A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Magyar Diaszpóra Tanács VIII. ülés

Zárónyilatkozat

A Magyar Diaszpóra Tanács 2018. november 15-i, VIII. ülésén a következő zárónyilatkozatot fogadja el:

A 2016-ban elfogadott Magyar diaszpórapolitika – Stratégiai irányok című dokumentumban meghatároztuk azokat a fejlesztési irányokat, amelyeknek mentén alakítani kívánjuk a világ magyarságának jövőjét. Idén áprilisban közösen tettünk hitet arról, hogy az elért eredményeket megvédjük és közösen folytatjuk a megkezdett munkát. A diaszpóramagyarsággal kapcsolatos stratégiai gondolkodás megerősítése révén jelentős lépéseket tettünk a diaszpórában élők rendszerszintű és kiszámítható támogatásában, a fiatal generáció magyar identitásának és az egységes magyar nemzethez való tartozásának megerősítésében. A jövőben is közösen kívánunk munkálkodni az egyre szorosabban összekapcsolódó magyar közösségek életerejének megőrzéséért.

A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai a következő elvekben és célokban állapodnak meg:

- Határozottan tiltakoznak a kárpátaljai magyarság megfélemlítése és jogainak csorbítása ellen. Támogatásukról biztosítják a Kárpát-medencei magyar közösségeket jogaikért, biztonságos életfeltételeik megteremtéséért folytatott harcukban.

- Egyetértenek abban, hogy – tekintettel az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában élő magyarság lélekszámára – a szervezetek kérésének eleget téve, a két ország képviselői a Magyar Diaszpóra Tanács keretében a továbbiakban két önálló munkacsoportban folytassák munkájukat.

- Javasolják – a kitüntetés tartalmának megtartása mellett – a Külhoni Magyarságért Díj elnevezésének Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjra történő módosítását.

- Örömüknek adnak hangot és történelmi jelentőségűnek tartják, hogy immáron több mint egymillió magyar vált közjogilag is a nemzet részévé. Továbbra is elkötelezettek az egyszerűsített honosítási eljárás – a tagszervezetek és a külképviseletek útján való – népszerűsítésében.

- Üdvözlik, hogy a választójogi szabályok módosítása értelmében tovább egyszerűsödik a magyarországi lakhellyel nem rendelkező választópolgárok szavazása, így a külhoni magyarok még kedvezőbb feltételekkel vehetnek részt a magyarság jövőjéről szóló legfontosabb döntések meghozatalában. Üdvözlik azt a javaslatot, amelynek elfogadásával az európai uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok is részt vehetnek az Európai Parlament tagjainak megválasztásában.

- Üdvözlik, hogy a Magyar diaszpórapolitika – Stratégiai irányok című dokumentum végrehajtásaként indított új kezdeményezéseknek köszönhetően megvalósul a diaszpórában működő magyar szervezetek és a hétvégi magyar iskolák rendszerszintű támogatása.

- Üdvözlik, hogy a Hétvégi magyar iskolák találkozójának rendszeresítésével egy olyan állandó fórum jön létre, amely lehetőséget nyújt az oktatás aktuális kérdéseivel kapcsolatos folyamatos tapasztalatcserére.

- Üdvözlik, hogy 2018-ban több mint 140 ösztöndíjas részvételével folytatódik a diaszpóraszervezetek munkáját segítő Kőrösi Csoma Sándor Program. Örömmel veszik tudomásul, hogy a program az ösztöndíjasok létszámának növelésével még több helyszínen tud hozzájárulni a magyar szervezetek közösségépítő tevékenységéhez. Üdvözlik, hogy – a tagszervezetek kérésének eleget téve – növekszik a déli féltekén szolgálatot teljesítő ösztöndíjasok kiküldetési ideje.

- Örömüknek adnak hangot, hogy – a tagszervezetek kérését méltányolva – a Kőrösi Csoma Sándor Program keretén belül kifejezetten egyházi feladatok ellátására is érkeznek ösztöndíjasok, így a program a diaszpórában élők hitéletének erősítéséhez is hozzá tud járulni.

- Sikeresnek ítélik a Mikes Kelemen Programot, amelynek köszönhetően közel 300 köbméternyi megsemmisüléstől veszélyeztetett könyvtári és levéltári dokumentumot sikerült megmenteni és Magyarországra szállítani. Szorgalmazzák a hazaérkezett anyagok magyarországi bemutatását annak érdekében, hogy minél többen ismerjék meg a diaszpórában élő magyarság történetét.

- Üdvözlik, hogy a Rákóczi Szövetség lebonyolításában működő Diaszpóra Program keretében idén ezer diaszpórában élő magyar fiatal anyaországi látogatása valósul meg. Örömüket fejezik ki a tekintetben, hogy a program folytatásával a fiatal generáció még több tagjában erősödhet meg a magyar nemzethez való tartozásuk. Szorgalmazzák a szervezetek további részvételét a kezdeményezés népszerűsítésében.

