iHuset 2016 - Kontrasztok kiállítás

Nyomtatás

Május 4-én, szerdán 16.00 órakor volt az iHuset 2016-os hivatalos megnyitója.

A jeles esemény egybeesett a csoportos művészeti kiállításunk megnyitójával a Göteborgi Városi Könyvtárban (Göteborgs Stadsbibliotek, Götaplatsen 3.) „Kontrasztok” címmel, mely ihletet merített a szülőföld és jubileumi ünnep szellemiségéből. A kiállítás május 8-ig volt látogatható. Három alkotó társult az iHuset rendezvény keretén belül: Knobloch László, Németországban élő fotóművész, Urbán Attila, performance és video-művész, és e sorok írója, Csikós Tibor grafikus, aki a kiállítás plakátját is készítette. Jómagam négy, az idén készült, tárgynélküli, színes rézkarcot mutattam be.

 

A tárlat gerincét Knobloch László karakteres fekete-fehér képei jelentették, mintegy 35 alkotás. Az erdélyi származású művész gyakran látogatja szülőföldje tájait. Képei nagyrészt itt készülnek, hiszen saját bevallása szerint is, érzelmileg messzemenőkig kötődik e tájhoz. Szinte kizárólag tájképeket fotóz, és csak fekete-fehér, digitális technikával készült képeket állít ki. Egyéni stílusa pátosszal teli, hiszen minden felvételén igyekszik a technika adta teljes szürke árnyalatskálát szerepeltetni. Az árnyékos, sötét felületek gyakran világos felhő, pára vagy víztükör felületéről visszaverődő fényfoltokkal ütköznek. A víz elem hangsúlyos, dinamikus része munkáinak. A szemlélő mindjárt az első találkozáskor szembesül a természet monumentális erejével. Szemléletmódja organikus, egységre törekvő.

 

Csikós Tibor alkotásai a kiállításon

 

A kiállítás-rendezés folyamán alkalmunk volt megismerkedni. Szem és fültanúja lehettem egy másik interjú elkészülésének, és magam is kérdezhettem. Megtudtam tőle, nagy művészek példáját követi, és munkái gyakran nyernek pontokat fotó-klubok versengésekor. Íme, a megszakítás miatt töredékesre sikeredett interjú nagyobbik, közlésre alkalmas része:

- A székely emberek még ma is képesek nehéz munkával egy-egy virágszigetet körbekaszálni, a szépség megőrzése érdekében. Igaz, ott is terjed a profitközpontú gondolkodás, ahol csak a pénz a fontos.- mondta egyik képe közös megtekintésekor. Majd így folytatta:

- Elsősorban tájat fényképezek, szép tájat, de nem azt a tájat, amikor bárányfelhők vannak. Minden képnek megvan a története, és meg kell szenvedni érte. Pontosan úgy van a természettel is, mint a nővel, akibe szerelmes vagy. Udvarolsz neki, udvarolsz neki, és egyszer csak odaadja magát, levetkőzik, megmutatkozik. Így történik a tájjal is. Vándorolsz, hegyre fel, hegyre le. A nagy vihar után aztán megadja magát: „No, László most már kiizzadtad magad, jól el vagy fáradva, fényképezz le!”

- A személyes emlékek mennyire befolyásolták a témaválasztást?

- A motívumválasztásban nincsenek személyes emlékek. Annyira személyes az egész, hogy ezek a képek Székelyföldön készültek, ami az én szülőföldem, és én ott vándorlok. Autóval elmegyünk valameddig, és aztán onnan járjuk gyalog ezeket a gyönyörű túrákat Székelyföldön. A képek mindig ilyen túrák alkalmával készülnek. Ez is…

 

Knobloch László: Az Oltárkő

- Igen, ez mit ábrázol?

- Ez az Oltárkő. Egy gyönyörű kő, mindig. Már megvolt az elképzelésem, tudtam, hogy honnan kell lefényképezni, hogy hogyan kell lefényképezni. Már hétszer vagy nyolcszor tudatosan jöttem ide vissza, hogy hátha!  Ennél a képnél éreztem valahogy, hogy ma lesz az alkalom. Esett az eső, tartottam az ernyőt. És egyszer csak, ahogy az előbb meséltem, megadta magát: „László, most már jól meg vagy ázva, lehet fényképezni!” Öt percig úgy félig kisütött a nap. Az ernyő a gép előtt volt. Állványról, önkioldóval, egy 6x6-os géppel készült, még fekete fehér negatívra.

- Emlékszem ilyenekre a hetvenes évekből. Portrékat szoktak ilyenekkel fényképezni.

- Kétaknás, - kuncog halkan-,olyan, mint a Rolleiflex. A Mamiya, a szegényebb fotós Rolleiflexe, de nagyon-nagyon jó gép volt, cserélhető objektívekkel, két objektívvel.

- El tudom képzelni, bár én nem vagyok fényképész, láttam ilyeneket. Egy bizonyos monumentalitás jellemző a szemléletedre. Az égbolt, a felhőkön a megcsillanó fények szerepet kapnak. A képi nyelvről tulajdonképpen a kontrasztok jutottak eszembe. Nekem az tetszik, hogy ilyen fantasztikus tónus gazdagságot tudsz elérni…

- Igen. Majdnem nem is fényképezek felhő nélkül tájfotót… Nekem így szép.

- Igen. Tulajdonképpen a természet egészét mutatod meg…

- Nekem így szép. Ritka az, amikor egy tökéletes kék ég, fekete fehérben valami csúnya szürke lesz, ezért inkább, ha lehet, valami fákat teszek bele, hogy ne domináljon az ég, ha oly szép a motívum. Imádom a felhőket, és ahogy látod, a vizet is imádom. Nagyon sok kép van.

- Igen, látom, nagyon sok van. Valami szakralitás is van bennük…

- Ez itt a Dracula kastély (kuncog),ez az ördög. És ez egy falusi templom, ez az angyal. Ez pedig egy nagyon érdekes kép, egy túrán készült. A barátnőmmel úgy megáztunk, mint az egér. Villámlott, tőlünk nem messze, pár kilométerre egy egész nyáj elpusztult. Azt hiszem, a pásztor életben maradt.

- Azt a mindenit!

- Mi pedig, ettől a helytől száz méterre voltunk. Tudtam, hogy nem szabad magasan lennünk, beálltunk egy fa alá, vigyázva, hogy fölöttünk legyenek még magasabb fák villámlás esetén. Amikor elvonult a vihar, kisütött a nap a vihar után. Ez volt az én pillanatom, nem tartott tovább, mint tíz perc. Akkor én hamar-hamar elkezdtem fotózni. Nem is láttam, hogy itt van ez a két ló. Akkor jobban behoztam volna, mert érdekes motívum lett volna. Ott a háta mögött még van egy fehér ló is. Tehát ez nem úgy történt, hogy tudatosan jártam ezt a túra utat. Innen készítettem én jó időben is képet. Az is szép, de ez az élmény nincsen benne. Ez is egy érdekes vízesés, ugye? Majdnem az életünket kockáztattuk, amikor lemásztunk egy nagyon meredek helyen. Kicsit túlzok, de ha megcsúszol, akkor azért csak történhet valami. Egy kicsi sziklára rátettem a gépet, és ez olyan 3-4 másodperc expozíciós idővel készült.

- Ezért ilyen selymes a vízesés…

- Az internetre ez fordítva van felrakva. Olyan, mint amikor az üvegből kijön a szellem. Úgy is nagyon szép. Nagyon sokat gondolkoztam, hogyan tegyem fel a képet.

- Ez így jó szerintem…

- Ez pedig nagyon-nagyon későn készült. Ez a Kis-havas a Gyilkos-tó körül.

- Szemcsés…

 

Knobloch László: A Gyilkos-tó

- Már mentünk haza, késő volt már, nem voltak kontrasztok. Én is később tudtam meg, ha ugyanarra a filmre egy kontrasztos motívumot fotózol, akkor nem lesz szemcsés, ha egy nem kontrasztos motívumot fotózol, akkor szemcsés lesz. Ez azért szemcsés, mert megnöveltem a kontrasztot, mert azt mondják, egy fekete-fehér kép az egész feketétől az egész fehérig kell terjedjen, akkor mutat a kép. Ha csak a szürke a szürkében van, nem mutat.

- Ez így szép…

- Ez pedig a Szent Anna tó. Erről azt írták az udvarhelyi kiállításon, hogy amint ott  van az kivágott fa, olyan, mintha a többiek néznék a kivágott társukat… (Megszakítják)Megbocsátasz? Ne haragudj…

(Beszélgetésünk itt ideiglenesen megszakadt.)

A hirtelen szünetet kihasználva Urbán Attilát kérdezem, mi volt a kiindulópontja, amikor a kiállított munkáit készítette?( Kontrasztokról lévén szó, Attila 6 darab 9x12 cm-es negatív filmet keretezett be, ezzel műtárgyakká avatva a fényképész valamikori eszközét.)

- Hogyan is meséljem el? Az egész test egy konténer, és ebben a konténerben rengeteg dolog van, amit a szülők, meg a nagyszülők beledobtak. Rengeteg dolgot látok az életemben, amelyek nem svédek, meg nem is magyarok, de magyarok mégis… Például ez a tarhonyazsák, ez nincs itt Svédországban.

- Épp itt egy kiállítás látogatójával beszélgettünk angolul a képeidről, és kérdezte, hogy ez vajon mi lehet? Mondtam, hogy papírzacskó.

- Papírzacskó, igazából egy tarhonyazacskó. Elkaptam valamikor konceptuálisan. És fogom ezt folytatni. Hogy miért? Valami fontos van benne. Ahogy itt a megnyitón mondták: „Nyomot hagyni, ez a fontos.” Ezeket a nyomokat próbálom megtalálni.

- Tehát ez a tarhonyazacskó is fontos motívuma lehet a művészetednek, mint ahogy évekkel ezelőtt felfigyeltünk a vágódeszkára, mint művészeted visszatérő motívumára.

- Igen, igen… a vágódeszka, az egy elég egyszerű forma.

 

- Köszönöm a beszélgetést, talán kicsit később még folytatjuk

( Közben Knobloch László visszatért, és folytathattuk a megkezdett interjút.)

- Nagyon szép a víz. A felhő és a víz érdekes motívum. Tudjuk, hogy Kuroszava fekete-fehér filmjeiben is milyen nagy szerephez jut a víz. Megjelenik a pára, az eső, különös hangulatot ad a filmjeinek. Itt szintén a víz valamilyen kiemelt szerepet kap.

- Igen. Mint mondtam, a felhők és a víz mozgását már gyerekkorom óta követem. De nem úgy, mint művész. Nekem ez a szép! Nem művészi tudattal készülnek, és tulajdonképpen a fényképezés is elsősorban a honvágyamat tompító cselekvés.

- Ezt magam is át tudom élni, mert amikor szülőföldemre látogatok, akkor én is ezt teszem.

 

Knobloch László: Szent Anna-tó

- Idővel egyesült a kettő. Mert az elején, mint fiatal fotós azt fotóztam, amiről tudtam, hogy ki fogják állítani. Azok a képek már régen a szemétládába vannak. Csak azok a képek maradtak meg, amiben én is benne vagyok. Ahogy valaki nagyon találóan megfogalmazta a kiállításomon: „László, nem csak a tudásod, a lelked is benne van”. Igaza volt. A Tenerifében készült képeimben benne van a tudásom. A víz abban is ott van, a lélek viszont nincs. Nagyon nehéz azokat a tónusokat fekete-fehérben kihozni, még egy nagyon-nagyon jó fotósnak is. Tenerifében ugye a homok fekete, még a fekete pontok is benne vannak. Bele tettem minden tudásom, de ezekben a lelkem van benne.

