A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A szürke alagút (részlet)

Firenze 2008 április web

Firenze, 2008. április.

 

Álmomban egy kövekből kirakott, mesterséges alagútban voltam. Az út is kőből volt, szürke, amilyen a falak. Olaszországban láttam ilyesmit. Például egy kisvárosban, ahol teljesen épen megmaradtak a középkori városfalak. Azért is szerettem, mert épp akkora volt, amekkorában jól kiigazodik az ember. Az álmomban haladtam ezen az úton, köröttem a szürke fal, de ha jól belegondolok, nem alagút volt az mégsem, mert akkor sötétnek kellett volna lennie. Inkább egy fallal mindkét oldalról körbevett út, mely haladt a végtelen felé. Hirtelen egy közeledő busz hangja hallatszott, gyorsítottam a lépteimen, mert úgy éreztem, az út kb. olyan széles épp, ahol egy busz elfér. De ott voltam még én is. Olyan érzésem volt, hogy már jártam itt – mintha nem először álmodtam volna ezt a helyet, mert tudtam, hogy mindjárt lesz egy színpadszerű kiszögellés, ahová felugorhatok és megmenekülök a száguldó busz elől. Érdekes, ahogy fenn voltam az emelvényen, már nem is hallottam a busz zaját.
Firenzében is volt egy ilyen szakasz, az Arno túlpartján, egy castello felé vitt. A naplómba is leírtam, hogy olyan érzésem volt, mintha visszarepültem volna az időbe párszáz évet. A szürkeség önmagában színtelen. De például a göteborgi acélszürke ég igazán ment a városhoz. A tengerparti sziklák is hasonló szürkék voltak. Amikor kimentem a hűvös-nedves, borongós városba, betettem egy helyi helyi stoner doom bandát a fülesbe, és azt éreztem, hogy most igazán magamba fogadok valamit a városból. Olaszország szürkesége a múlt romantikus távolába visz, Svédországé pedig igazi díszlet a skandináv életérzés újraéléséhez.
Az álom képei összegyűlnek, akár a kancsóba gyűjtött forrásvíz. Aztán poharakba töltöm a vizet, átfordulnak egymáson a víz részecskéi. Ugyanaz az áttetsző, folyékony anyag halad le a vendégek torkán. Valahogy mégis kicsit más, az áttetsző cseppek nagyítómód megváltoztatják a történések arányait és módozatait. Szóval, ha én festhetném meg, hogy mit álmodtam az éjszaka, vagy mit álmodtam volna, akkor valami élettől duzzadó zöld ösvény szerepelne a képen, madárdallal, friss levegővel, napsütéssel. Most milyen giccsesnek tűnik a szürke monotonitása után. De valójában a szürke is mennyi mindent magában hordoz. Egymáshoz illeszkedő kövek – az élet egyenetlenségei, melyek mégis összetartanak. De, egy pillanatra felébredtem. Most már emlékszem. Tudatosítottam magamban, hogy csak álom volt. Aztán sétáltam tovább az agyi idegpályák kusza hálózatában...

Írta és fotó: Antal József


Lehulló falevél

Délutáni csend, meleg napfénnyel
Őszi szellő, sustorgó diófákkal,
Nézem a mozgó, sárguló leveleiket,
Az egyik táncolva bucskázik lefelé…
Az univerzum néma rendje…
Okoskodok magamban,
Aztán hirtelen ráeszmélek, hogy
Én nem a diófa vagyok,
Csak az éppen lehulló levél…

 

kz web1

 

Írta és fotó: Kozsák Rudolf Árpád

bambuszerdő

korzox

A bambuszerdő zöldes, elmosott hátteréből egy szálra fókuszálunk most: rávetül némi visszafogott (reflektor)fény. A tömegből kiváló individuum. Ehhez az elkülönüléshez szükséges a hátteret adó tömeg is. Egyik a másik nélkül nem lehetne ilyen szép. És a megragadott egyedülvalóság sem tűnne fel, sem létezhetne az egymás mellett sorakozó bambuszszálak sokasága nélkül. Fény. Árnyék. A jelenléted a hiányodban.

Írta és fotó: Antal József

 

 

Sziszüphosz

korzox

Hetek alatt felgörgetem a sziklát a hegy tetejére
A csúcs már a mennyeket súrolja,
Elkeseredve kérdezem, hogy mi értelme van?
Az univerzum, és a hideg csillagok közönyösen hallgatnak...
Az istenek rég eltűntek, a lenti emberekkel sem tudok beszélni
A szikla visszazuhan a kiindulópontra...
Lehetséges, hogy most már egyszerűen csak elsétálhatnék...?

Írta: Kozsák Rudolf Árpád

naptej web

Napfény süt, ragyog a tündöklő ég,
gyerekek, figyeljétek a tanácsot még!
Tartsatok mindig naptejet a kezetekben,
védelmet nyújt a káros sugarak ellen!

A sok napozás roncsolja a DNS-t mélyen,
bőrrákot okozhat, ne égj le idén sem!
Az életetek ne tegyétek kockára,
a bőr védelmet lelhet naptejet használva.

Játszhatsz odakint délelőtt vígan,
de 11-ig gyere be gyorsan.
Nyáron 3-ig a hőség tombol,
addig ne menj ki a házból.

Napfény süt, ragyog a tündöklő ég,
de naptejjel kend be magad még!
Az a szép, az a szép,
ki a napon le nem ég.

„Rossz után mindig jön a jó”
mondogatta gyakran nagyanyám
neki elhiszem ezt
mert látott zörgő gallyként
zsidókat a Dunába hullani
mert nem szerette a Pártot, és az se Őt
így nem lehetett, csak legalsó beosztott
mert egyetlen hosszú éjszakán
gyors fájdalomtól őszült meg
mert akit igazán szeretett
Szíriában vezetett teherautót
szóval neki hiszek
mert mintha semmi nem számítana
néha táncolva jött fel a lépcsőn
a szemei pedig nevettek,
állandóan, álmomban is.

level korzo web

Minden egyes napra jut valami jeles évforduló,
Emlékezés.
A mai kiemelten kedves számomra –
A rádióban hallottam, hogy hatvannégy óta
Ez a nap a magyar költészet napja
A tavasz nekilendülése is általában
Ahogy lassanként virágba borul a szürkeség
Úgy lesznek egyre színesebbek a rímek
Az elhagyatott utcasarkokon
A piacon ízes, vidéki
A szupermarketben kihagyhatatlan árú
Akciós alliteráció
Keresi gazdáját, keresi múzsáját
Alkotóját. Aki megszüli,
Mint valami béranya.
Aztán ha hazaszédelegtünk
Minden jó költői képpel
És nyelvi alakzattal megtömött
Szatyrunkkal, neki is láthatunk
Csak egy darab papír kell hozzá
Ceruza vagy toll
Bár jó ideje a billentyűzet gombjait
Nyomkodom csupán
És sasolom a monitoron szárba szökkenő
Szövegeket
Digitális költészetem könnyedén módosítható
Törölhető, másolható
Egy szóval: prímán szerkeszthető
Serceghetne a monitor is, mint egyfajta illúzió
Az ihlet ujján, a firenzei fejléces, merített papír
Árkain. Ahogy a ceruza, ahogy a toll kapaszkodik
A hajdanvolt erdő papírlappá lett rovátkáiba
Beleszületik a barázdákba, ahogy Kukorica Jancsi
Akiből aztán mégiscsak János vitéz vált
Mintha rögzített mondataim beérhetnének
Akár a jó bor, melynek az évek múltával teljesedik ki zamata
Azért mégis, valahogy így. Mikor végeztem,
Lehajtom a laptop tetejét
Eltölt a büszkeség, hogy ma írtam valamit
Egy verset. A költészet napjára.
Mert ekkor mindig igyekszem
Mert ekkor rendszerint feltámad
Mert ekkor általában úgy teszek
Mert ha ekkor nem, mégis, mikor?

Budapest, 2023. április 11. 18.34-18.51

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME