Zorán Göteborgban

Nyomtatás

 

2011.október 3-án éppen a Duna-tv csatornájára váltottam, amikor a Kívánságkosár c. műsor Noémije a vendégül hívott Stevanovity Zoránt üdvözölte és kérdezte a hét végére tervezett göteborgi koncertjének előzményeiről. Fiatalok számára természetes, de számomra, aki hónapokkal a II.világháború kezdete előtt születtem, szinte hihetetlen: Zorán ott ül Budán egy stúdióban, és öt nappal később már itt énekel Svédországban. Igaz, hogy a Wizzair gépén 100 perc az út Budapesttől Göteborgig, de október 8-án, azon a szombati napon Zorán és még nyolc másik érdekelt hajnali 4-kor kelt, két órával később pedig már közeledtek a 11.000 méteres magassághoz. Aznap este 23.30-kor búcsúztam Zorántól a koncertet követő vacsora után. Hogy ő és a „csapat” többi tagja mikor került ágyba, nem tudom, de hajnal előtt ez nehezen volt elképzelhető, mivel igen sokan akarták közelről látni, beszélni vele és a három nagyszerű énekesnővel (Óvári Éva, Kabelács Rita, Péter Barbara), akik szólistákként is remekek voltak; a kiváló zongoristával, Kovács Péterrel és Sipeki Zoltánnal, aki Magyarország egyik legjobb gitárosa. Nem baj. Másnap úgyis vasárnap volt...

 

Zorán koncert. Fotó: Bánovits András


Három technikusukat (Kiss Vas János, Vertetics Imre, Bodor istván) távozásomkor láttam megérkezni a Magyar Klub helyiségébe. Fáradtak lehettek...

A göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör éppen idén, 2011-ben ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Nehéz lenne felsorolni azok nevét, akiket a két évtized alatt egyesületünk meghívott, elhozott Magyarországról, Erdélyből, Székelyföldről Göteborgba, hogy az itt élő, vagy hozzánk látogató magyarok is találkozhassanak velük, hallhassák, láthassák művészetüket, tudásukat. 250 ember pillanatok alatt foglalta le belépőjegyét. Csata Attila, a „Kőrösi” elnöke már attól tartott, sokan megsértődnek majd, hogy nem kapnak helyet, de a tűzoltóság nem enged több embert tartózkodni a Folkets Hus Asperö termében. A szerencsések úgy jöttek el erre az estére, hogy tudták, „most valaminek történnie kell”. (Igen: a „Fehér sziklák”). 250 ember találkozott ismerőseivel, barátaival. Beszélgettek, kérdeztek, feleltek, mígnem elsötétült a terem és egy fényszóró a dobogóra irányult:


- Hölgyeim és uraim! Zorán!


Hatalmas taps fogadta őt és őket. Zorán nem egyedül jött, hogy egy gitárral a kezében elénekelje kiválasztott dalait. Azt mondja, inkább nem utazik sehová, ha a közönség nem úgy hallja műsorát, mint a CD-ken, vagy otthon, Magyarországon bármelyik nagyobb koncerten. A közönség minden dalt felismert, beletapsolt...és vele énekelt. Zorán nem értette:


- Itt vagyunk Svédországban, Göteborgban. „Valaki mondja meg”...honnan tudják még a szöveget is?

 

Senki nem mondta meg, csak szívből nevettek és a következő dal refrénjét is Zoránnal énekelték.

 

 

Hangulatkép a koncertről.
Fotó: Bánovits András

 

Amikor később a GME egyik klubszobájában erről beszéltünk, Zorán elmondta, mennyire inspiráló volt, hogy közel 2000 kilóméterre Budapesttől egy egész közönség énekli régi és új dalait, testvére, Dusán verseit, szövegeit. Nem bugyuta, néhány hétig kurblizott slágerekről van szó, hanem a legmélyebb érzésekről: igazi szerelemről, otthonról, örömről, bánatról... Zoránnal beszélgetni kellemes volt. Szerény, közvetlen, barátságos. Amit tud, az a mai magyar zenei életben nem mindennapi. Kossuth-díjat, Liszt-díjat kapott. Kinek jutna eszébe kétségbe vonni ennek jogosságát.


Zorán egy-két nappal a Duna-tv-ben látott riport előtt a Kultúrbarlangban dedikálta legújabb CD-jét: „Körtánc-Kóló”. Azután folytatta a dedikálást Göteborgban is. A tíz dal többségének zenéjét Presser Gábor, a szövegeket természetesen kivétel nélkül mind Zorán testvére, Dusán írta. Ezen az estén Göteborgban sokan vettek ebből a lemezből. Garantáltan első kézből!

 

 

Zorán CD-t dedikál.
Fotó: Bánovits András

 

Nagyon reméljük, hogy Zoránnal nem utoljára találkoztak göteborgi barátai, tisztelői.

 

Szeretném megemlíteni szponzorainkat, akik nélkül erre a koncertre valóban nem kerülhetett volna sor:
Move & Walk: Horváth Tóthné Eszter; Mölndals City Bil & Plåt AB: Bölöni Ádám, valamint Dr. Révész Péter.

 

Aki teheti, és már tudja, hogy a 2012 beköszöntése előtti napokban Budapesten tartózkodik majd, gondoskodjék jegyéről: a Papp László Budapest Sportarénában 2011. december 29-én 19 órakor kezdődik Zoránék koncertje.

Kellemes estét kívánok a szerencséseknek.

 

Maróti László