A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A hagyomány szerint december 5-én este kell a csizmákat, cipőket kirakni az ablakba, a Mikulás 6-án reggelre érkezik meg. Kisgyerekkoromban, ha ráért, hozzánk már ötödikén este személyesen is eljött a Mikulás. Az öcsémmel izgatottan készültünk a találkozásra. Már napokkal azelőtt megpróbáltunk nagyon szófogadó, jó gyerekek lenni, tudtuk, hogy a Mikulás figyeli a viselkedésünket. Persze nem ő maga, hanem a segítői, a Krampuszok leskelődtek az ablakok alatt és híven beszámoltak a Mikulásnak arról, amit láttak, hallottak. Volt, amikor versbe szedték apró tévedéseink, hibáink, rosszalkodásaink listáját. A Mikulás meg felolvasta nekünk, felolvasását időnként meg-megszakítva egy-egy fejcsóválásnyi időre, ha túl hosszúra sikeredett a lista. Szerencsére ennyivel be is érte a Mikulás, a Krampuszokkal nem kellett találkozzunk. Töredelmesen bevallottuk a Mikulásnak, hogy a felolvasott hibák mind igazak, én tényleg eléggé rendetlen vagyok, az öcsikém meg túl sírós. Erősen megígértük, hogy próbálunk megjavulni, karácsonyig mindenképpen, hogy az angyalkák nehogy megfeledkezzenek rólunk. A Mikulás megdicsérte őszinte fogadkozásunkat, megkérdezte, kitettük-e az ablakba a kitisztított csizmánkat, vagy cipőnket, úgy-e nem feledkeztünk el róla? Aztán kaptunk tőle pár szem mézes kekszet és cukorkát. Reggel meg ott találtuk a lábbelinket telerakva dióval, almával. És…, bizonyára emlékeztetőül arra, hogy azt ígértük, jók leszünk,  néhány virgács is volt a gyümölcsök közé szúrva.

Tóth Ildikó

 

Paulo Coelho: Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei.

Youn In-Wan: Ha valakit szeretsz, olyannak látod, akár egy angyalt. A mosolya bearanyozza a napod. Ez az érzés semmihez se fogható.

Én olyan kíváncsi vagyok arra, - mondta a hat éves Hajnalka – hogy a Mikulás és az angyalkák írni is tudnak, vagy csak olvasni?

Tavaly otthon nyaraltunk, Erdélyben.

Nyugi, nem részletes élménybeszámolóra készülök....

Erdély =otthon, nekem. Nem sokat utazgattunk, direkt terveztük így, családdal lenni - lenyugodni.

Csendes, gyergyói faluban, ahol még el lehet vonulni a világ zaja, pörgése, vonzása és káosza elől. Egy falu, a sok erdélyi magyar falvak között, ahol az elmúlás, kihalás kézzelfogható. Ahol a temetőkben alig van már hely új síroknak, de egyre több a gondozatlan, elfelejtett sír mert:i”de már gyertyát gyújtani sem jönnek haza”. Falvak, ahol az idősebbeket sokkoló gyorsasággal tör be a jövő, de a fiatalok így is elégedetlenek, mert nyugaton már „az-olyan” is van. Közösségek, ahol a szomszédnak még eszébe jut átugrani, (csak kis időre, mert ezer dolga van) megkérdezni, hogy megy a boltba, nem kellene valami. De a fiatalok már sms-ben közlik az elképedt nagyszülőkkel, hogy mit szeretnének karácsonyra. Akik aztán szégyenkezve suttogják a boltosnak, hogy az unokának vennének „láb dobot”, de azt, amelyiken lehet intelnezni-vagymi...

