Vipassana naplók #1

Nyomtatás

A legutóbbi tíznapos meditációs elvonulásom az eddigi legmélyebb, legnagyobb hatású volt visszanézve. Igaz, a fejlődés progresszív, alkalomról alkalomra növekszik az emberben a mag, melyet elültetett.

A korábbi kurzusok után sajnos nem sikerült beépíteni az életembe a rendszeres gyakorlást, de most immár két hete a tíz nap után is folyamatosan gyakorlok. Úgy érzem, az elhatározásom is erősebb lett, valami elindult bennem egy új irányba. Persze nem szeretnék elhamarkodottan szónokolni, hiszen benne van a pakliban, hogy az ember hirtelen visszazuhan a korábbi köreibe, de a Dhammába vezetett bizalmam szilárdabb alapokra került.

[…] szeretném megosztani a legutóbbi tíz nap élményét, illetve bemutatom a technikát, amennyire lehetséges, miről is van szó pontosan, honnan ered, hogyan terjedt el újra. Biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül sok mindenki javára válhat ez az információ.

Először is a személyes kötődésemről:

 

Én a barátnőm, Viki révén kerültem kapcsolatba a Vipassanával. Egy szakmai workshop-on találkozott egy sráccal, aki beszélt neki róla. Magáról a technikáról, a tíznapos elvonulás lefolyásáról, a szigorú szabályokról és a kézzelfogható eredményekről.

Ahogy végighallgattam a beszámolóját, rögtön elindult bennem valami. Megéreztem a dolog hívását és érdekes módon, annak ellenére, hogy sohasem hallottam róla, valami fura deja vu érzés kerített a hatalmába.

Pár hónap múlva jelentkeztem is az első tíz napra, ami helyileg Magyarországon, Salgótarjánban, a régi úttörőtábor területén került megrendezésre. Már elsőre is óriási hatással volt rám, de sajnos nem sikerült beépítenem a hétköznapokba, ezért 8 hónappal később immáron Németországban, Vikivel kiegészülve vágtunk neki másodszorra. Itt sikerült a módszer lényegét sokkal jobban megértenem és az ezt követő időszakban, már változást is véltem felfedezni saját magamban és az életemben, de rövid időszak után, ami már otthoni gyakorlással is telt, hamarosan újra maguk alá gyűrtek a régi berögzüléseim és hamar a megszokott köreimben találtam magam. De valahogy érezhetően kezdték ezek a reflexiók, mégha csekély mértékben is, elveszíteni hatalmukat fölöttem. Mélypontjaim egyrészt már nem is voltak annyira mélyek, másrészt időben sem tolódtak el olyan mértékben, mint korábban. Nem volt kérdés, hogy újra belevágok, ez alkalommal Belgiumra esett a választásom, mivel jelenlegi lakóhelyemhez, Kölnhöz ez esik a legközelebb.

Mielőtt rátérnék a tíz nap részletes felelevenítésére, térjünk ki picit a technika eredetére és pontos leírására.

 

„A Vipassana India egyik legősibb meditációs technikája… […] A Vipassana jelentése: úgy látni a dolgokat, ahogy azok valójában vannak, [és nem úgy, ahogyan látni szeretnénk őket]. Ez az önmegfigyelés útján való öntisztítás módszere. Először a tudat összpontosítása érdekében a természetes légzést kell megfigyelni. A továbbiakban a megszerzett tudatossággal a test és a tudat változó természetét megfigyelve a tanítvány megtapasztalja a múlandóság, a szenvedés és az énnélküliség univerzális igazságát.  Bár a Vipassanát, mint módszert Buddha fejlesztette ki, gyakorlása nem korlátozódik a buddhistákra. Semmi köze sincs semmilyen szervezett valláshoz vagy felekezethez. […] A Vipassana meditáció a legmagasabb szellemi értékeket célozza: a teljes megszabadulást és megvilágosodást. […] A Vipassana a boldogtalanság három okát semmisíti meg: a sóvárgást, az elutasítást és a tudatlanságot.” [1]

 

Amikor először hallottam a Vipassanáról, laikusként felvetődött bennem a kérdés, vajon mennyire hiteles ez az egész. Nem arról van-e szó valójában, hogy a mai spirituális-ezoterikus divatot meglovagolva egyszerűen lehúzzák az embereket egy nagyobb összeggel? A legmeglepőbb választ kaptam, mégpedig, hogy nincs megszabott díjazása a tanfolyamnak, hanem a tíz nap végén egy általam megfelelőnek tartott adomány összeggel támogatom egy következő szerzetes tíz napjának költségeit, hogy ő is megmerítkezhessen a Dhammában. Az összeg függ nyilvánvalóan az anyagi helyzetemtől, lehet az adomány kicsi, lehet nagy, vagy ha abszolút nincsen lehetőségem és nem tudok adni éppen semmit, akkor is elvégezhetem a kurzust, illetve ha már egyszer megcsináltam a tíz napot, a következő alkalommal már szolgálattal is kiválthatom az adományomat, de erről később.[2]

 

A második dolog, ami magával ragadott, miután Viki beszélt nekem a kurzus lefolyásáról, a „nemes csönd” volt. Magyarán, hogy az elvonulás időtartama alatt nem kommunikálhatok sem a „szerzetes” társakkal, sem pedig a külvilággal. Ez természetesen azt is magában hordozza, hogy a telefonom is le kell raknom ez időre. Ez teljesen lenyűgözött. Egyébként is vannak problémáim a small talk-kal, valahogy sosem sikerült igazán elsajátítanom a beszélgetés eme formáját. Mindig kínosan érzem magam valamiért, amikor ezt kell csinálnom a munkahelyemen vagy egyéb hasonló közegben. Pedig látom, az emberek milyen jól elvannak ezzel, nem görcsölnek rá, jön belőlük derűsen a tartalmatlan formalitás, aminek látszólag mindössze annyi szerepe van, hogy kitöltse a csöndet, mielőtt el nem kezdi magát mindenki nagyon kényelmetlenül érezni. Persze nyilvánvalóan van más értelme is, idővel biztos rájövök én is, hogy mi. Visszatérve, nagyon bejött, hogy nem kell, sőt nem is szabad beszélni. Nem befolyásolja verbális tényező a tudatomat tíz napig.

Viccet félre, mikor ez a két első szabály egyértelművé vált előttem (nincs beszéd, nincs telefon, sem Internet, sem tévé sem semmi), megint erősödött bennem az érzés, hogy igen, ez kell nekem. Már csak emiatt is megéri egy kicsit elvonulni, hogy kikerüljek picit a köreimből, a rám zúduló folyamatos információ áradatból, a szociális médiából, az egész civilizált béklyóból.

Hamarosan világossá vált az első jelentkezésem után, hogy a technika elmélyült elsajátításához további szigorú szabályokat kell még betartanom, melyek megteremtik a nyugodt környezet feltételeit.[3] E fogadalmak és szabályok meglehetősen szigorúnak tűnnek, és nemcsak annak tűnnek, hanem azok is, ezért érdemes jól átgondolni, mielőtt belevág az ember, hogy van-e benne annyi alázat, türelem és kitartás, hogy végig tudja csinálni a tanfolyamot.

Személy szerint egyáltalán nem tartom magam szabálykövető embernek, mégis, amikor Vipassana elvonulásról van szó, beindul bennem valami, számomra is meglepő elhatározás és elhivatottság, aminek segítségével inkább kényelmesek ezek a szabályok, mintsem ellenkezőleg. Ez majd a következő szubjektív, mesélős fejezetben még világosabbá válik.

 

Írta: Csépányi László



[1] https://www.dhamma.org/hu/about/code (További információk olvashatók a hivatkozott honlapon.)

[2] Uo. „Ilyen módon a tanfolyamot azok támogatják, akik maguk is felismerték a gyakorlás előnyeit. Ezen előnyök másokkal való megosztásának szándékával, mindenki saját lehetősége és akarata szerint nyújt adományt. […] Ily módon a Vipassana terjesztése a cél tisztaságával, mindenféle üzletiességtől mentesen valósul meg.”

[3] A viselkedési szabályzat a fentebb említett honlapon található.