A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Potápi Árpád János / Fotó Koszticsák Szilárd, MTI

A Nyugat-Európába kivándorolt magyar fiatalok hazacsalogatását említette egyik legfontosabb feladatként Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára május 4-én, pénteken a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) közgyűlésén.

Az évenkénti találkozót ezúttal - és most először - Portugáliában, azon belül Fatimában rendezték meg, a híres zarándokhely tőszomszédságában, ami egyfajta szellemiséget is sugallt. A közgyűlésen éves beszámolót tartott a 2001-ben alakult szövetség 15 tagszervezete tevékenységéről, sikereiről és gondjairól.

Potápi Árpád elmondta, hogy az államtitkárság számára kiemelt fontosságú a magyar identitás megóvása Nyugat-Európában is, a Kárpát-medencén kívüli 213 vasárnapi iskola támogatása, de a legnagyobb feladat hazacsalogatni egyre nagyobb számban a hazai felsőoktatásba, munkaerőpiacra a külföldön élő magyar fiatalokat, elérni, hogy Magyarországon alapítsanak családot.

Az államtitkár nemmel felelt arra a kérdésre, hogy az egyre több kivándorló magyar fiatal révén növekszik-e az ernyőszervezet taglétszáma. Potápi Árpád stagnálónak mondta az adatot, és fontos feladatnak nevezte az évtizedek óta kint élők és az újonnan kivándorlók közti összeköttetés kialakítását. Ezt nehezíti, hogy a mostanában kivándorlóknak munkahelyük az első, hétvégi programjaikban nemigen szorítanak helyet a kapcsolatkeresésre a régóta kint élőkkel. Hozzátette ugyanakkor, hogy az iskolákon keresztül közeledés mutatkozik a két csoport között.

A NYEOMSZSZ elnöke, a Bécsben élő Deák Ernő köszönetet mondott a közgyűlés kiváló szervezéséért a portugál tagszervezetnek és a portugáliai magyar nagykövetségnek. Deák Ernő reményének adott hangot, hogy egy év múlva 15-ről 18-ra emelkedik a szövetség tagszervezeteinek száma, mert Írországban, Spanyolországban és Olaszországban is jól halad az országos méretű szerveződés, ami a tagság előfeltétele.

Forrás: MTI

ZÁRÓNYILATKOZAT

A Nyugat‐Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) 2018. május 4-én tartotta rendes évi közgyűlését a portugáliai Fatimában.

A magyar országgyűlési választások győzteseinek jókívánságait fejezte ki a közgyűlés. Reméljük, az új országgyűlés az összmagyarság érdekét szem előtt tartva végzi munkáját.

Potápi Árpád János államtitkár ismertette a Nemzetpolitikai Államtitkárság nyugat-európai magyarsággal kapcsolatos eredményeit, célkitűzéseit, és köszönetét fejezte ki a NYEOMSZSZ-nak a nemzetpolitikai stratégia kialakításában az együtt gondolkodásért. Kiemelte, az országgyűlési választásokon a NYEOMSZSZ sokat segített a regisztrációban és megköszönte mindenkinek a részvételt.

Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes üdvözletét Csallóközi Zoltán főtanácsadó adta át, aki bíztatta a jelenlévőket a magyar nemzetet érő támadások elleni fellépésre.

A közgyűlés meghallgatta az elnökség és a tizenöt országos szervezet színes, sokrétű éves beszámolóját.

A NYEOMSZSZ üdvözölte a FUEN Minority Safe Pack sikeres aláírás-gyűjtő kezdeményezését, mely az európai őshonos kisebbségek jogi helyzetének megoldását kéri az Európai Parlamentben.

A portugáliai tagszervezet javaslatára a közgyűlés erkölcsileg támogatja a Világ- és szellemi örökségi övezet megteremtését a Fatima-i Magyar Keresztút és Kálvária területén, és a Fatimai Magyar Kálvária Testvériségének létrejöttét, valamint a helyi tagszervezetek figyelmébe ajánlja ezek terjesztését és felkarolását.

