Sokszor elgondolkodtam azon, milyen érdekes az ember élete, fejlődése. A gyermek olyan könnyed természetességgel sajátítja el a szavakat, mint ahogyan lélegzik. Úgy tanul meg beszélni, mint ahogyan eszik, iszik, alszik Az, hogy hogyan dolgozza fel magában a szavakat, az már más kérdés. Tapasztalatom szerint ahány gyerek, annyiféleképpen.
Oszkár unokám öt éves korára már egyforma folyékonysággal és szóbőséggel beszélte mind magyar anyanyelvét, mind svéd „apanyelvét”. Húgával megszokták, hogy anyjukkal és a család hozzá tartozó részével kizárólag csak magyarul, az óvodában, apjukkal és annak családjával svédül beszéljenek. Mikor a családi összejövetelen túlsúlyba került a magyar idióma, hűségesen fordítottak az apjuknak, nehogy valamiből is kimaradjon. Csak a mondókákat nem tudták maradéktalanul lefordítani, de az apjuknak elmondták, milyen kár, hogy nem érti, milyen jól lehet a magyar szavakkal játszani.
Talán ez ihlette meg Oszkárt, mert egyik nap színes papírokat kért tőlem, vonalzót, ollót, és nagy munkába fogott, de előbb megkért, ne nézzük, mit csinál, mert meglepetésnek szánja. Később a hálószobából tiltott ki mindenkit, azt mondta, mindjárt kezdődik a meglepetés, várjuk ki.
Később különböző színű, kis, házikó alakú cédulákat osztott ki nekünk, azt mondta, azok szín-ház-jegyek és ez a meghívó a szín-házba, és mi leszünk a nézőközönség. A hálószobában az egyik ágyat körülkerítette párnákkal, tett rá egy színes terítővel letakart kisszéket, azt mondta, az a szín-pad. Azzal kezdődött az előadás, hogy Oszkár a bal kezében feltartott néhány színes papírt, a másik kezével a fejére mutatott, meghajolt és bemutatkozott, hogy ő a szín-ész. Aztán különböző tárgyakat mutatott fel, mi meg kellett mondjuk, milyen színük van. Ez volt a szín-játék. Végül jött a meglepetés: felmutatott egy színes csíkokkal kacskaringósan telerajzolt papírlapot, és arra kért, találjuk ki, mi az. Én szivárványra tippeltem, de tévedtem. A jó válasz: szín-játszó.
- Tóth Ildikó
- Találatok: 1926
