aznap éjszakára. Felnyitottuk a levendulás söröket, beszélgettünk a világ dolgairól, majd nyugovóra tértünk.

2. nap

Kora reggel báránybégetés és kolompszó ébresztett, lassan, de biztosan közeledett a nyáj, így összeszedelődzködtünk. Megálltunk egy 13. századi templomromnál, aztán jöttek sorba a templomromok – hihetetlenül gazdag benne a Balaton-felvidék. A következő az Aszófő mellett található Kövesdi templomrom volt – mellette hűsítő forrás fakad, megmostuk benne az arcunkat a vadkempinges éjjel után. Örvényesen betértünk az első, utunkba kerülő vendéglőbe – mennyire jó is tud lenni egy sonkás tojás reggelire! A térkép szerint a közelben egy vízimalom található, könnyen rábukkantunk a máig működő, 1055-ig visszavezethető múlttal rendelkező műemlékre. A malmot be is üzemelték a látogatóknak, a múzeummá alakított belső térben pedig megismerkedhettünk egy vízimalom működésével, a molnárok életével. A következő megálló Dörgicse volt, ahol kitekertünk az Alsódörgicsei templomromhoz. Ekkorra már visszatért a nyár, perzseltek a nap sugarai, kicsit nosztalgiával tekintettünk a tegnapi 22-23 fokra… Így visszanézve, ez a templomromok napja volt, hiszen a kiadós kaptatón egy újabb vallási emlékhez vezetett utunk: az Árpád-korból ránk maradt Szent Balázs templomromot néztük áhítattal, majd az onnan nyíló kilátástól némultunk el. Éhünket ezúttal Szentaltalfán, Zsóka Fogadójában csillapítottuk, újabb gasztroélménnyel gazdagodva. Tagyon csodás szőlőhegyei mellett suhantunk tovább – bort viszont nem tudtunk venni e helyen, furamód vasárnap több pincészet is zárva volt. Viszont Zánkán kárpótoltak érte, a segítőkész fogadós végül vendégül látott minket egy fröccsre. Ezt az éjszakát Révfülöp egyik kempingjében töltöttük, s kipróbáltam a Balaton annyira melegnek nem mondható, de azért kellemes vizét.

3. nap

Túránk harmadik napján a Káli-medence felé vettük az irányt. Kővágóörsön mosolygó napórás ház, egy kiégett, pusztulásában is gyönyörű épület látványa fogadott. A Kornyi-tó mellett furcsa szoborszerűségekre lettünk figyelmesek – az Emberi Komédia alkotásai vigyázták a tájat, s az óvatos, üregükből ki-kibúvó ürgék. Ekkor még nem tudtam, hogy ez a nap lesz a legkeményebb: ekkor tekertünk ugyanis a legtöbbet felfelé. Alaposan megdolgoztatott a Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyre való kijutás is, viszont az élmény kárpótolt mindenért. A következő emelkedő a Szentbékkálai kőtengerhez vezetett. Természetesen kipróbáltuk, tényleg inog-e az Ingókő, s valóban, sikerült megmozdítani a mélység fölött álló sziklát. Szerencsére a falun belül volt a barátom által már kipróbált Pegazus étterem. Amolyan romkocsmaszerűség inkább, mellyel teljes mértékben harmonizál a pincérek ráérős habitusa, felszolgálói stílusa. Ezúttal desszertet is ettem – a túrógombóc jó választásnak bizonyult, csak annyira teleettem magam, hogy kissé megbántam, hogy nem álltam le a főétel elfogyasztása után. Bár igazából mégsem volt ezzel baj, mert a hegymenet még mindig nem ért véget! Csobánc várához szükség volt minden energiánkra, hiszen a rengeteg felfelé tekerés sokat kivett már belőlünk. R. mindenképp szerette volna, ha eljövünk ide, mert véleménye szerint innen nyílik a Balaton egyik legszebb panorámája. Olyan magasan voltunk, hogy a házak, az erdők csak kis maketteknek tűntek. Eszembe jutnak a Zemplén vonulatai – s átfut rajtam, hogy milyen sokat is jelent, hogy a Balaton-felvidék a csodás hegyek mellett egy hatalmas tóval is rendelkezik. A dimbes-dombos táj s a magyar tenger együtt egészen különleges páros. Különösen szép holdvilág szórja ránk a fényét a Káptalantóti felé vezető úton, a túra során először (és utoljára) ránk sötétedik. A település Nomád kempingjében szállunk meg, az éjszaka elég hűvös volt ebben a völgyben, 9 fok körül állt meg a hőmérő higanyszála – a könnyű hálózsák most kissé kevésnek bizonyul…

4. nap

A napindító reggeli ezúttal csak elmegy – a helyi kocsmában mirelit melegszendvicset eszünk, majd nekivágunk az utolsó előtti napnak. A badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászat szerpentinjén haladva olyan érzés kerít hatalmába, mintha Olaszországban vagy Spanyolországban lennék – azaz valami mediterrán helyen. A szőlőtőkéktől zöldellő domboldalak a kék, hajtogatott papírhajóknak tetsző vitorlásokkal teletűzdelt Balaton vizébe vesznek a láthatáron. „A fák nem hazudnak” – üdvözölnek minket az arborétumba lépve az alapító, dr. Folly Gyula szavai. Kabócák üvöltöznek, a tűző nap üdítő fenyőillatot facsar ki az örökzöldekből. A megannyi fafajta mellett az újabb csodás kilátás már csak ráadás, ahogy a panorámás teraszon elfogyasztott fröccs is az. Mint valami jutalomjáték az elmúlt napok letekert kilométereiért. Erre a napra esik R. születésnapja. A Hableányt választjuk Badacsonyban. Filézett harcsaszelet szósszá pépesített lecsó, bundás kenyérnek keresztelt bundázott kiflikarikák, s grillezett paradicsom kíséretében. Amolyan fine dining konyhát visznek – itt nem kellett szünetet tartani, egyvégtében meg tudtuk enni a magyar gyomornak ideig-óráig elegendő, egyébként kifogástalan fogást, melyet finom fröccsökkel öblítettünk le, koccintva R. születésnapjára. Ebben a magyaros, modernizált, s „csökkentett” adagban sűrűsödött, csúcsosodott ki ez az egész biciklitúra. A forró időben kinéztünk a Badacsony aljához, a szőlők és a Balaton együttes látványáért. A Badacsony bazaltsípjai túl messzinek tűntek, azokat majd egy következő alkalommal nézzük meg közelebbről. A badacsonytomaji kemping strandján megmártóztam a Balatonban – a hirtelen visszatérő forró nyár lassanként elkezdte melegíteni a vizet. Háton úszva néztem az égen keringő, „bugyborékoló” gyurgyalagokat – ősszel továbbállnak, ahogy én is... Visszafelé pedig a Badacsony adta a hátteret. Ezek azok a pillanatok, melyekbe már átélésükkor belevetül leendő hiányuk – a majdani nosztalgia.

Utolsó nap

Visszautazásunk napján úgy esett, hogy rossz vonatra szálltunk föl. Így még maradt idő, hogy jobban, kedvezőbb fényviszonyok között fényképezhessük le a badacsonytomaji, a tájba végtelenül illeszkedő Bazalttemplomot. Aztán egyszer mégiscsak vissza kellett indulni. A hazafelé úton már azt terveztük, hogy a Balaton déli partját is hasonló módon fedezzük majd fel!

Antal József