A fiam tízéves. Sétálunk, beszélgetünk, meg nagyokat hallgatunk. Új iskolába került, úgy veszem észre, nincs problémája a változással. Azért óvatosan rákérdezek.

-           Na, hogy tetszik az új iskola?

-           Jó, tetszik.

-           Lányok, vagy fiúk vannak többen az osztályban?

-           Hát, olyan egyformán.

-           Milyenek a lányok? Tetszik neked valamelyik?

-           Igen, tetszik.

-           Hogy hívják?

-           De Papa, neveket nem illik mondani.

B. L.

2020. július 17.

Találatok: 15

Bővebben: Bizalmas beszélgetés

Sok szó esik manapság a távoktatásról. Az én gyerekkoromban ugyan már kitalálták a televíziót, de mi gyerekek, még csak nem is hallottunk erről. Rádió, meg telefon már létezett, de kevés embernek volt lehetősége arra, hogy beszerezze ezeket a készülékeket. Számítógépet 45 éves koromban láttam először, használni 50 éves korom után kezdtem. Ezekkel a modern készülékekkel, mint az okostelefon, laptop, tablet, melyeket már majdnem minden kisiskolás gond nélkül használ, én csak nagymamakoromban találkoztam. És, ha hiszitek, ha nem, mégis tudtam, tudtuk, hogy mit jelent a távoktatás, hiszen sokszor kellett minket is „távoktatni”, csak az kicsit másképpen nézett ki, mint manapság.

Első osztályos voltam, mikor városunkban kitört a kanyaró járvány. Ez egy nagyon fertőző betegség, a gyerekek könnyen elkaphatják egymástól. Hogy ez ne történjen meg, a betegeket három hétre elkülönítették. A súlyos eseteket járványkórházba utalták, a kevésbé érintetteket otthon ápolták. Az iskolámban szerencsére hamar intézkedtek, szigorúan ellenőrizték a kézmosást, csak a saját törülközőnket használhattuk, így kevesen fertőződtek meg. Én sajnos a „kevesek” közt voltam, kanyarós lettem. Karanténba kényszerültem. Hogy még véletlenül se látogassa meg valaki a ragályos betegségben szenvedő családot, feltűnő színű (vörös vagy sárga) cédulát ragasztottak a ház bejáratára, kapujára.

Tóth Ildikó

2020. július 17.

Találatok: 17

Bővebben: Távoktatás