A Stockholmi Magyar Ház közösségének meghívására a Debreceni képzőművészek egyik legismertebb mestere, Tamus István érkezett közénk.

Tamus István a Grafikus Művészek Ajtósi Dürer Egyesületének elnöke, a vasárnapi rajziskola megalapítója, tanár, aki nagy pártfogója és segítője tehetséges diákjainak, gondos  irányítója a képzőművészeti pályára készülőknek. A teljesség igénye nélkül, csak néhányat említve: a Hollós László díj, Móré Mihály díj, a 2010-es év Kölcsei Emlékplakett tulajdonosa, a Hajdú–Bihar Megyei Tavaszi Tárlat nívódíjasa, hortobágyi művészélet igen meghatározó egyénisége.

„A múltunk iránti vonzalom tesz bennünket hitelessé, azonban a Ma történései sem közömbösek számomra” – mondja magáról a képzőművész.

Játékosan megrajzolt grafikái, leheletfinoman kidolgozott rézkarcai, a nagy gonddal, művészi tudással metszett linóleum-nyomatok, mint: Petőfi emléke, a háborúban veszett apák, egy hazaküldött levéldarabka, az ´56-os forradalom tragédiája - a múltat idéző felületek, foltok, vonalak, a kicsit groteszk, rejtett huncutsággal megrajzolt „mindenség”, a múlt és jelen összekapcsolódásai.

De a csodálatos finomságú rézkarcai, linómetszetei mellet ott ragyognak akvarellmunkáin az ősz színei. Aranyfelhőbe burkolt poétika a Hortobágy varázslatos ege, egy-egy almával telerakott tál vagy virágcsendélet oly módon fogalmazódik meg munkáiban, biztos kéz könnyedébe, amely a művészet ezen ágában is nagy mesteri tudásról és művészi érzékenységről ad tanúbizonyságot.

Mi, akik részt vettünk a tárlatmegnyitón, abban a szerencsének is örülhettünk, hogy a művész úr, bemutatását követően értékes és szép tárlatvezetésben részesített bennünket. A képismertetővel egyidejűleg nem csak a képek megszületési körülményeibe nyerhettünk betekintést, de megismerhettük a mű technikai megoldásait, a műfaj (legyen akvarell vagy grafika valamely ága) buktatóit vagy éppen kiemelt lehetőségeit. Az érdekes és színes ismertető közelebb hozott bennünket, nem pusztán a művek megértéséhez, de a művész alkotói világának is egy picit részeseivé váltunk.

És hogy a nap (ami számomra ünneppé változott), még emelkedettebb, színesebb legyen, Mokos Magdolna és kórusának tagjai ajándékozták meg a nagybecsűt kórusművek előadásával. A „csemegét” csak fokozta a karnagy, M. Magdi, rövid ismertetője az előadandó művekről. Immár nem csak képekről előbukkanó nap, de a zene is meleg napsugarat varázsolt közénk, fényt hozott. A csodálatos élményben varázslattá vált minden.

Köszönjük ezt a szép napot, nem csak a szereplő művészeknek, de azoknak is, akik megteremtették a lehetőséget, fáradoztak azon, hogy a rohanó hétköznapokat fölváltsa egy ilyen ünnep.

Tompa V. Anna