A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 

 

Képzelj el egy olyan világot,

ahol, ha fáj a szíved

leveszik az alakját puffancsból

és csokiból kiöntik,

az dobog tovább.

 

Ha szorongásos állapotok uralnak,

odamegy hozzád egy mini-manó,

kiengedi a zsákot szorító madzagot

és kieresztesz.

 

Ahol, ha depresszív a hangulatod,

száll-szálldogál körülötted egy méhecske

és addig döngicsél a füledbe,

míg mást már nem érzel, csak azt, hogy érzel.

 

Ahol, ha fáj a fejed,

könnyedén lecsavarozzák

és azt mondják:

„Ó, itt csak az anya rossz! Gyorsan kicseréljük!”

 

Ha zártzugú zöld hályogod van,

kinyitják és betömik tisztánlátással.

Ahol, ha időskorú vagy,

nem is értik miről beszélsz,

hisz ott mindenki kortalan,

gátak nélkül suhannak egymás elméjébe,

mint szellem-képes hullámvasút.

 

Ahol ha légzési nehézségeid vannak,

jön egy buborék,

gyorsan rácuppan a szádra

és olyan mézillatút áraszt.

 

Ha pedig terhes vagy

azt mondják hívd úgy:

LEBEGÉS

 

A-citersKozskRudolfrpd-fotoja

A citerás a Vigadó téren üldögélt, és játszott hangszerén, majdnem minden nap. Ősz hajú, kicsi öregember volt, aki áhítatosan hajolt hangszere fölé, és megfontolt mozdulatokkal pendítette meg a húrokat. Egyszóval, ha a térre tévedt az ember, akkor meghallotta a citera jellegzetes hangját, majd megpillantotta a hang forrását, a kis öreget. Gyerekkoromban, amikor arrafelé jártunk a családdal – például ha az Állatkertbe mentünk –, mindig bedobtam egy 10 vagy 20 forintost a citerája végén lévő perselybe. Mormogva megköszönte, és bólintott egyet, miközben zenélt. A turisták meg-megálltak hallgatni egy kicsit, a nyári hőségben pedig a szomszéd étteremből vizet vittek neki a pincérek. Része volt a térnek, és mindenki, aki rendszeresen megfordult itt, természetesnek vette, hogy ő ott van. Később, kamasz koromban még mindig ott ült, és játszott – akkor fellengzős nemtörődömségből nemigen néztem felé, de mégis eljutottak a fülemig a citerából kicsalt, kissé monoton, de szép dallamok. És tovább gördültek az évek... Felnőttként is időről időre megfordultam a téren, és mindig kitértem a tér bal oldalára, ahol a bácsi ült. Még mindig játszott és játszott, de mozdulatai lassabbak lettek, háta még hajlottabb, haja csupa dér, de a húrok továbbra is zengtek-bongtak. Mivel akkoriban elkezdtem fotózni, egyszer lefényképeztem (2006-ban), mintha ezzel örökre egy fekete-fehér képbe tudnám zárni, és megőrizni az utókornak, és magamnak. A zene nélkül mégsem igazi ez a kép – gondoltam később, csupán egy önkényesen kiragadott pillanat, a hangszer zengése nélkül. Később aztán, amikor újra a térre vetődtem, nem hallottam a citerát, és hiába kerestem a görnyedten ülő alakot – soha nem találtam többé a megszokott helyén, elhunyt, nyom nélkül eltűnt. Manapság, ha a téren járok, néha, mintha mégis hallanám a citera hangját.

Erőss Zsolt ünnepi jókívánságainak margójára

 

 

Én Istenem Jó Istenem

 

                                               add meg a mi mindennapi gladiátor küzdelmünket,

                                               hogy egyedülálló hegycsúcsokká gyűrődhessünk.

                                               add meg a mi mindennapi mocsarainkat,

                                               hogy a hófödte magashegyek szellemvilágát áhítozzuk.

                                               add meg a mi mindennapi vesztes harcainkat,

                                               hogy megtanuljunk a jóság nyelvén beszélni.

                                               add meg a mi mindennapi zenénket,

                                               hogy belső hangjainkra figyeljünk.

                                               add meg a mi mindennapi családi életünk,

                                                hogy a tűrés-megértés mélyszántásán botladozzunk.

                                               add meg a mi mindennapi ébredésünk,

                                               hátha, egyszer, újjászületünk.

                                               add meg a mi mindennapi Karácsonyunk,

                                               hogy a hétköznapokon is szeressünk.                                  

                                               add meg a mi mindennapi almánk,

                                               hogy egyszer Hozzád visszatérhessünk.

 

add meg a mi mindennapi …

                                               .... szürke létünk,

hogy a Himaláját

Megérdemelhessük.

 

Kolozsvár, 2009. XII. 19.

Kibújni önmagad rejtő

Vörös teknős páncélodból

Meztelenül kúszni a homokban

Egyre messzebbre

Hátadon hordott házadtól.

Egy hívó szóra igyekszel

Az óceán felé

Mert megláttad őt.

Fejed keresőn forgatod

A pillanatok hullámain

Majd hogy mégsincs ott

Kikúszol a partra

Magadra öltöd újra

vérvörös páncélodat

Elindulsz, egy darabig még nehéz

Nyom a súly. Majd megszokod

Ahogy belesétálsz a horizontba.

 

Ózd-Uraj, 2020. május 4.

Hallottad? Már nem kell félned többet,

Ő már átlényegült. Mardosó pokol

garmadáját magával vitte, ott kerengnek

Most körötte, valahol, súlyos koloncként

Húzva kába asztrálködét a kárhozat

kátránypapírba csomagolt horizontja alatt.

Talán most megérinthet a szó misztériuma.

Meghalt a rémkirály, aki infantilis mimóza maradt,

Csökevényes tréfája hatalmának, de neked

is tudnod kell, szívében álruhában táncolt,

A pislákoló, szégyenlős mécses, részeg

könnyei közt a sors valódi ereje gubbasztott

gúnyosan, mint a kikészített ünneplőruha,

amit még csak magára sem próbált, úgy

dobott sutba. Ez az a pillanat anyám,

amikor feloldhatod súlyos átkodat, hogy

könnyíts a terheken most már hagyd az

örvénybe fúlni az elkóborolt nyájat, elég

most, ha annyit mondasz, hogy

megbocsátasz... Vagy hozzáteheted még,

hogy bocsánat.

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME