Bemutatjuk elcsatolt országrészeink kulturális központjait

4. rész

A Felvidék krónikája

 

Fő utca Kassán. A város már a 13. századtól nyilvántartott település volt.

 

Elérkeztünk sorozatunk utolsó részéhez, melyben Felvidékre kalauzolunk el benneteket. A 19. században a Felvidék (Felső-Magyarország v. Felföld) elnevezés magában foglalta Magyarország egész északi területét, beleértve Miskolc és Salgótarján környékét, a mai Kárpátalja hegyvidéki részét, valamint a Máramaros területét. Akkoriban 21 vármegye létezett ezen a területen. Később, a 20. században, a trianoni békeszerződés után a volt Magyar Királyságtól Csehszlovákiához csatolt területek egészét nevezték politikai értelemben Felvidéknek, vagyis a mai Szlovákia teljes területét és Kárpátalját. A szocializmus idején a „Felvidék” kifejezést a médiában és a szakirodalomban nem használták. A Felvidék elnevezés ma Szlovákia szinonímájaként használatos a szlovákiai magyarok körében, és a területet magyar történelmi, földrajzi és kulturális vonatkozásban is ezzel a névvel szokás jelölni.
Sorozatunknak ebben a részében szeretnénk dióhéjban bemutatni Szlovákia fővárosát, Pozsonyt, a keleti részek legnépesebb városát, Kassát, valamint az ott élő magyarság jelentős kulturális központját, Komáromot.

Pozsony (Bratislava)
Szlovákia legnagyobb városa és fővárosa, , egyben kereskedelmi és ipari központ. A Duna partján, az ország délnyugati csücskében, Ausztria és Magyarország határainak közvetlen közelében fekszik. 1918-tól kezdve Pozsony Szlovákia fővárosa.

 

 

Pozsonyi látkép a várból a Szent Márton dóm, koronázótemplommal.

 

Pozsony nevéhez fűződik:
a Vár (ma Szlovák Nemzeti Múzeum)
a Mátyás király által alapított egyetem
a Szent Márton-dóm, koronázó templom
a Magyar Hírmondó, az első magyar nyelvű hírlap
első felelős magyar minisztérium
Szent Erzsébet-templom
Grassalkovich-kastély

 

Kassa (Kosice)
A Hernád partján fekvő város  már a 13. századtól nyilvántartott település volt, majd szabad királyi városi rangot nyert. A várost a századok során a következő uralkodók birtokolták: Károly Róbert, Nagy Lajos király, I. Ferdinánd, Szapolyai János, Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, valamint Rákóczi Ferenc. Az évek folyamán a magyar lakosok száma hol növekedett, hol csökkent; mára a lakosság 4 százalékát teszik ki.

Aki Kassára látogat, feltétlenül nézze meg:
a Szent Erzsébet dómot, amely az 1378-ban leégett, Szent Erzsébetnek szentelt plébániatemplom helyén épült, és amelyet Európa egyik legszebb gótikus székesegyházának tartanak
a zenélő szökőkutat
Kassafürdőt
az Orbán-tornyot (a dóm északi oldalán álló háromemeletes, 45 méter magas torony, melyet Lindner Márton, Bethlen Gábor udvari építésze épített 1628-ban),
a Rodostó házat (Rákóczi-emlékhely, annak a háznak az utánzata, ahol a fejedelem 1720 és 1735 között száműzetésben élt, és halt meg; ezt 1991-ben nyitották meg a nagyközönség számára).

 

Komárom (Komárno), a felvidéki magyarság kulturális fellegvára
A Csallóköz dél–keleti részében, a Kisalföld sík vidékén helyezkedik el. Az első világháború után Csehszlovákia déli határát a Duna közepén húzták meg, így a települést északi és déli részre osztották. A két várost közúti és vasúti híd köti össze.

 

 

A révkomáromi vár Madonna bástyája fokán álló szobor, a „Kőszűz“

 

Komáromban 1952 óta működik színház; legnagyobb könyvtára a Szinnyei József Könyvtár. A város legjelentősebb ünnepi rendezvénye az 1991 óta minden év április végén megtartott Komáromi Napok. 2004-ben itt kezdte meg működését a Selye János nevét viselő első szlovákiai magyar egyetem.

A város összes műemlékét nehéz lenne most felsorolni, de számomra felejthetetlen élmény volt megtekinteni
a Komáromi Várat
a Klapka György teret
a Szentháromság-szobrot
a Grand kávéházat
a Szent Anna kápolnát.

 

A Felvidék bővebb bemutatásának érdekében Boross Kálmánhoz fordultam segítségért, aki szívesen mesél szülőföldjéről. Kálmán a Lundi Magyar Kultúrfórum elnökeként és a SMOSZ vezetőségi tagjaként szívvel-lélekkel vesz részt  a svédországi magyar egyesületi munkában.

 

Mikor és honnan vetődtél Svédországba?

Az 1968-as eseményeket követően az akkori Csehszlovákiából, de csak 1969 nyarán érkeztem Svédországba.

 

Hogyan sikerült megvetned a lábad miután ide érkeztél?

Nehezen. Megérkezésemkor rögtön jelentkeznem kellett volna az illetékes hatóságnál. Ehelyett elkövettem azt a hibát, hogy magam erejéből és a barátok segítségével próbáltam elindulni. Tévedésemnek háromévi munkanélküliség lett az ára.

 

Mesélted nekem, hogy Felvidék több városában is éltél. Melyik volt a leginkább meghatározó számodra?

Valóban sok helyen laktam Pozsonytól Kassáig, de két város különösen sokat jelentett számomra.
Az első Rév-Komárom, ahol noha csak három évig laktam, mégis maradandó emlékek fűznek hozzá: a diákévek. Itt jártam gimnáziumba, itt éltem meg 14 éves fejjel az 56-os forradalmat.
Pozsonyban töltöttem az utolsó otthoni éveimet, onnan vágtam neki a svédországi kalandnak. Pozsony nem azért nőtt a szívemhez, mert az egyetemes magyar történelemben jelentős szerepet töltött be, se nem azért, mert Csehszlovákián belül Szlovákia fővárosa volt. Talán nem is a várost szerettem, hanem a város adta lehetőségeket.

Az 1960-as évek közepén egy magyar ifjúsági mozgalom kezdett kialakulnii az országban. Pozsonyban a magyar egyetemisták kezdeményezésére létre jött a József Attila Ifjúsági Klub (JAIK), amely hamarosan kedvelt találkozóhelye lett a város magyar fiataljainak. Vitaestek, előadások, baráti összejövetelek, kirándulások, nyári táborozások szerepeltek a klub műsorán. A mai magyar politikai elit több jeles képviselője ebben az ifjúsági mozgalomban kapta az indíttatást későbbi közéleti szerepvállalásához. Ha Pozsonyra emlékezem, a JAIK-ra gondolok, az ott kötődött barátságokra, a mozgalom előre mutató, haladó szellemére.

 

Felvidék nagyobb városai közül melyiket tartod igazi kulturális központnak?

Ismét Rév-Komáromot, melyet valamikor az 1800-as évek végén így jellemzett a neves történész, a város szülötte, Takács Sándor: "Komárom mindétig kis város volt, s ma is az, csak a múltja nagy. Sokat, mondhatatlanul sokat szenvedett a város népe, de talán éppen a létért való folytonos küzdelme és a szakadatlan szenvedés acélozta meg a szíveket és a lelkeket." Azóta se nőtte ki magát nagyvárossá. Nekünk, felvidéki magyaroknak mégis nagy. Naggyá teszi a szerepe. Itt van az egyetlen szlovákiai magyar egyetem, a több mint 350 éves gimnázium, az ország legnagyobb színháza. Olyan nevek kötődnek Rév-Komáromhoz, mint Jókai Mór, Klapka György, Lehár Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Szenci Molnár Albert, Selye János és még sokan mások. Nemcsak a múltja, hanem a földrajzi és demográfiai helyzete is hozzájárult ahhoz, hogy a rendszerváltás után a felvidéki magyarság kulturális fellegvárává váljék.

 

Kérlek, sorolj fel néhány fontos komáromi látványosságot, nevezetességet!

Mivel harcászati szempontból rendkívül fontos hely volt a történelem folyamán, védelmére nagy gondot fordítottak. Olyan erődrendszert építettek ki, amelynek alig volt párja az 1800-as évek Európájában. Az egyik kapu fölött egy "kőszűz" alakja alatt ez a felirat olvasható: "Nec arte, nec marte!" - Sem csellel, sem erővel! - Nem túlzás: a vár bevehetetlen volt. A szovjet csapatok kivonása után lehetőség nyílt a várrendszer felújítására. Ma egyes részeit kulturális rendezvényekre, kiállításokra használják. Érdemes megnézni, a város múltjának talán legfontosabb emléke.

A legújabb kor is létre hozott magának (és a turistáknak) egy rendhagyó látványosságot, az Európa-udvart. Egy sokat vitatott ötletet valósítottak meg a rendszerváltás után: a város szívében, a Városháza tőszomszédságában egy zárt teret olyan épületekkel vettek körül, melyek Európa különböző országainak jellegzetes építészeti stílusait mutatják be.

 

Mitől vagy kitől váltál el a legnehezebben eljöveteledkor?

A családtól és a barátoktól. Furcsa módon a családtól könnyebb volt elbúcsúzni, ugyanis nem hitték el, hogy nem térek vissza. A barátaimtól, a legmegbízhatóbbaktól az ifjúsági nyári táborozáson vettem érzékeny búcsút. Ők elhitték, hogy egyhamar nem találkozunk.

 

Milyen az életszínvonal a svédországihoz viszonyítva?

Az életszínvonal hasonlóan alakult, mint Magyarországon. A lakosság ugyanazt vásárolhatja, eheti, ihatja, mint mi itt „nyugaton”, de a jövedelméhez viszonyítva többszörös áron.

 

Milyen gyakran látogatod meg régi városaidat?

Nem olyan gyakran, mint szeretném. Pedig az én koromban már arra is kell gondolni, hogy vajon viszontlátom-e legközelebb egyik-másik barátomat? Most éppen az ötvenéves érettségi találkozóra készülök.

Ritkán utazgatunk otthon, az idő nagy részét a család, a rokonság és a barátok körében töltjük. Pozsonyban ritkábban vagyok, mint Budapesten, és a másik diákvárosomat, Kassát közel ötven éve nem láttam. Rév-Komáromban és környékén van a "táborhelyünk". Pedig lenne látnivaló bőven, hiszen nem csupán a magyarlakta Csallóköz, hanem az egész Szlovákia szerves része volt a magyar történelemnek. A pozsonyi koronázó templom tornyát a magyar Szent Korona díszíti, a kassai dómban temették el Rákóczit és Bercsényit, az Academia Istropolitana Pozsonyban 1467-ben jött létre Mátyás király uralkodása alatt, Selmecbánya a nemesfémbányászat fénykorában az ország egyik legnagyobb és leggazdagabb városa volt. Itt hozták létre az ország első (egyetlen?) bányászati és erdészeti akadémiáját.

 

Mennyiben változtak meg eljöveteled óta a felvidéki városok?

Jelentős mértékben. A rendszerváltás előtt a régmúltnak nem volt se szerepe, se becsülete, se tisztelete. Ez nem csupán az egyértelműen magyar vonatkozású történelmi emlékekre vonatkozott, mint például a romos állapotban levő Esterházy-kastélyra Galántán. A szlovákok lakta vidékeken se törődtek azzal, hogy a múlt emlékeit megőrizzék. Jó példa erre Selmecbánya. Siralmas állapotban volt a hajdanában gazdagságával kérkedő, virágzó város. Jelentéktelen, szürke településsé sorvadt és régi dicsőségét csak sejteni lehetett az itt-ott még megmaradt falfestményekből.

A rendszerváltás szemléletváltást is hozott. Elkezdték menteni, ami még menthető volt. A mentőakció azóta is folyik, a települések, városok szépülnek és igyekeznek megmutatni múltjukat. Rév-Komáromra se igen ismerne rá az, aki utoljára az ötvenes években járt ott. Klapka György szobra előkerült földalatti rejtekhelyéről és ma eredeti helyén, a Városháza terén áll. Az egész belvárost tatarozták, sétálóutcákat alakítottak ki, vonzóan kellemes hangulatúvá varázsolták diákéveim poros, szürke és szegényes városkáját. Párkányt is említhetném. A várost Esztergommal összekötő Mária Valéria-hidat még az első világháború vége felé felrobbantották. A roncs szinte két nemzedéken keresztül emlékeztetett az embertelenségre, a családokat, népeket egymástól elválasztó könyörtelen politikára. Amikor megtört a jég és a híd újjáépült, Párkány képe és az egész környék élete megváltozott. A híd, mint egy ütőér gondoskodik arról, hogy körülötte pezsegjen az élet. Boldogabbak, vidámabbak az emberek, mert együtt lehetnek.

 

Milyen érzésekkel gondolsz a Felvidékre?

Arra gondolok, hogy milyen igazságtalan az élet. A szüleink, akik nehéz körülmények között neveltek fel bennünket, anélkül hagyták el ezt az árnyékvilágot, hogy álmaik egy igazságosabb, emberségesebb jövőről beteljesülhettek volna. Miért csak nekünk adatott meg ez, legalábbis részben? Miért nem győzött hamarabb a józan gondolkodás és értelem? Úgy érzem, kiváltságos nemzedék vagyunk, de ez feladatot is ró ránk: kihasználva demokratikus jogainkat tegyünk azért, hogy soha többé le ne rombolhassák az összekötő hidainkat. Hogy tudatosítsuk nemcsak magunkban, de gyermekeinkben is az összetartás erejét a széthúzással szemben. Hogy legyen már egyszer vége az ellenséges egymás mellett élésnek a Kárpát-medencében.

 

Kádár Dóri