Tegnap nem egy helyütt éreztem azt, hogy otthon vagyok. Tulajdonképpen azért jöttem ide [ti. a Colli Euganei dombcsoporthoz] olyan sokszor, mert dombságban születtem, ott érzem magam a legjobban. Borsod lankáira, emelkedőire képzeltem magam – tudattalanul. Azért hoztam ide annyi embert, mert a dombok között vagyok igazán én, s aki valóban fontos nekem, nem szeretnék más lenni számára, mint valódi önmagam.
Néha csak saját magadban barangolsz, teszel túrát. Léleklejtőiden, örömkanyonaidban kanyarogsz. Napokig alig látod az eget, csak amennyit a magas épületek a szemed elé engednek. A városi fényeken túlragyogó csillagok. Mondjuk azt sem tudom, melyik mesterséges műhold. Átfut rajtam, hogy gyerekkoromban milyen tiszta volt még az égbolt. Sokkal kevesebb volt a mesterséges világító test, a fényszennyezés. Ugyan milyen lenne egy végsőkig beépített világ?
Szóval képzeld csak el, hogy nullától huszonnégy óráig csak magas épületek vesznek körül. A napfény csak itt-ott férkőzik be, ahol egymást metszik az utcák, hogy közlekedni tudjanak A-ból B-be az autók. Hiába ülsz biciklire, vágysz kifutni a világból, hogy olyan helyre érj, ahol nem vesz körbe más, csak a légüres tér, vagy az erdő. Igazi rémálom. Örök építkezés. Munkások a felállványozott világ közepén. Járó betonkeverő autó. Régi épületek rombolása. Irodaházak térhódítása. Üvegpaloták. Kongó üresség. Szabályozott terek, kordában tartott növények, mesterséges természetutánzat. Soha sincs csönd: a parkot minden oldalról forgalmas út veszi körül. Valahol épp felújítanak vagy építenek valamit. Ugatnak a kutyák. Sírnak a gyermekek. Ha csöndre vágysz, lassan nem mehetsz máshová, csak önmagadba. Növessz a saját bensődben erdőt, mezőt, dombokat, hegyet. Csúcsokat.
- Bocsánat, uram, meg tudná mondani, hol találom a Nolanszky-utcát?
- Nem Romanszkyt keres véletlenül? Azt hiszem, színész volt.
- Nem, azt Polanskynak hívják.
- Mindegy, erre nincs ilyen utca.
- Akkor miért nem azt mondja? Én a volt Úttörő Áruházat keresem.
- És maga miért nem ezzel kezdi? Hát az itt van a…ott van, látja? Száz méter. Hát akkor mit akar a Polanskyval?
- Bocsánat, a Polanskyra maga kényszerített valami Másikszkyvel.
- Tehát az Úttörő ott van. Viszlát.
- Most hová siet?
- Azt hittem, elégedett az Úttörővel.
- Az nekem azért kellett, mert onnan már könnyen megtalálom a Puskin mozit.
- Az már nem Puskin, hanem Puskinszky.
- Na, ne!
- Vicc! Vicc. Nem tudom, most mi a neve, de mozi, az biztos. Mozinszky.
- Én is ezt akartam mondani.
- Szóval, akkor most mit keres tulajdonképpen?
- Semmit, csak beszélgetni akartam valakivel, aki itt él, mert én ötvenhat óta nem jártam itthon. Az Államokból drága…
- Na, pedig akkor maga kellene, hogy segítsen nekem.
- Na, miért?
- Engem már harminckilenc végén elvittek a szüleim Svédországba. Igaz, hogy aztán nyolcvanhat óta majdnem minden évben Budapesten töltök pár hetet. Ezért tudom, hol az Úttörő, meg a Puskin...
A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.
A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.
Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.
Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!
Éves tagsági díj családonként: 100 kr
A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:
Bankgiro 244-1590
Swish:
Nem kapta kézhez a Híradót?
Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.
Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.