A diaszpórában élő magyar ifjúság nemzettudatát erősítő konferencia megszervezéséről döntött a közgyűlés, amelynek célja, hogy a magyar szellemben nevelkedett nyugati fiatalok gyermekei is megmaradjanak a magyar nemzet számára.

A közgyűlés kéri a Magyar Országgyűlést, teremtse meg a jogi keretét annak, hogy a Magyarországon kívüli magyarság a Magyar Országgyűlésben képviseltethesse magát.

A kormány, amennyiben az Európai Parlamenti választásokon a nyugati-európai magyarság számára képviseletet biztosít, kérjük, vegye figyelembe a NYEOMSZSZ véleményét is.

A közgyűlés kéri a magyar kormányt, a külképviseleteinek és a helyi magyar közösségek közötti harmonikus együttműködés érdekében tisztázza megbízottjainak a feladatkörét.

Fatima, 2018. május 4.

 
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2023. június 28.
Rendszerint a Nemzeti Összetartozás Napja környékén folytatom a lázas munkát, végzem az utolsó simításokat a júniusi Híradón. Ilyenkor elidőzöm kicsit az idézetek között. Végül ismét egy Kosztolányi Dezső részletet választottam. A következő oldalon olvasható.
Tovább
Pillanatkép. Három kortárs olasz regényről

Pillanatkép. Három kortárs olasz regényről

Könyvespolc 2023. június 28.
Három olasz könyvvel szeretném most megismertetni az olvasót. Paolo Giordano: A prímszámok magánya; Niccolò Ammaniti: Én és te; Stefano Benni: Gyorslábú Achille. Mindhárom kortárs alkotás, érdekes módon mindegyik fókuszában olyan szereplők állnak, akik képtelenek beilleszkedni a társadalomba külső és belső…
Tovább
Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Képzőművészet 2023. április 01.
Nagy pelyhekben kezdett szállingózni a hó, amikor autóval elindultam a város másik végére, Budakeszi irányába. Kezdetben még világos volt, de később a pénteki csúcsforgalomban rám esteledett. Amikor megérkeztem a polgármesteri hivatalhoz, már teljesen sötét volt. A belépőket követve rögtön néhány…
Tovább
Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Portré 2023. június 28.
Beszélgetések Csernák Mihállyal az életről, a munkáról, a családról, a történelemről és napjaink eseményeiről A svédországi Olofströmben telepedett le 1964-ben, és itt tartózkodott 2010-ig. Mihály nem az ötvenhatosok csoportjának tagjaként, hanem évekkel utánuk érkezett Svédországba, de ugyanazok a feladatok vártak…
Tovább
Beszélgetés Sándor Krisztinával

Beszélgetés Sándor Krisztinával

Portré 2023. június 28.
Brassóban született, jelenleg Csíkszeredában él. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, azóta számtalan közéleti tevékenységben vett részt. Neve összefonódott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, de legtöbben talán a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz Tusványos kapcsán hallottak róla, melynek hosszú ideig volt…
Tovább

Egyesületek

Hírek a SOMIT háza tájáról…

Hírek a SOMIT háza tájáról…

2023. április 28-án délután 18 órakor ismét megnyíltak a hällebergai SIK Központ ajtajai, újfent helyet biztosítva a hosszú…
Fiatalos lendületet kapott a Boråsi Magyar Egyesület

Fiatalos lendületet kapott a Boråsi Magyar Egyesület

Az idei tavasz nemcsak a természetben hozott némi változást, hanem a Boråsi Magyar Egyesület életét is új lendülettel…
Kók György – a Kőrösi gazda

Kók György – a Kőrösi gazda

Szentekről, boldoggá avatottakról olvasva sokszor elgondolkozunk, hogy tényleg úgy lehetett-e, ahogyan a róluk szóló legenda mondja? Akiről én…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME