Kedves Olvasó!

Nyomtatás

35 éves a Híradó

Talán nem túl sűrű öt évenként nagyobb gonddal és odafigyeléssel megemlékezni az újságunkról, hiszen sok ember, sok évi önkéntes munkája  áll mögötte. Az idei év mindenképpen mérföldkő lesz a Híradó életében, hiszen a szerkesztőség régen dédelgetett álma vált valóra azáltal, hogy színes oldalakon számolhatunk be a körülöttünk történtekről.

A lap 30 éves évfordulója kapcsán  Szöllősi Antal így írt a Híradóról: „A Híradó első száma 1981 januárjában jelent meg, négy oldalon, a SMOSZ levélpapírján. Neve, címe még nem volt. Az olvasó ebből megtudhatta, hogy:» Sajtó hiányában ez az első bátortalan kísérlet a magyarság szélesebb rétegeinek közvetlen bekapcsolására és tájékoztatására, s a továbbiakban is ebben a formában kísérelünk meg majd - évente négyszer – tevékenységünkről nagyvonalakban beszámolni «”.  

Azt hiszem, a fenti idézet alapján nyugodt lelkiismerettel állíthatom, az elmúlt 35 év nem telt tétlenül és eredménytelenül, és szívből remélem ezt a kedves olvasó is hasonlóképpen látja, legújabb kiadásunkat kezében tartva. Ugyancsak a fenti idézet szerzője, Szöllősi Antal hívta fel a figyelmem arra, hogy az évek során az évfolyamok számlálásába hiba csúszott, azaz 1997-ben a Híradó 16. évfolyamként jelent meg, a soron következő 17. helyett. Ettől kezdve pedig minden megjelent évfolyam a valós számnál egyel kevesebbet mutatott. Ezúttal ezt is szerettük volna javítani, így most, a tavalyi évfolyamhoz képest két évet ugrottunk, hogy a megjelenéshez képest a helyes évfolyamot, azaz a 35-et mutassa.

Természetesen ez a 35 év nem volt egy sima galoppfutás a jelenig.  Sőt talán az utóbbi évek digitális korszakában, mikor szinte minden nyomtatott sajtótermék válságban van, a Híradó esetében is jogosan gondolkodhatunk el az újság jövőjét illetően. Legutóbb például a közgyűlés alkalmával vetődött fel a javaslat, hogy a költséghatékonyság érdekében, szorítkozhatnánk csak a webes megjelenésre. Nem tagadom, évekkel ezelőtt, mikor átvettem a Híradó szerkesztését, bennem is motoszkált hasonló gondolat, egészen addig, amíg jobban megismertem a tagságot, munkánkat. Beláttam, sokan igénylik a nyomtatott újságformát, nem beszélve arról a kötődésről, ami az immár 35 év alatt kialakult. A web-újsággal ugyanakkor további szakmai gondok is felmerülnek. Az internet nyújtotta hatalmas információ-áradatban egy weboldal, főként egy híroldal, akkor tud megélni, ha folyamatosan, szinte naponta frissül, egyébként gyenge látogatottsága végett szinte eltűnik a világháló dzsungelében. A folyamatos frissítést sajnos jelenleg, a szerkesztőség önkéntes alapon végzett munkáját tekintve, nagyon nehéz lenne kivitelezni, és ennek hiányában, valamint a külső kényszerítő tényezők (pl. lapzárta, nyomdai leadási határidő stb.) nélkül, félő, hogy idővel az újság megszűnés határán mozogna.

Mi, a szerkesztőségben inkább úgy gondoljuk, mind a SMOSZ eddigi munkásságát, mind a Híradó múltját a folyamatos fejlesztés, gazdagítás fémjelzi. Legyen ez az első színes lapszámunk is ennek a szellemiségnek egyik példája. Úgy véljük, ez az irány méltó a 35 évét ünneplő Híradóhoz!          

Kívánunk minden olvasónak élmény teli olvasást, valamint a közelgő ünnep alkalmából áldott húsvétot!

Balogh Erzsébet