- A hazai tájban…

 - Igen. Ez egy hajnali kép, amikor a köd jön fel. Ott van egy nagyon kicsi kis faházam, a Bucsin alatt, Gyergyószentmiklósnál. Ez a rész mindig más, és mindig gyönyörű!

- Tulajdonképpen mi, látogatók nem érezzük, hogy ez személyes. Úgy tűnik, hogy csak egy táj, merthogy nem mutat semmilyen személyes részletet, ami ne lenne általában mindenütt jelen.

- Igen, kerülöm a műtárgyakat a tájfotón. Engem zavarnak a műtárgyak. Nagyon sokan azt mondják, hogy ez egy hiba…

- Igen, merthogy a természet egységére koncentrálsz?

- Nem, a szépségére! Valaki azt mondta: az összes képeiden az emberi kéz nyoma benne van, ha másképp nem azzal, hogy így hagyták ezt a természetet, hogy nem tették tönkre.

- Igen, de a természetet nem emberi kéz alkotta.

- Na, jó, de most megmutatok egy képet. Ez egy legelő, nincs az emberi tevékenység benne.

- De állatok sincsenek benne

- Valaki, aki sokat élt Amerikában, azt mondta róla: ez Ansel Adams! (amerikai fotográfus, 1902-1984.- a szerk. megj.)Ansel Adams tulajdonképpen a példaképem. Ő fotózott így, hogy kerülte a műtárgyakat.   

- Én csak egy női fényképészt ismertem meg jobban, Deborah Tourbevillet (amerikai divatfotós, 1932-2013. - a szerk. megj.), ő is amerikai, valamilyen filteren keresztül fotózott…

- Biztosan ismered Sebastião Salgadót (brazíliai szociofotográfus, 1944-, - a szerk. megj.) Ő a másik ilyen fekete-fehér fotós. Két hatalmas munkája volt: az Exodus, bibliai fekete-fehér képek. Lefényképezte az összes menekült tábort. Belebetegedett, majd belekezdett egy másik projektbe, a Genezisbe. Aztán a természet szépségét kezdte fényképezni, akkor helyrejött.

 

Knobloch fotók a kiállításon

-A természetnek van gyógyító ereje.

- Igen, óriási gyógyító ereje van. Ezt itt a kontraszt miatt tettem fel.

- Ez az erdélyi táj.

- Itt egy irtás történt, ezek az ottmaradt roncsok, de helyre jöttek. Olyan erős a természet, a rendszerváltás utáni tarvágások helyei, három évvel ezelőtt örömmel vettem észre, hogy teljesen helyrejöttek. Minden kivágott fa után kellett egyet ültetni. Most már nagyon ügyelnek, de volt a rendszerváltás után tíz év, ami nagyon káros volt. Ez a kép, a Gyilkos-tó, díjat nyert.

- Nagyon szép a kép.

- Ennek is van egy története. Ansel Adams mondta, hogy azt a fényképészt, aki korán kel, a természet megajándékozza egy jó képpel. Rábeszéltem a két haveromat, másnap öt órakor kelünk. Felkeltek, panaszkodtak. Kimentünk a helyszínre, fáztunk. Kicsit arrébb volt a teherautósoknak egy kávézója. Megittuk a legrosszabb kávét, már előre meg volt cukrozva. A hajnali reggelben aztán, körülbelül tíz percre, majdnem kisütött a nap. Nagy sietséggel fölállítottam a gépet. Feltettem az állványra, és kilencven fokban fotóztam, hogy legyen magasan. Hosszú expozícióval kellett dolgozni, mert nem volt fény reggel.

(Itt újra megszakítják).

- Nagyon szépek ezek a képek, de nem szeretnélek tovább fenntartani…

- Örvendek. Én is láttam a képeidet az interneten. Nekem nagyon tetszenek! Hát akkor, viszontlátásra!

- Viszont látásra, és köszönöm a beszélgetést!

 

Csikós Tibor, képzőművész