Dobos Tamás:„Örömmel és elégedettséggel tölt el, hogy tevékeny részesévé válhattam a svédországi magyarság életének”

Nyomtatás

Kérlek mutatkozz be, mondj pár mondatot magadról.

Hazánk egyik pezsgő egyetemi városában, Szegeden nőttem fel, amelyhez mind a mai napig ezer szállal kötődöm. Szüleim már egészen fiatal koromtól kezdve fontosnak tartották, hogy magas szinten megtanuljak egy idegen nyelvet, ami végül az angol lett. Az idegennyelv ismerete nyitottá tett a nagyvilág, más nemzetek, más országok történelme, szokásai iránt. Így középiskolai és egyetemi éveim alatt több nemzetközi projektben is részt vehettem. Ilyen volt a European Classes nevű németországi diákszeminárium, vagy a szegedi és kolozsvári egyetemek áthallgatási programja, amelynek több évig szervezője is voltam.

Egyetemi végzettséged történelem-Európa Tanulmányok szakon szerezted, miért ezt választottad?

Röviden válaszolva, azt mondanám, hogy azért, mert a történelem mindig is érdekelt, ráadásul könnyen is ment a tudásanyag elsajátítása. A döntő szempontot azonban mégis az játszotta, hogy a történettudomány remek alapokkal, háttértudással vértezi fel az embert, hiszen rendkívül szerteágazó. Nemcsak csaták, évszámok, helyszínek, személyek bemagolásából áll, hanem megtanít rendszerben, összefüggésekben gondolkodni, az egyes történelmi eseményeket időben és térben elhelyezni.

Olvastam rólad, hogy fiatal korodtól kezdve érdekelt a magyar értékek nemzetközi, multinacionális közegben való megjelenítése. Mesélj, kérlek erről a kötődésedről. Mit tapasztaltál e téren?

Úgy gondolom, hogy magyarként bármilyen nemzetközi szereplés alkalmával kötelességünk a velünk egy programban résztvevő, más országokból érkező személyek tudását elmélyíteni, számukra tisztább képet adni a legfontosabb magyar értékekkel, hagyományokkal, vívmányokkal kapcsolatban. 

Persze sokan tudják például, hogy a Rubik-kocka magyar találmány, vagy ismerik Puskás Ferencet, de arról már sokkal kevesebben hallottak, mekkora tragédiát jelentett az egyetemes magyarság számára a Trianoni döntés. A különféle nemzetközi programok, szemináriumok, amelyeket korábban már említettem, bár más-más aspektusból, ezért is bizonyultak rendkívül hasznosnak. A diákszemináriumon képet kaphattam arról, hogy más európai országból jött kortársaimban milyen kép él rólunk, magyarokról, míg a csereprogram során szembesülhettem azokkal a problémákkal, amelyeket külhoni honfitársaink tapasztalnak mindennapi életük során.

Miért jelentkeztél a Körősi Csoma Sándor Programra?

Ha a saját, személyes céljaimat kellene említeni, akkor azt mondanám azért, hogy a korábban, különböző ösztöndíjakkal Norvégiában és Dániában eltöltött hónapok után a svédországi mindennapokról is képet kapjak. Hiszen így az itt szerzett tapasztaltokat nemcsak a hazai, hanem a norvég és dán viszonyokkal is lehetőségem adódik összehasonlítani. Ennél azonban sokkal fontosabbnak tartom azt a célt, amelyet maga a Kőrösi Csoma Sándor Program is megfogalmaz. Úgy gondolom, hogy hosszú távon csak úgy őrizhető meg a magyar nemzet egysége, ha nemcsak a külföldiek, hanem a hosszabb-rövidebb ideje külföldön élő honfitársaink számára is fenntartjuk az érdeklődést Magyarország, a magyar kultúra és értékek iránt, és segítünk a külhoni magyar közösségek identitásának megőrzésében, megerősítésében.

Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy olyan KCSP-ösztöndíjasnak, aki igazán hasznos szeretne lenni a magyar közösség számára?

Egy jó adag nyitottságra, illetve rugalmasságra mindenféleképpen szüksége van, mert annak ellenére, hogy magyar nemzettársainkkal, honfitársainkkal foglalkozunk nap mint nap, mégiscsak egy más országba, egy más kultúrába érkezünk, és ha az ember nem eléggé nyitott, akkor bizony lesznek nehézségei, A rugalmasság a konkrét munkavégzés tekintetében is kulcsfontosságú, mivelhogy egy ösztöndíjasnak számos feladata van, a takarítástól elkezdve a bevásárláson át, akár a magyar mint idegennyelv oktatásáig, vagy éppen cikkek, beszámolók írásáig. Sokan vannak közöttünk olyanok, akik pedagógus végzettségűek, de a foglalkozásokat sem szabad olyan keretek között elképzelni, mint ahogyan otthon, egy iskolában történik. Göteborgban például abszolút nem a magyar oktatási rendszernek megfelelő formális keretek között, hanem kis létszámú csoportokban, játékkal, motivációval, rávezetéssel próbáljuk a magyar értékek, magyar hagyományok egyes elemeit átadni a gyermekeknek.

Egy KCSP-s időszakon már túl vagy. Miért döntöttél a folytatás mellett?

Úgy érzem, hogy a mögöttem hagyott kilenc hónap során az előzetesen megfogalmazott céljaimat, ha nem is maradéktalanul, de sikerült teljesítenem. Örömmel és elégedettséggel tölt el, hogy tevékeny részesévé válhattam a svédországi magyarság működésének, életének, mindennapjainak. Ez csak megerősítette bennem a vágyat a megkezdett munka folytatására. Bőven akadnak ugyanis olyan feladatok, amelyeket elkezdtem az első ösztöndíjas időszakom alatt, de mégis maradt némi hiányérzetem. Ilyen például Göteborgban, a tinik, a 14-18 éves korosztály, még nagyobb mértékben történő bevonása a közösségi tevékenységekbe, a közösségi életbe. Ez azonban nem annyira egyszerű feladat, úgyhogy próbálunk új módszerekhez nyúlni. Például közös meccsnézésekkel, közös kulturális-, szabadidős- és sporttevékenységekkel egy picit nagyobb aktivitásra sarkallni a helyi magyar fiatalokat. Ebben juthat jelentős szerep az egyik KCSP-s elődöm, Stumpf Anna által létrehozott GöFi, azaz Göteborgi Fiatalok nevű klubnak, ami jórészt az egyetemistákat vagy egy picit idősebbeket szólítja meg, de nagy vonzerőt jelenthet a késő tizenéves korosztály számára is.

Mik a terveid ösztöndíjas kiküldetésed után?

Ez egy jó, ugyanakkor nehéz kérdés, hiszen jelen pillanatban nincs arról konkrét elképzelésem, hogy mihez kezdek majd a program letelte után. Ez sok mindentől, többek között a következő hónapok tapasztalatától is függ. Egyelőre nem zárom ki sem azt, hogy Magyarországon, sem azt, hogy külföldön próbálok majd boldogulni. Ami azonban biztos, hogy bármivel is foglalkozzam a jövőben, mindenképpen emberekkel szeretnék dolgozni, akár kommunikációs, akár pedagógiai területen.

Kérdezett: Antal József