Apámmal kimentünk a csepeli temetőbe

meglátogattuk a hallottainkat

déd- és nagyszülőket, a család barátait

mindenhova tettünk virágot és mécsest

elmondtunk valami sztorit a halottról

apám nevetett, hogy ő is ide fog kerülni

én is nevettem, valahogy nem volt ijesztő a halál

ősz volt, nyugalom, napsütés

a halottak napja után egy héttel

a sírok közt álló, szép fákat néztem

és arra gondoltam, hogy az eltemetett emberek

lelkét valahogy magukba szívják

aztán nekünk, az élőknek susognak rejtelmesen

ez a gondolat megnyugtat, ezért szeretek,

többek között temetőkben sétálni.

Írta: Kozsák Rudolf Árpád