A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A hagyomány szerint december 5-én este kell a csizmákat, cipőket kirakni az ablakba, a Mikulás 6-án reggelre érkezik meg. Kisgyerekkoromban, ha ráért, hozzánk már ötödikén este személyesen is eljött a Mikulás. Az öcsémmel izgatottan készültünk a találkozásra. Már napokkal azelőtt megpróbáltunk nagyon szófogadó, jó gyerekek lenni, tudtuk, hogy a Mikulás figyeli a viselkedésünket. Persze nem ő maga, hanem a segítői, a Krampuszok leskelődtek az ablakok alatt és híven beszámoltak a Mikulásnak arról, amit láttak, hallottak. Volt, amikor versbe szedték apró tévedéseink, hibáink, rosszalkodásaink listáját. A Mikulás meg felolvasta nekünk, felolvasását időnként meg-megszakítva egy-egy fejcsóválásnyi időre, ha túl hosszúra sikeredett a lista. Szerencsére ennyivel be is érte a Mikulás, a Krampuszokkal nem kellett találkozzunk. Töredelmesen bevallottuk a Mikulásnak, hogy a felolvasott hibák mind igazak, én tényleg eléggé rendetlen vagyok, az öcsikém meg túl sírós. Erősen megígértük, hogy próbálunk megjavulni, karácsonyig mindenképpen, hogy az angyalkák nehogy megfeledkezzenek rólunk. A Mikulás megdicsérte őszinte fogadkozásunkat, megkérdezte, kitettük-e az ablakba a kitisztított csizmánkat, vagy cipőnket, úgy-e nem feledkeztünk el róla? Aztán kaptunk tőle pár szem mézes kekszet és cukorkát. Reggel meg ott találtuk a lábbelinket telerakva dióval, almával. És…, bizonyára emlékeztetőül arra, hogy azt ígértük, jók leszünk,  néhány virgács is volt a gyümölcsök közé szúrva.

Tóth Ildikó

 

Paulo Coelho: Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei.

Youn In-Wan: Ha valakit szeretsz, olyannak látod, akár egy angyalt. A mosolya bearanyozza a napod. Ez az érzés semmihez se fogható.

Én olyan kíváncsi vagyok arra, - mondta a hat éves Hajnalka – hogy a Mikulás és az angyalkák írni is tudnak, vagy csak olvasni?

Tavaly otthon nyaraltunk, Erdélyben.

Nyugi, nem részletes élménybeszámolóra készülök....

Erdély =otthon, nekem. Nem sokat utazgattunk, direkt terveztük így, családdal lenni - lenyugodni.

Csendes, gyergyói faluban, ahol még el lehet vonulni a világ zaja, pörgése, vonzása és káosza elől. Egy falu, a sok erdélyi magyar falvak között, ahol az elmúlás, kihalás kézzelfogható. Ahol a temetőkben alig van már hely új síroknak, de egyre több a gondozatlan, elfelejtett sír mert:i”de már gyertyát gyújtani sem jönnek haza”. Falvak, ahol az idősebbeket sokkoló gyorsasággal tör be a jövő, de a fiatalok így is elégedetlenek, mert nyugaton már „az-olyan” is van. Közösségek, ahol a szomszédnak még eszébe jut átugrani, (csak kis időre, mert ezer dolga van) megkérdezni, hogy megy a boltba, nem kellene valami. De a fiatalok már sms-ben közlik az elképedt nagyszülőkkel, hogy mit szeretnének karácsonyra. Akik aztán szégyenkezve suttogják a boltosnak, hogy az unokának vennének „láb dobot”, de azt, amelyiken lehet intelnezni-vagymi...

Ahol az emberek egy tábla csokit visznek a rendelőbe a nővéreknek, akik majd leveszik a vért, és ahol a boltos odasúgja, hogy „ma ne tessék venni zöldséget, nem friss”. És könnybe lábadt szemmel ajánlják egymásnak az új fogorvost, mert olyan kedves, mert nem ordít a beteggel, mint az előző, és a polgármester úr is olyan rendes, mert köszön a hétköznapi embernek, és különben is járdát csináltatott. Igaz, hogy nyolc év alatt és csak a nagyút mellett, dehát na... Falvak, ahol egyre kevesebb a fiatal, és nincs olyan család, akinek ne lenne legalább egy gyereke vagy unokája külföldön. De ezekben a közösségekben még meglátják egymást az utcán, és ha nem is hallja elsőre a kérdést, de kiveszi a fülhallgatót a füléből...

És minden szülői kényeztetés ellenére, jó volt visszajönni nekem. Ide, Svédországba, ahol nem kell aggódnom, hogy valaki betegnek tart, ha lefogynék, és a „de jól nézel ki, hogy meghíztál” kommentektől sem kell sírógörcsöt kapnom, mert a kutyát sem érdekli. De meleg otthonomból, sorban állás nélkül fizetem a számlát, és csúszó pénzt sem kell adnom az orvosnak egy-egy kétperces vizsgálat után, már ha eljutok hozzá. És ha valaki meg is kérdi, hogy vagyok, nem kell gyanakvóan ránézni, hogy talán megtudott valamit rólam, elég, ha úgy teszek, mintha nem hallanám, mert őt sem érdekli a válasz.

Idén Magyarországon voltunk otthon. Két hétre. Sok utazással, sok élménnyel - így terveztük. Egy vissza a múltba élmény - első benyomásra. Egy ország, ahol sok évet éltem. Ahol a kétségbeesett jelen pesszimistái keverednek a jobbjövőt jósoló optimistákkal. Ahol elvétve még látni könyvet olvasó polgárt a sok okoskészülék világában. Ahol a buszon vadidegenek szóbaelegyednek egymással, és az idegen nyelvet nem beszelő is készségesen gyalogol két utcasarkot, hogy megmutassa merre az arra. Ahol járda még nincs a mellékutcákban, de a megmaradt élelmiszert gondosan csomagolva kiteszik a kapu elé, hátha valaki hasznát veszi.

Egy élménydús nap után estefelé megszólalt a kicsi fiam: „Anya, menjünk haza!”

Csodálkozva néztem rá: „Haza? Kicsim. Hova?”

-          „Tudod anya, oda.... És nézzünk tévét.”

Nyilvánvalóan nem a tv hiányzott neki, hanem az otthona. És igen. Ő is már itt van otthon. Ezt a világot érti, az ő szintjén. Egy világ, ahol a médián keresztüli kapcsolatok teszik ki a szociális hálózatunk nagy részét. Ahol nem kell attól tartani, hogy egy hétvégére hívatlanul beesik a fél rokonság. Ahol nem fognak külön misét tartani annak tiszteletére, hogy ötven évesek lettünk, és még csak azért sem kell aggódnunk, hogy leragadunk egy régi kollégával a közért előtt, mert valószínű meg sem ismer (vannak kivételek).

És igen, mi így tudunk otthon lenni: Erdélyben, Magyarországon, Svédországban. Mi, magyarok otthon vagyunk mindenhol (aki szeretné, tegye hozza „és sehol”).

A kis nyelvész
Nyaralni készült a család, ez úttal a távoli Thaiföldre. Az 5 éves Viktort komoly, tudományos gondok foglalkoztatták:
- Mondd Papa, tájföldön hogy beszélnek az emberek? Tájszólással?
 
 
Kinek mi a jó!?
A jóság és a gonoszság kapcsán a mennyországról és a pokolról beszélgettünk. Viktor elgondolkozva mondta:
- Én azt hiszem, hogy az angyaloknak rossz a pokolban, de az ördögöknek a mennyország a pokol.
 
Láz
Tündike belázasodott, nem volt jól. Oszkár nem értette, mi van a húgával, ő játszani akart vele és elég erőszakosan próbálta rávenni erre. Anyjuk rászólt, ne rángassa Tündét, mert lázas. Oszkár érdeklődött, honnan lehet ezt tudni, mire az anyjuk rámutatott a kis betegre:
- Tapintsd meg itt a Tünde homlokát - magyarázta. Oszkár meglepődve, és értetlenül nézett az anyjára és azt kérdezte:
- Mi van? Ki itta meg a Tünde homlokát?
 
