Az elhivatottság és áldozatvállalás útján

Nyomtatás

 

Interjú Bartalis István jégkorongozóval
 
Bartalis István Csíkszereda szülöttje, s bár még csak 22 éves, hosszú út vezette a ljungbyi Trója jégkorongcsapatába. 
 
Édesapja, Bartalis József, a csíkszeredai Sportklub és a román válogatott egykori hokisa, 90-ben Székesfehérvárra szerződött. Az akkor hároméves István számára a királyi város jelentette pályafutása kezdetét. Hatévesen, mikor édesapja a győri utánpótláscsapat vezetőedzője lett, az ő szigorú vezetésével egyre céltudatosabban kötelezte el magát a jégkorong mellett. 
 
 
Még csak 11 éves, mikor a család úgy dönt, hogy a gyerek tehetségét egy jobb körülményeket nyújtó csapatban kell kamatoztatni. István a budapesti Stars csapatban Kercsó Árpád edző kezei alatt, mint bentlakásos diák folytatja pályafutását. Négy év budapesti tartózkodás után egy évet Székesfehérváron játszik. 16 évesen a jégkorong újabb helyszínt jelöl ki a fiatal játékos számára, ezúttal elhagyva Magyarországot, a svédországi Ljungbyba szerződik. A 2008-as ifjúsági világbajnokság legjobb csatára, a magyar válogatott játékosa jól érzi magát Svédországban, ahol a kemény munka és áldozatvállalás egyre nagyobb teljesítményeket eredményez számára.
 
- Kedves István! Irigylésre méltóan fiatal korod ellenére nem kis pályát jártál már be. Csíkszeredában születtél - ami gondolhatnánk - már predesztinált is a jégkorongozásra, de talán még te sem korcsolyával gördültél a világra. Honnan az elkötelezettség a hoki iránt?
 
- Igazából édesapám volt, aki miatt elkezdtem, mert ő nagy jégkorongozó volt a román válogatottban magyarként, majd Magyarországon is sok évet játszott. Az egész sportpályafutásomért édesapámnak hála, és természetesen édesanyámnak is rengeteget köszönhetek.
 
- Az elhivatottság és adottság gondolom nélkülözhetetlen a sportkarrierhez, de mi kell még ahhoz, hogy valaki több lehessen egyszerű műkedvelőnél?
 
- Nagyon sok áldozattal jár ez a sport, és nagyon keményen kell edzeni. Ugyanakkor mentálisan is erősnek kell lenni. Ezek hiányában nem működik a dolog, és nem tud előre lépni az ember.
- Szülővárosodból korán Magyarországra kerültél, és több magyarországi csapat színeiben bizonyítottad és gyarapítottad tudásod. 16 évesen mégis Svédország mellett döntöttél. Mi késztetett, hogy elhagyd az otthoni ismerős közeget?
 
- Igen, 16 évesen próbajátékra jöttem Malmőbe egy másik csapattársammal, de ott sajnos nem jártunk sikerrel, mert fizikailag nagy hátrányban voltunk. Majd Vorzsák Karesz által (Svédországban élő egykori csíki jégkorongozó szerk. megj.) Ljungbyba jöttem, ezúttal egyedül, és itt viszont szívesen láttak a csapatban. Svédország mellett szól, hogy nagyobb a versenyeztetési lehetőség, több csapat van. Közel nem a legjobbak közé tartoztam, amikor kijöttem, tehát dolgozni kellett és beállni a sorba.
 
- Immár hat éve a ljungbyi Troja együttesét erősíted. Mostanra már biztosan otthonosan mozogsz új otthonodban és csapatodban. De mesélj egy kicsit a kezdetekről, hogyan ment a beilleszkedés a magán- valamint a sportéletbe? 
 
- Mindenhol úgy működik: ha teljesítesz, akkor könnyebben befogadnak. És én elkezdtem fejlődni, egyre jobban és jobban ment, így nagyon jól bántak velem. Igaz, volt pozitív es negatív élményem is a csapaton belül.
 
- Összehasonlítva mennyiben különbözik a magyarországi illetve az itteni profi sportolás? Az infrastruktúra, az anyagiak mellett érzel különbséget a mentalitásban is?
 
- Anyagiakban és mentalitásban is nagy különbség van itt. Többek között sosem adják fel, még ötgólos különbségnél sem és tovább harcolnak. Ugyanakkor sokkal több mérkőzés van, ami segíti a fejlődést.
 
- A magyar válogatott keretében továbbra is jelen vagy a magyarországi jégkorongvilágban. Hogyan egyezteted össze az itteni programod a magyar válogatott ütemtervével?
 
- Minden magyar mérkőzésre szeretnék menni, de sajnos csak a hivatalos mérkőzésekre engedtek el eddig, de azért remélem, hogy a jövőben több mérkőzésre mehetek majd haza.
 
- 22 évesen biztosan rengeted célod, álmod van még a jövőre nézve. Most mi motivál leginkább, melyek a soron következő tervek a bakancslistán? És mindehhez továbbra is Svédország szerepel bázisként?
- Most honosítási problémákkal szenvedek, mert nagyon szeretném megkapni a svéd állampolgárságot. Továbbá a sportolás mellett jelenleg levelező tagozaton edzőképzést végzek angolul. Szeretnék Svédországban maradni és tovább fejlődni, de sosem tudni, merre visz a jégkorong.
 
- Kedves István! A Híradó Kívánunk neked erőt, kitartást és hogy az áldozatos munka sikereket eredményezzen karrieredben!
 
Kérdezett: Balogh Erzsébet