A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 

A BUDAPESTI SZÉKHELYŰ Bethlen Gábor Alapítvány olyan személyeket jutalmaz, akik kiemelten hozzájárultak szellemi értékeink megőrzéséhez, azt a maguk tehetsége szerint gyarapították, otthon és a nagyvilágban megismertették. Bakos István kuratóriumi elnök szíves közlése nyomán szereztünk tudomást az alapítvány idei díjazottairól, akiknek névsorában örömmel fedeztük fel a Szente Imre nevét is.

 
Szente Imre 

 

A Bethlen Gábor Alapítvány 1979-80-ban alakult, több mint hatvan közéleti személyiségnek (Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné, Csoóri Sándos stb.) az összefogásával. Célja a magyar kultúra megőrzése, felmutatása és továbbadása.


A szerkesztőség nevében gratulálunk Szente Imrének, jó egészséget és termékeny írói éveket kívánunk neki mindannyiunk örömére és épülésére!

 

Tisztelt Szente Imre !

 

A hazánkban elsőként – 1980-ban – létrehozott civil egyesület, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma 2008. október 2-i ülésén ítélte oda az idei Márton Áron-emlékérmeket, Szervátiusz Tibor alkotását.


Alapítványunk névadója, Bethlen Gábor és Erdély szentéletű mártír püspöke Márton Áron, együtt jelentik azt a szellemiséget, amely az emberi humánumot, a magyarság szolgálatát, a kisebbségek védelmét a legnehezebb időkben is példaszerűen képviseli. Ennek a szellemiségnek megfelelve; magas szintű, áldozatos tevékenységet végző egyének és közösségek nyerhetik el e kitüntetést, a MÁRTON ÁRON-EMLÉKÉRMET.


Örömmel értesítjük, hogy – a magyar irodalom magas szintű művelése, a Kalevala és Szolzsenyicin műveinek magyarra fordítása, a skandináviai magyar diaszpóra hat évtizedes szolgálata, írói és irodalomnépszerűsítő munkássága elismeréseként, - kuratóriumunk ebben az esztendőben Önnek, Szente Imrének ítélte oda az egyik Márton Áron emlékérmet, melyhez ezúton is szívből gratulálunk.

Az ünnepélyes díjátadás 2008. december 5-én (pénteken) 17 órakor lesz az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Kari Dísztermében, Budapest, V. kerület, Egyetem tér 1-3.

Szeretettel kérjük, hogy személyes jelenlétével tisztelje meg ünnepségünket, s vegye át a kitüntetést.

Budapest, 2008. október 21.

 

Tisztelettel és nagyrabecsüléssel:

 

 Dr Petrik Béla  Bakos István 
 a kuratórium titkára  ügyvezető kurátor

 

 

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2026. március 26.
Kedves Híradó Olvasók! Az előző számban Krasznahorkai László Nobel-díjának örülhettünk – ezúttal pedig a Stockholmi Magyar Nagykövetségnek köszönhetően olvashatunk a díjátadó ceremóniáról, valamint a legújabb magyar Nobel-díjasunkat övező rendezvényekről, tehát tovább folytatjuk az örömünnepet. A számtalan Krasznahorkai-regényt megfilmesítő Tarr Bélától…
Tovább
Tarr Béla és a figyelem etikája

Tarr Béla és a figyelem etikája

Könyvespolc 2026. március 26.
Tarr Béla halála egy olyan életmű lezárulását jelenti, amely saját filmnyelvi és etikai pozícióját következetesen a mozgóképes kultúra gyorsuló áramlásán kívül alakította ki. Filmjeit gyakran lassúnak, könyörtelennek vagy nehezen befogadhatónak nevezik; ezek a jelzők azonban inkább a befogadás korabeli tempójáról…
Tovább
Finom illesztések – Golden repair

Finom illesztések – Golden repair

Képzőművészet 2026. március 26.
„Mit tud nyújtani egy múzeum mint fizikai és szellemi tér a helyreállítás és a jóllét koncepciójának hangoztatásán túl egy gyógyulásra vágyó világban?” A családban gyakran emlegetett gyerekkori emlék, amikor unokanővérem Commodore 64 gépét kötöttük össze a tv-készülékkel kábelek segítségével, és…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME