Ilyenkor március 15. táján újra felerősödnek a különböző vélemények, hogy szükséges-e, és ha igen, milyen módon kéne nemzeti ünnepeinkről megemlékezni. Egyesek fölöslegesnek vélik, unalmas és idejét múlta „magyarkodásnak”, ez utolsót a lehető legpejoratívabb (ha van ilyen) értelemben. Ezek közül van, aki azt hozza fel érvként, hogy már Magyarországon sem vett soha részt hasonló eseményen, miért tenné itt, a hazájától távol. Van, aki pedig ráadásnak azt, hogy nem azért hagyta el Magyarországot, hogy az új választott hazájában is „magyarkodjon”. Vannak viszont, akik szívvel-lélekkel ragaszkodnak ezen ünnepek megüléséhez, részben tiszteletből őseink iránt, részben pedig ez jelenti számára a nemzethez, hazához való tartozást. Ez utóbbiaknak általában nem csupán a műsor jelenti az élményt, hanem az együttlét, az együtt ünneplés öröme. Aztán vannak, akik aszerint válogatnak, hogy milyen programmal rukkol elő az adott egyesület ezen alkalmakkal. Ha számára érdekesnek tűnik, ott lesz, ha nem, távol marad. És még bizonyára milliónyi hasonló vagy teljesen más véleménnyel, attitűddel találkozni, de hadd sematizáljak már csak a hely szűke miatt is. Azonban a tény, hogy évről évre felbukkannak ezek a kérdések, viták, azt mutatja, érdemes a témával foglalkozni. Bennem pedig óhatatlanul feltevődik a kérdés, hol húzódik a határ a kötelesség és a szórakozás/szórakoztatás között, mind egyéni mind közösségi szinten. Azaz közösségi szinten: kötelessége-e egy a hazától távol működő magyar egyesületnek megemlékezni a nemzeti ünnepekről, vagy kellő érdeklődés hiányában a tagság többségi igényeinek megfelelve, az energiákat más tevékenységek felé kell fordítani.

A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége ebben a kérdésben határozott álláspontot képvisel, és biztatja az egyesületeket a megemlékezésre, és programajánlatot nyújt hozzá. Persze a visszhang, vagy az esetleges érdektelenség a tagok részéről első sorban a helyi egyesületekben csapódik le, elsődlegesen a helyi vezetőség kell megküzdjön az elégedetlenkedőkkel. Az ideális eset természetesen az lenne, ha a nemzeti ünnepek alkalmával az egyesületek olyan programot tudnának kínálni, amellyel azok érdeklődését is felkeltenék, akik amúgy nem igazán szoktak ilyen megemlékezésekre eljárni. Ez persze nem egyszerű feladat, hiszen különböző, egymástól akár nagyon távol eső igények kielégítéséről beszélünk.

Gondolataimmal nem tudok, és nem is akarok érdemben változtatni a különböző véleményeken, viszont bízom benne, hogy soraim legalább gondolkodásra késztetnek. Az elgondolkodás, mérlegelés pedig már egy kezdő lökés lehet a nyitáshoz a másik véleménye felé. Hiszem, hogy egy lépés mindkét fél részéről (szervező és résztvevő) a másik irányába, sokat enyhíthet az áthidalhatatlannak tűnő problémákon, véleménykülönbségeken. A közönség, a tagok igényeinek felmérése elengedhetetlen, sőt kötelessége is az egyesület vezetőinek, hiszen minden egyesület a tagjaiért van. Viszont egy közösség tagjaként nem várható el, hogy mindig a saját ízlésének legmegfelelőbb programmal kecsegtessék. Ha az adott műsor nem is tűnik izgalmasnak elsőre, annak közösségben való megélése adhat olyan élményt, amire nem számított. Lehet ez egy jó beszélgetés a műsor után egy rég nem látott, kedves ismerőssel, vagy elég lehet látni a mellette ülő reakcióját a Petőfi versre, amire egyébként ő már nem figyelne fel, mert unalomig hallotta. Sőt, még az is megtörténhet, hogy előzetes elképzelése ellenére, nagyon is jónak bizonyul az előadás!

Egy közösség, egyesület pont attól virágzó, ha minél több egyéniséget, véleményt képes befogadni, viszont ehhez elengedhetetlen a nyitottság, a kíváncsiság a másik véleménye, ízlése iránt. Ha ez a fajta kíváncsi légkör, rugalmasság jellemezi egyesületi életünket, az eltérő nézőpontokat nem támadásnak éljük meg, és nem zárkózunk el zsigerből előlük, hanem azok gondolkodásra, őszinte párbeszédre és közös megoldáskereséshez vezetnek.

Ezekkel a gondolatokkal, remélve, hogy lesznek, akiket továbbgondolkodásra késztet majd, kívánok mindenkinek jó olvasgatást, és a közelgő húsvét alkalmával pedig nagyon szép ünnepet!

Bitay Erzsébet