- Örömüknek adnak hangot, hogy – méltányolva a cserkészet szerepét a magyar közösségek identitásának megőrzésében – a diaszpórában működő cserkészcsapatok működésének és fejlesztéseinek támogatására kiemelt figyelem irányul.

- Továbbra is fontosnak tartják a Julianus Program keretében a világban fellelhető magyar emlékek összegyűjtését és elérhetővé tételét. Elkötelezettek a tekintetben, hogy adatszolgáltatásukkal, saját gyűjtésükkel a jövőben is segítik a kataszter folyamatos bővítését.

- Örömüknek adnak hangot, hogy a magyarság széleskörű összefogásával több mint egymillió aláírást sikerült összegyűjteni a kisebbségi közösségek európai uniós jogvédelmének megteremtését célzó Minority SafePack – Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés támogatására.

- Támogatják, hogy a diaszpórában és a Kárpát-medencében élő magyar fiatalok jobban megismerjék egymást és Magyarország kulturális kincseit a Diákok Határok Nélkül (Students Without Boundaries program – Magyarságismereti Mozgótábor) és a ReConnect Hungary – Magyar Birthright Program keretében.

A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai azon meggyőződésüknek hangot adva, hogy a magyarságnak kiemelt szerepe van Európa jövőjének alakításban és az európai kultúra megőrzésében, arra buzdítják a külhoni magyarságot, hogy vegyen részt a 2019. májusi európai parlamenti választásokon.

A tagszervezetek tagjai kinyilvánítják elkötelezettségüket a fentiekben rögzített elvek érvényre juttatásában, a kijelölt feladatok elvégzésében.

 

Budapest, 2018. november 15.

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2021. április 03.
Kedves Híradó Olvasók!   Habár lassan azt sem tudjuk már megszámolni, hogy a koronavírus-járvány hányadik hullámánál tartunk, de az még biztosnak mutatkozik, hogy itt a tavasz, s március idusán megemlékezünk az 1848/’49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről, eszményéről, a magyar szabadságért…
Tovább
Weöres Sándor: A teljesség felé

Weöres Sándor: A teljesség felé

Könyvespolc 2021. április 18.
„Tested nem te vagy, hiszen csak anyag, mely folyton cserélődik: negyvenéves korodban húszéveskori testedből egyetlen parány sincsen. De érzelemvilágod és értelmed sem te vagy, hiszen még nem volt, mikor te már a bölcsőből nézegettél. Ki vagy? a határtalan, mely fogantatásodkor…
Tovább
Cigonya

Cigonya

Képzőművészet 2021. április 18.
Tihamért gyerekként ismertem meg Magyarkanizsán, a hatvanas években. Ötödikes koromban lehetett az eszmélésem. Akkor már túl voltunk jó néhány korcsolyázáson a befagyott Körös jegén, jó időben pedig pecázni jártunk a Bányába, vagy a Slajcra, kis Tiszára (a Tisza holtága) vagy…
Tovább
Talpalatnyi magyar föld Svédországban

Talpalatnyi magyar föld Svédországban

Portré 2021. április 03.
A Stockholmi Magyar Háznak felbecsülhetetlen szellemi és gazdasági értéke van. Amikor annak idején sikerült megvásárolni, a svédországi magyarság úgy érezte, hogy ez egy talpalatnyi magyar föld Svédországban. Nem véletlenül… A Magyar Ház legfrissebb beruházási munkálatainak (tetőcsere) köszönhetően az épület készen…
Tovább
„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

Portré 2020. december 28.
1999-ben született és hatéves kora óta a „futballpályán ragadt”. 12 éves korában szerződött az FTC-hez, szerepelt az U17-es és az U19-es magyar válogatottban, 2019 februárja óta pedig már a felnőtt nemzeti csapat tagja. 2020 júniusa óta a göteborgi Kopparbergs csapatát…
Tovább

Egyesületek

„Anya, mikor lesz újra magyar ovi? Úgy hiányzik...!”

„Anya, mikor lesz újra magyar ovi? Úgy hiányzik...!”

Már 2021-et írunk, de az elmúlt év eseményei továbbra is megnehezítik a mindennapjainkat. Ősszel ugyan még volt lehetőségünk…
Virtuális Nálad-Nálam, avagy az év első SOMIT találkozója

Virtuális Nálad-Nálam, avagy az év első SOMIT találkozója

Az elmúlt évben bizonyára sokunk fejében megfordult afféle gondolatok tömkelege, mint pl. „ennél rosszabb már nem lehet...”, „meddig…
Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

A 2020-as év – sajnos – nem egy szokványos év lett. Sokan álmainkban sem gondoltunk arra, ami bekövetkezett…
A pandémia ellenére is összetartunk

A pandémia ellenére is összetartunk

Eme évünk megközelítőleg sem alakul a legjobban, azonban az egykori LMKF fiatalok nem adja fel céljait. Elsősorban névváltozással…
Strängnäsi istentisztelet 2020

Strängnäsi istentisztelet 2020

Rendhagyó módon került megrendezésre immár 12. alkalommal a magyar mártírok emlékére megrendezett istentisztelet a strängnäsi Dómtemplomban. Mivel a…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME