Több mint 30 éves az alábbi történet, de mondhatnám azt is, tegnapi, hiszen Svédországba folyamatosan érkeznek magyarok, akik svédül kezdenek tanulni. Igaz, most már az Internet, és mindenféle modern nyelvtanulási programok, eszközök könnyítik meg lényegesen a nyelv elsajátítását. Annak idején, az 1946, majd az1956 magyarjainak még szótáruk sem volt. A 80-as években jöttek annyival szerencsésebb helyzetben voltak, hogy a könyvtárakból már kölcsönözhettek egy-egy kezdetleges, nagyon-nagyon egyszerű szótárat. Most nem az nagyvárosokban, előnyösebb helyzetben élőkre, hanem a kis mezővároskákban, falvakban letelepültekre gondolok. Bár jómagam is ilyen kisvárosba kerültem, nyelvtanulási lehetőség tekintetében igen szerencsésnek mondhattam magam, a tanulótársak fegyelmezett, képzett, tanuláshoz szokott társaság volt, tanáraink jó pedagógusok és kiváló szakemberek. Az alapfokon mondhatni játszva túljutottunk, a továbbképzés érdekes, szórakoztató volt mindnyájunk számára.

Mint az lenni szokott, bármennyire igyekeztünk, néha be-becsúszott egy-egy „baki”Általános tapasztalatom, hogy a svéd emberek nagyon udvariasan, komolyan, és türelmesen hallgatják végig az idegenek svéd nyelvi próbálkozásait. Eszükbe sem jutna mosolyogni, pláné nevetni a nyakatekert mondatok, vagy a rosszul hangsúlyozott szavak hallatán. (Ellentétben a magyarokkal, akikben hasonló helyzetben úgy vélem, inkább megvan a hajlam a vidám nevetésre). Hogy fordított helyzet is előállhat, tanúsítom.

A svéd irodalom nagyjaival ismerkedtünk. Házi feladatnak mindenki kapott egy-egy regény, illetve novellarészletet. A feladatunk az volt, hogy tanuljuk meg szépen, helyes hangsúllyal felolvasni azt, és saját szavainkkal elmondani a tartalmát. A nekem jutott novellarészlet egy asszonyról szólt, aki feltehetően egyedül van otthon, éppen házi teendőit végzi, mikor valami kaparászást hall a bejárati ajtó felől. Tanakodik magában, vajon ki lehet ez az óvatos látogató, nem tudja, mit csináljon, nyisson ajtót, vagy sem? A kaparászás megismétlődik, a nő lassan odamegy az ajtóhoz, kinyitja, és ott áll két... smålänning. A nő meglátja őket, meglepődik, megijed és becsapja az ajtót.

Minden jól ment, az irodalmi szöveget sikerült saját szavaimmal megfogalmazni, csak a smålänning szónál akadtam meg. A jelentését tulajdonképpen értettem: små az kicsi, apró, a lemming pedig pocokfélékhez tartozó kis rágcsáló, melynek sok faja ismert, többségükben a tundra és a tajga lakója. De hát mit keresnek ezek a nő ajtaja előtt?  Tovább kutakodtam, s megtudtam, hogy a lemmingmagányosan él, de körülbelül 4 évenként tömeges vándorlás figyelhető meg. Ekkorra az állatok élőhelyén elfogyott a táplálék és a lemmingek új helyet keresnek maguknak – Aha, szóval ez az egész írás biztosan erről szól!- jöttem rá a lényegre, és magabiztosan fejeztem be a novellarészlet leegyszerűsítését.

Az iskolában rendre mindenki felolvasta a neki jutott regény, illetve novellarészletet, bizonyítva, hogy helyesen hangsúlyoz, majd röviden elmondta annak tartalmát. A tanárnőn látszott, nagyon elégedett az osztály teljesítményével, én már alig vártam, hogy rám kerüljön a sor. Hibátlanul elolvastam a részletet, majd összefoglaltam az olvasottakat:

A novellarészlet egy asszonyról szól, aki feltehetően egyedül van otthon, éppen házi teendőit végzi, mikor valami kaparászást hall a bejárati ajtó felől. Tanakodik magában, vajon ki lehet ez az óvatos látogató, nem tudja, mit csináljon, nyisson ajtót, vagy sem? A kaparászás megismétlődik, a nő lassan odamegy az ajtóhoz, kinyitja, és ott áll két kicsi állat. A nő meglátja őket, meglepődik, megijed és becsapja az ajtót.

Elhallgattam. A tanárnő, de az osztálytársaim is nagyon furcsán néztek rám:

• Mit is mondtál, ki állt az ajtóban?- kérdezte kíváncsian a tanárnő.
• Két kicsi állat, tudod, két kicsi lemming. Azt hiszem, az ő vándorlásukról szól a novella.

Az osztály, a tanárnővel együtt fergeteges nevetésbe tört ki. Én értetlenül álltam, fogalmam sem volt, mi váltotta ki a derültséget. Végül a tanárnő magyarázta el kacagástól el-elcsukló hangon, hogy a látogatók nem kicsi lemmingek, hanem SMÅ-LÄNNINGEK, smålandi emberek.

Tóth Ildikó