Letészem… nyugodjék

Nyomtatás

Kedves Olvasó! Nem vagyok a drámai búcsúzás nagy mestere. Általában játszi könnyedséggel veszem az élet adta különös kanyarokat, és váltok irányt, ha úgy érzem, másfelé vezet az utam.

Így történhetett az is, hogy szerelmesen nem sokat töprengtem a költözés nehézségein és következményein, ahogy azon sem, hogy Svédországba kerülve mindenféle helyismeret és tapasztalat nélkül elvállaljam a Híradó szerkesztését. Felém dobták a labdát, én meg gondolkodás nélkül kaptam el.

Most mégis nagyon hosszas töprengés és lelki vívódás útján jutottam az elhatározásra, hogy ez a decemberi lapszám lesz az utolsó általam szerkesztett Híradó. Nem könnyű az elválás, hiszen egyrészt svédországi létem kilenc évét nagy mértékben határozta meg az újsággal való munka. Éreztem és élveztem a rám bízott feladat komolyságát és súlyát, ahogyan az irányomba és munkámba vetett nagy mértékű bizalmat is. Az újoncok hatalmas tettvágyával vettem át a szerkesztőségi feladatot, mely átvétel, elődeim – Sántha Ferenc és Judit – komolyan szervezett munkájának köszönhetően, meglepően gördülékenyen sikerült.

Nehéz áttekinteni és számba venni nyolc év eredményeit és nehézségeit: az évek során sikerült egy stabil szerkesztőséget kialakítani, olyan emberekkel, akik szabadidejüket nem sajnálva, szívvel-lélekkel dolgoztak azért, hogy alkalomról alkalomra tartalmas és olvasmányos lapot adjunk ki a kezünkből. Az online Híradó folyamatos megújulása révén, végre egy könnyen kezelhető, látványos felülettel találkozik az, aki az interneten olvasná a Híradó cikkeit. A Híradó Baráti Körének támogatása révén évek óta állandó hivatásos tördelővel dolgozhatunk, és nem utolsó sorban ugyancsak a HBK-nak köszönhetően 2017 óta – mindenki tetszésére – színes nyomtatásban jelenik meg a Híradó.

Nyomtatott sajtó lévén nehéz felmérni az olvasói megelégedést, éppen ezért a legnagyobb örömet és lelkesedést mindig az nyújtotta, mikor levélben vagy szóban visszacsatolás érkezett egy-egy cikkre, vagy lapszámra. Amikor pedig önkéntes munkatársak jelentkeztek egy-egy érdekes témával, cikkel, melyet kifejezetten a Híradó oldalaira szántak, a legnagyobb elismerést jelentette. Mindig nagy öröm új emberek írásait, élményeit olvasni, melyből az évek során szerencsére nem volt hiány!

Ezek mind-mind olyan sarokkövek voltak az újság és a szerkesztőség életében, mely újból és újból átlendített az esetleges nehézségeken, így nem csoda, hogy most kissé nehéz szívvel írom ezeket az utolsó sorokat. Vallom azonban, hogy önkéntes munkát csakis száz százalékos elhivatottsággal és lelkesedéssel szabad végezni. Fontos, hogy folyamatosan felülvizsgáljuk saját munkánkat, hogy időben felismerjük korlátainkat. Én most jutottam el ahhoz a ponthoz, mikor úgy érzem, többet nyújthatok azzal a Híradónak, ha tovább állva, átadom a stafétabot egy új, lelkes szerkesztőnek, aki remélhetőleg friss ötletekkel pezsdíti majd fel a szerkesztőségi munkát és az újságot.

Bár hiszek a stabilitás és állandóság erejében, meggyőződésem, hogy az időnkénti megújulás a fennmaradás kulcsa.

Ezen meggyőződésemből fakadó reménnyel búcsúzom mindnyájatoktól, és szívből kívánok a Híradó szerkesztőségének további eredményes csapatmunkát, és nekünk, olvasóknak pedig rengeteg olvasmányos lapszámot!

 

Bitay Erzsébet