Segesvári óratorony 

CIMG1443

Néhány évvel ezelőtt idősebbik lányom erdélyi körutat szervezett svéd munkatársai számára. A kiránduláson természetesen saját férje és fia, Balázs is részt vett, meg jómagam, kit születésnapi ajándékul leptek meg ezzel az úttal. 
A körút csodálatosan sikerült. Repülővel Budapestre, majd Marosvásárhelyre utaztunk, ahol már várt ránk egy bérelt kisbusz. Székelyudvarhely, Segesvár, Zágon, Brassó, Sinaia, Törcsvár, Bilea-tó, Szeben, Torockó, Torockó-szentgyörgy, Torda, tordai hasadék, Kolozsvár – a sok és szép látnivalót, élményt nyújtó útvonalon rengeteg fénykép, video is készült, melyeket a kiránduláson résztvett unokámmal rendre, részletes magyarázat kíséretében osztottunk meg az  itthon maradtakkal, Tündével és Oscárral. Ilyen módon ők is részesévé váltak úti élményeinknek, egyúttal felébresztettük bennük a személyes élménygyűjtés igényét. Hogy mesélésemet milyen figyelmesen hallgatták, arra jó példa Segesvár elnevezésének felfedezése.
A gyerekeknek elmeséltem, hogyan, mikor, kik alapították a várost. Hogy nem csak történelme, de szép, érdekes, értékes épületei is figyelemre méltóak. A középkorból fennmaradt várfalnak különösen az egyik bástyájáról, és a benne a még most is működő óráról meséltem részletesebben, tetszett nekik. Az óratorony a középkor óta a vár bejárata, ami elválasztja az Alsóvárost a Felsővárostól. Az óratoronyról általunk készült fényképeken nem nagyon lehetett kivenni a figurákat, de hasonló óraszerkezetet már láttak a lundi Dómban. Ezért könnyen el tudták képzelni a segesvári toronyablakban megjelenő szobrocskákat, melyeknek egyike egy ülő férfi (feltehetően egy apa, vagy tanító) térdén hasaló gyereket ábrázol, amint egy pálcával éppen kiporolják a nadrágját. 
- Aha, - mondta Oscar – most már értem! Hát ezért hívják a várost Segesvárnak!
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2022. március 16.
Kedves Híradó Olvasók! Minden márciusban annak öröme tölt el, hogy hamarosan itt a tavasz – a természet újjáéled, a tavaszi hérics, a leánykökörcsin, a hóvirág, az erdei szellőrózsa, a különféle kosborok, májusban pedig a piros kígyószisz bontja szirmait. Eszembe jut,…
Tovább
Sötétség (Dark)

Sötétség (Dark)

Könyvespolc 2022. március 16.
Pár éve egyszer már rákattantam erre a sorozatra, de az első évad nyitva hagyott befejezése után kikerült a fókuszból, valahogy nem kerestem rá, hogy lett-e folytatás. Mostanában viszont német nyelvgyakorlásként lepörgettem pár sorozatot a Netflixen, így került elő ismét a…
Tovább
Galériák kínálata Göteborgban télvíz idején

Galériák kínálata Göteborgban télvíz idején

Képzőművészet 2022. március 16.
Grafik i Väst galéria Göteborg. Fia Kvissberg „Játék a színekkel és a formákkal” 2022.01.29.–02.16.
Tovább
„Nekünk, fiataloknak fontos, hogy az érveink eljussanak a döntéshozókhoz!”

„Nekünk, fiataloknak fontos, hogy az érveink eljussanak a döntéshozókhoz!”

Portré 2022. január 01.
Beszélgetés Rácz Zsófia helyettes államtitkárral. Budapesten született 1997-ben, tanulmányait jogász szakon végzi az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, dolgozott az Alapjogokért Központ elemzőjeként, de Magyarország ENSZ ifjúsági delegáltjaként számtalan közösségi szerepvállalás is fűződik a nevéhez. Rácz Zsófia helyettes államtitkárt kérdeztem családról, hitről,…
Tovább
Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Portré 2021. július 06.
Úgy éreztem, a kulturális-közéleti szervezéssel talán többet adhatok vissza a közösségemnek azokból a szellemi javakból, amelyeknek legfőképpen azáltal lettem birtokosa, hogy magyarnak születtem. 1977-ben született Kolozsváron. Régész, történész, közösségszervező, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke. Nős,…
Tovább

Egyesületek

Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

Sajnos a 2021-es év vírushelyzetére való tekintettel egyesületünk tagjai ritkán találkozhattak.
Talpra, göteborgi magyar!

Talpra, göteborgi magyar!

Több generáció együtt a Márton napi sokadalomban Sokféleképp lehet „talpra állni” és tenni, cselekedni egy közösség összekovácsolásáért, megtartásáért.…
Bereczky-Veress Biborka 2021. október 23-i beszéde

Bereczky-Veress Biborka 2021. október 23-i beszéde

Helyszín: Stockholmi Magyar Ház. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója ünnepi szónokának Lakatos Mihály Budapesten élő írót,…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME