Franciska friss, karcsú, fiatalos megjelenésű, mosolygós, szerény teremtés. Egy beszélgetés kapcsán véletlenszerűen hallottam meg, hogy télen-nyáron megmártózik a tengerben. Nem akartam hinni a fülemnek, így rákérdeztem. A hír igaz! Mielőtt mindenki azt hinné, hogy valahol a Karib-tenger partján vagyunk, el kell oszlatnom az illúziókat. Svédországban, Malmőben járunk. Jómagam eléggé fázós vagyok, így számomra csodálatra méltó mindenki, aki a hideget a barátjának tudja. Svédországi tartózkodásom alatt több ízben látok – számomra – alulöltözött embereket az utcán, de még mindig rácsodálkozom azokra, akik télvíz idején – amikor én úgy tekerem a nyakam köré a sálamat, hogy gyakorlatilag csak a két szemem látható – rövidnadrágban és szandálban (zokni nélkül!!!) flangálnak. Szerencsés vagyok, mert Skånéban a tél enyhe, a hőmérő higanyszála igen ritkán csúszik a negatív tartományba. Ennek ellenére már a gondolattól, hogy plusz öt fokban, teljesen pőrén pancsoljak a vízben, kiráz a hideg. Nem úgy Kovács Franciskát, aki tizenegy évesen került Svédországba a délvidékről, Óbecséről.
Ő ugyanis heti három alkalommal megmártózik a Balti-tengerben, igen, télen is. Beszélgetésünk napján is, amikor három és fél fokos volt a víz.
- Hogy történik ez a „szertartás”?
- Először megmártózom a vízben, s ezután szaunázom cirka fél órát, s aztán megint megyek a tengerbe, s ismét egy kis szauna következik.
- Mikor kezdted ezt az őrült sportot?
- Ez úgy történt, hogy huszonöt évvel ezelőtt a fiatalabbik lányom – aki akkor tizenhét éves volt – kapott egy ingyen jegyet, hogy próbálja ki a szaunát Ribersborgon. Ő kérte, hogy tartsak vele. S úgy gondoltam, ha más nem halt bele, én sem fogok, próbáljuk meg! – mondja mosolyogva.
- Azóta szakadatlanul kijársz a tengerre?
- Eleinte ritkábban jártam, de amióta nyugdíjas vagyok – ennek immár tizennégy éve –, minden héten hétfőn, szerdán és pénteken hódolok ennek a szenvedélyemnek, hiszen most van rá bőven időm. Nyáron szinte az egész napot ott töltöm.
- Van társad vagy egyedül lubickolsz a jeges habokban?
- Szabadúszó vagyok!
- Hogyan tartod magad ilyen jó formában?
- Minden reggel tornázom, mindig is mozogtam valamit, nem dohányzom annak ellenére, hogy a dohánygyárban is dolgoztam és az egészséges táplálkozásra is figyelek.
- Gyerekként kerültél ide, itt szocializálódtál, szépen beszéled a magyar nyelvet. Hogy sikerült megőrizned az anyanyelvedet?
- Nem volt könnyű. Egyedüli magyar családként kerültünk Nossebróba, de természetesen magyarul beszéltünk otthon. 1962-ben, amikor letelepedtünk, nagyon hamar megtanultam a svéd nyelvet, mert a szüleink dolgozni kezdtek, minket, a nővéremmel pedig beraktak az iskolába. Gyerekközegben pedig hamar megy a nyelvtanulás. A beszéddel nem volt gondom, nem úgy a helyesírással. A nővéremmel egyszerűbb svédül beszélgetnem, mert gyerekként még nem alakult ki a teljes szókincsünk, azokat a kifejezéseket, amelyeket egy felnőtt már ismer, mi itt, svédül tanultuk meg, ezért így egyszerűbben tudjuk kifejezni magunkat. Mind a nővérem, mind jómagam magyar férjet választottunk, tehát otthon volt lehetőség magyarul beszélni, de bevallom, itt is a svédet preferáltuk. Aztán a gyerekek óvodába kerülésekor leginkább a svédet használtuk, mert vannak olyan szavak, amelyeket mi sem ismerünk magyarul, csak svédül, így volt kényelmes, most már sajnálom. Manapság, ha a család összejön, a sógorom kérésére mindig magyarul beszélünk. Aztán a magyar közösségek, a Hungaroclub és a Pannónia klub – mindkettőnek tagja vagyok –, ahová a rendezvények miatt járunk, szintén arra ösztönöz, hogy az anyanyelvemet használjam.
- Mit jelentenek számodra a malmői magyar programok?
- A bálokat szeretem a legjobban, ugyanis nosztalgikus érzéseket kelt bennem. Otthon édesapám ezeket a melódiákat hallgatta, ezen nőttem fel, szinte mindegyiket ismerem. Kellemes a társaság, azonosak a gyökereink. Jól érzem magam abban a közegben.
- Franciska, remélem, még hosszú évekig hódolhatsz szenvedélyednek és erősíted a magyarok táborát Malmőben, ehhez jó egészséget kívánok!
Interjú és szöveg: Sebestyén Marianna
