te földes öklű
megmart
édes
kígyóseb
nyugtalan
agyam
zsíros lüktetése
nehéz a gondolkodás
nehéz a száz
mázsás
takarmány
anyám takar
befed
nehéz
dunnával
ingerek
erek inganak
a súlyos
ütőkben
megpróbáltam már
ruhám
levetni
de csontomra van varrva
mint avar
a tél lepedője alatt
s a var
melyet minden kisgyerek
százszor
újra és újra
játékból felkapar
sebes sóhaj
ó jajj:
újabb nap
de nem volt éjszaka
könyörögtem
nyöszörögve
hogy ne legyen több ricsaj
(szétpattan az ideg)
idegenkedtem
hogy ez egy idegen itt benn
nem ismertem magamra
és
nem is mertem magamra
nézni
mert ki voltam
fordulva
önmagam keretéből
átlógtam egy másik képbe
valakinek a képébe
Ózd–Uraj, 2006. január 9.
Írta: Antal Viktória