Ahol az emberek egy tábla csokit visznek a rendelőbe a nővéreknek, akik majd leveszik a vért, és ahol a boltos odasúgja, hogy „ma ne tessék venni zöldséget, nem friss”. És könnybe lábadt szemmel ajánlják egymásnak az új fogorvost, mert olyan kedves, mert nem ordít a beteggel, mint az előző, és a polgármester úr is olyan rendes, mert köszön a hétköznapi embernek, és különben is járdát csináltatott. Igaz, hogy nyolc év alatt és csak a nagyút mellett, dehát na... Falvak, ahol egyre kevesebb a fiatal, és nincs olyan család, akinek ne lenne legalább egy gyereke vagy unokája külföldön. De ezekben a közösségekben még meglátják egymást az utcán, és ha nem is hallja elsőre a kérdést, de kiveszi a fülhallgatót a füléből...

És minden szülői kényeztetés ellenére, jó volt visszajönni nekem. Ide, Svédországba, ahol nem kell aggódnom, hogy valaki betegnek tart, ha lefogynék, és a „de jól nézel ki, hogy meghíztál” kommentektől sem kell sírógörcsöt kapnom, mert a kutyát sem érdekli. De meleg otthonomból, sorban állás nélkül fizetem a számlát, és csúszó pénzt sem kell adnom az orvosnak egy-egy kétperces vizsgálat után, már ha eljutok hozzá. És ha valaki meg is kérdi, hogy vagyok, nem kell gyanakvóan ránézni, hogy talán megtudott valamit rólam, elég, ha úgy teszek, mintha nem hallanám, mert őt sem érdekli a válasz.

Idén Magyarországon voltunk otthon. Két hétre. Sok utazással, sok élménnyel - így terveztük. Egy vissza a múltba élmény - első benyomásra. Egy ország, ahol sok évet éltem. Ahol a kétségbeesett jelen pesszimistái keverednek a jobbjövőt jósoló optimistákkal. Ahol elvétve még látni könyvet olvasó polgárt a sok okoskészülék világában. Ahol a buszon vadidegenek szóbaelegyednek egymással, és az idegen nyelvet nem beszelő is készségesen gyalogol két utcasarkot, hogy megmutassa merre az arra. Ahol járda még nincs a mellékutcákban, de a megmaradt élelmiszert gondosan csomagolva kiteszik a kapu elé, hátha valaki hasznát veszi.

Egy élménydús nap után estefelé megszólalt a kicsi fiam: „Anya, menjünk haza!”

Csodálkozva néztem rá: „Haza? Kicsim. Hova?”

-          „Tudod anya, oda.... És nézzünk tévét.”

Nyilvánvalóan nem a tv hiányzott neki, hanem az otthona. És igen. Ő is már itt van otthon. Ezt a világot érti, az ő szintjén. Egy világ, ahol a médián keresztüli kapcsolatok teszik ki a szociális hálózatunk nagy részét. Ahol nem kell attól tartani, hogy egy hétvégére hívatlanul beesik a fél rokonság. Ahol nem fognak külön misét tartani annak tiszteletére, hogy ötven évesek lettünk, és még csak azért sem kell aggódnunk, hogy leragadunk egy régi kollégával a közért előtt, mert valószínű meg sem ismer (vannak kivételek).

És igen, mi így tudunk otthon lenni: Erdélyben, Magyarországon, Svédországban. Mi, magyarok otthon vagyunk mindenhol (aki szeretné, tegye hozza „és sehol”).

A kis nyelvész
Nyaralni készült a család, ez úttal a távoli Thaiföldre. Az 5 éves Viktort komoly, tudományos gondok foglalkoztatták:
- Mondd Papa, tájföldön hogy beszélnek az emberek? Tájszólással?
 
 
Kinek mi a jó!?
A jóság és a gonoszság kapcsán a mennyországról és a pokolról beszélgettünk. Viktor elgondolkozva mondta:
- Én azt hiszem, hogy az angyaloknak rossz a pokolban, de az ördögöknek a mennyország a pokol.
 
Láz
Tündike belázasodott, nem volt jól. Oszkár nem értette, mi van a húgával, ő játszani akart vele és elég erőszakosan próbálta rávenni erre. Anyjuk rászólt, ne rángassa Tündét, mert lázas. Oszkár érdeklődött, honnan lehet ezt tudni, mire az anyjuk rámutatott a kis betegre:
- Tapintsd meg itt a Tünde homlokát - magyarázta. Oszkár meglepődve, és értetlenül nézett az anyjára és azt kérdezte:
- Mi van? Ki itta meg a Tünde homlokát?
 
Segesvári óratorony 

CIMG1443

Néhány évvel ezelőtt idősebbik lányom erdélyi körutat szervezett svéd munkatársai számára. A kiránduláson természetesen saját férje és fia, Balázs is részt vett, meg jómagam, kit születésnapi ajándékul leptek meg ezzel az úttal. 
A körút csodálatosan sikerült. Repülővel Budapestre, majd Marosvásárhelyre utaztunk, ahol már várt ránk egy bérelt kisbusz. Székelyudvarhely, Segesvár, Zágon, Brassó, Sinaia, Törcsvár, Bilea-tó, Szeben, Torockó, Torockó-szentgyörgy, Torda, tordai hasadék, Kolozsvár – a sok és szép látnivalót, élményt nyújtó útvonalon rengeteg fénykép, video is készült, melyeket a kiránduláson résztvett unokámmal rendre, részletes magyarázat kíséretében osztottunk meg az  itthon maradtakkal, Tündével és Oscárral. Ilyen módon ők is részesévé váltak úti élményeinknek, egyúttal felébresztettük bennük a személyes élménygyűjtés igényét. Hogy mesélésemet milyen figyelmesen hallgatták, arra jó példa Segesvár elnevezésének felfedezése.
A gyerekeknek elmeséltem, hogyan, mikor, kik alapították a várost. Hogy nem csak történelme, de szép, érdekes, értékes épületei is figyelemre méltóak. A középkorból fennmaradt várfalnak különösen az egyik bástyájáról, és a benne a még most is működő óráról meséltem részletesebben, tetszett nekik. Az óratorony a középkor óta a vár bejárata, ami elválasztja az Alsóvárost a Felsővárostól. Az óratoronyról általunk készült fényképeken nem nagyon lehetett kivenni a figurákat, de hasonló óraszerkezetet már láttak a lundi Dómban. Ezért könnyen el tudták képzelni a segesvári toronyablakban megjelenő szobrocskákat, melyeknek egyike egy ülő férfi (feltehetően egy apa, vagy tanító) térdén hasaló gyereket ábrázol, amint egy pálcával éppen kiporolják a nadrágját. 
- Aha, - mondta Oscar – most már értem! Hát ezért hívják a várost Segesvárnak!
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. október 24.
Kedves Híradó Olvasók! Örömmel jelentem – bár e mondat olvasásakor mindez nyilvánvalóvá válik –, hogy a Híradó végre újra megjelenik nyomtatásban is! Budapestről írom e sorokat, így az extrém forró, hosszú hőhullámoktól, trópusi éjszakáktól sújtott magyar nyár átvészelése után mondom,…
Tovább
Egy elfelejtett, igaz ember

Egy elfelejtett, igaz ember

Könyvespolc 2024. október 24.
Hardi-Kovács Gellért: Soós Géza, az 1944. évi nemzeti ellenállás elfelejtett hőse Különleges könyvbemutatóra került sor szeptember 19-én, Stockholmban, a Gamla Stanban működő Carlsson könyvkiadó (Carlsson Bokförlag) helyiségeiben. A bemutatót a kiadó szervezte, Hardi-Kovács Gellért: Soós Géza, az 1944. évi nemzeti…
Tovább
Csikós Tibor: Grafikai és festészeti folyamatok

Csikós Tibor: Grafikai és festészeti folyamatok

Képzőművészet 2024. október 24.
2024. május 31-én, dr. Feledy Balázs művészeti író és műkritikus megnyitóbeszédével és Orbán Dénes szaxofonjátékéval vette kezdetét Csikós Tibor Grafikai és festészeti folyamatok című kiállítása a budapesti Újpest Galériában. Sajnos az eseményen nem tudtam részt venni, azonban egy forró, júniusi…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME