Kedves Olvasó!

Nyomtatás

 

Vajon mi az a tavaszi-márciusi varázslat, amitől felforr az emberek vére, szíve, a nemzetek öntudata?...Mi, magyarok, először egy márciusban álltunk talpra azért, hogy önálló, önrendelkező, önbecsülő nemzetté váljunk. Elődeink 12 pontban megfogalmazott kiáltványával azért tudott az egész magyar nemzet azonosulni, mert nem csupán a kiváltságosoknak szólt, hanem abban mindenki felismerte jogos igényeinek a beteljesülését. A nemzeti szimbólummá emelt piros-fehér-zöld zászló színei az erő, hűség, reménység hármas parncsát hirdette; a hűség pedig feltételezte – és feltételezi ma is – az összefogást, egymás terheinek keresztényi vállalását.
 
Elkerülhetetlen a párhuzam 1848-as szabadságharcunk és az észak-afrikai népek napjainkban zajló forradalomhulláma között, de amíg mi ünneplőbe öltözve, kitűzött kokárdákkal emlékezünk az egykori dicső napokra, addig ők most, ezekben az órákban (is) vívják harcukat (akár életáldozat árán is) szabadságukért, amelytől zsarnok veztőik túlságosan régen megfosztották őket.
 
Forradalmak kapcsán lehetetlen nem visszaaemlékezni az elmúlt huszonegy év bukott parancsuralmi rendszereire és diktátoraira, akik nemzedékek sorát tartották könyörtelen szorításukban. Amíg mi örültünk – és máig is örülünk - az elnyomók későn bekövetkezett, de remélhetően végleges eltávolításának, addig bizony sok más nép tovább élte-éli elnyomatásban, kiszolgáltatottságban és rettegésben a mindennapjait. Csodálatos és felemelő most tapasztalni, hogy az emberek szabadságvágya földrajzi távolságoktól, történelmi háttértől, kulturális örökségtől függetlenül, mindenütt és mindenkor ugyanaz, hiszen öntörvényű belső kényszerből ered - mint a tavaszi rügyek és bimbók lassú, makacs, megállíthatatlan erősödése a hosszú, hideg és sötét tél alatt és után.
 
Napjaink forradalmi megmozdulásai és felkelései, az elnyomottaknak a szabadság megszerzéséért tett erőfeszítése és életáldozata emlékeztessen mindannyiunkat, akik március idusán ünnepelni szoktuk történelmünk egyik legnagyobb eseményét arra, hogy továbbra is jól sáfárkodjunk az értékekkel, amelyeket 1848 bátorlelkű forradalmárai teremtettek és hagytak ránk örökségül.
 
A Híradó