Ljungbyban tízéves évfordulót ünnepeltünk

Nyomtatás
 
 
A Ljungby-i vegyes kórus tavaly, december 12-én tízéves évfordulóját ünnepelte. 
A kórus megalakítására 1988-ban gondoltam először. Akkor még a växjöi gyülekezet is a Ljungby-i egyházkerülethez tartozott. Az zsoltárok éneklése minden alkalommal erős hatást gyakorolt rám, így született meg bennem a kezdeményezés, hogy jó volna egy kórust alakítani. Mivel már otthonról ismertem Benczédi Zsuzsát, mint zenetanárnőt és kórusvezetőt, nem volt nehéz megkérdezni, hogy elvállalná-e egy egyházi énekkar vezetését.
 
Így indult el rövid idő alatt a Ljungby-i egyházi kórus, 25 taggal. Megalakulása után két évvel a kórus olyan minőségi szintet ért el, hogy meghívásokra számíthatott, de az egyház nem tudta ezt anyagilag fedezni. Ezért a kórust átvette a jungby-i Petőfi egyesület. A nagy ünnepek alkalmával a kórus továbbra is szerepel az istentiszteleteken.
 
Az első meghívást Växjöböl kaptuk, később a SMOSZ-tól, a göteborgi és sölvesborgi egyesületek részéről is érkezett felkérés. Külön meghívást kapott kórusunk a Bartók Béla emlékestre Göteborgba, 2006-ban. 
 
Mi a fő összetartó erő ebben a kórusban? A dal iránti és az egymás iránti szeretet! 
 
Köszönjük a hozzátartozóink türelmét, és főképpen a karmesternőnknek, Benczédi Zsuzsának a türelmét és hozzáállását, aki minden pénteken Alvestaról eljött, hogy próbát tartson Ljungby-ban! Köszönet minden dalos testvérnek a szeretetéért és kitartásáért, a magyar kultúra szolgálatáért.
 
Adja Isten, hogy még sokáig tudjunk együtt énekelni hitben és szeretetben, ugyanúgy, mint eddig. Isten hallgassa meg kívánságunkat!
 
Szeredai János, ideiglenes elnök