Papírvirágok - operaelőadás Göteborgban

Nyomtatás

 

Augusztus 28 volt a Papírvirágok című opera ősbemutatója a göteborgi Stena Arenában.

A magyar tematikájú történetet feldolgozó operát a Ny Ton och Scenkonst göteborgi egyesületbe tömörült zenészek közreműködésével adták elő.

 

Christoffer és Louise Jansson, a darab szerzői
- Kristina Widengård felvétele

 

A Budapesten, 1956-ban játszódó opera elsősorban ifjúsági előadásnak készült. A célja bemutatni, hogy az akkori kilátástalan helyzetben miként tudta az egyén a reményt – akár időlegesen is – fenntartani a hétköznapokban.
Louise Jansson zeneszerző egykori hegedűtanárától, Bukovinszki Máriától hallotta a történetet. Alapos történelmi tanulmányok és 56-os magyarokkal folytatott beszélgetések után, Louise testvére, Christoffer írt librettót.
A kétéves munka nagyszerű eredményt hozott. A „kilenc zene-drámai kép a vasfüggöny mögött” alcímet viselő vállalkozás több mint 1400 göteborgi diáknak adott bepillantást az akkori sorsformáló eseményekbe. A diákok az előadás után a ma is aktuális kérdésekről, bevándorlásról és integrációról beszélgettek.

 


A dramaturgia fintoraként a legjobban megformált alak a megszálló, a „negatív” szereplő volt az operában. A jól sikerült, pedagógiai szándékkal felépített előadás megtette hatását! Szívében és lelkében mindenki magyarnak érezte magát, ugyanakkor a jelenlévők 99%-át kitevő svédeket arra emlékeztette, hogy fél évszázaddal ezelőtt mintha nagylelkűbben, emberségesebben fogadták volna be az ide menekülőket.


A közönség virágcsokrok sokaságával és hosszú tapssal jutalmazta a zeneszerzőt, szövegírót, rendezőt, zenészeket, előadókat, közreműködőket.

 

Sall László