A távolságot, mint üveggolyót…
Aránylag közel lakunk Koppenhágához. Szeretünk odalátogatni. Legutóbb a Det Blå Planet, Kék bolygó Akváriumot néztük meg sokadszorra. Nem csak a kisfiamat, de minket, felnőtteket is mindig elragad a csodálatos látvány. Itt, a Földünket jelképező hatalmas kőföldgömb hatására fordult kisfiam érdeklődése már négyéves korában a földrajz, és ennek kapcsán az arányok értelmezése felé.
A Földet jelképező hatalmas kőgolyón próbálunk eligazodni.
– Látod, mi itt lakunk – teszem az ujjam a Skandináv-félsziget városunknak megfelelő déli pontjára.
– Nem, nem! Ott Enikő mama és Tibi tata lakik! – igazít ki Sam.
– Igen, ők is itt, majdnem mellettünk laknak, de csak úgy látszik, mert ez a gömb túl kicsi. Tudod, a valóságban sokkal nagyobbak a távolságok, mint ahogyan azt iderajzolták – próbálom magyarázni az arányokat. Otthon aztán meg is mutatom egy vonalzón, hogy ami a valóságban egy méter, a rajzon csak egy milliméter. Figyelmesen hallgatja, de úgy látom, sántít a magyarázatom, mert kinéz az ablakon és megjegyzi:
– Igen, de nem látom a házukat!
– Hát igen, nem is láthatod, mert sokkal távolabb vannak tőlünk, sok-sok méternyire. Mondtam, a Föld nagyon nagy, és azért találták ki a térképet, hogy el tudjunk igazodni rajta.
Sam hosszasan emészti a hallottakat, aztán rákérdez:
– Igen. De Papa, ez hogy működik?
Laskakészítés
Kisfiam fantáziájára nem lehet panasz. Sok minden érdekli, sokat, és gyakran kérdez. Amiről eddig még csak egyszer kérdezett, az a főtt tészta, laska. Arról is csak annyit: mi ez? Megmondtam, megértette. Azt, hogy honnan jön, hogyan készül, nem kérdezi, hanem ő magyarázza el nekem.
Ma megint jött egy új magyarázattal:
– Tudod, hogy lesz a laska? A banánt be kell tenni a Banán-gépbe. Az jól összetöri, és aztán laska lesz belőle. Azt hiszem, hogy egy gyárban csináljak ezt. Aztán beteszik a teherautóba és az elviszi a Willysbe (élelmiszerüzlet).
Másvilág
– Ma töltené a nagymamám a 101-ik évét – sóhajtott fel egyik nap a feleségem.
– A nagymamád? – csodálkozott a fiacskám.
– Igen, az apukámnak, a te nagytatádnak az édesanyja. A te apai dédnagymamád. Ma lenne a születésnapja. De Ő már a mennyben van. Fenn az égben.
– Az égben? És most ott van? Ott fenn a magasban?
– Igen, ő már nem él.
Ezen aztán elgondolkodott a kisfiam, s csak úgy magának mondta:
– De vajon hogy tud repülni a nagyapa anyja? Van egy jetrepülője? Hmmmm… a másik dédnagymamám is öreg. De nem olyan nagyon. Ő még itt van a földön, nem szálldos a levegőben.
Bábszínház
Kedves ismerőseim profi rendezőket megszégyenítő előadással várták unokájukat. Dobozokból bábszínházat ügyeskedtek össze, maguk szabták-varrták a bábokat, megírták a mesét, begyakorolták a szöveget, természetesen magyarul, hiszen az volt a cél, magyar mesét halljon-lásson a gyerek, bővüljön a magyar meseszókincse.
Remekül sikerült minden, a gyereknek annyira megtetszett a mese, az előadás, hogy mindegyre megismételtette azt. Nagyszülei boldogan újráztak. A gyerek egyre jobban értette a szöveget, egy idő után lelkesen bekapcsolódott a cselekménybe, hangosan biztatva a hőst:
– Akta, akta dej vadászbácsi, snart kommer boszorkányen!