Tanítónő vagyok, nem csak tanítani szeretek, tanítványaimmal, a szülőkkel kellemes baráti légkört próbálok kialakítani. A legtöbb szülő, ha éppen nem siet munkába, haza, ügyes-bajos dolgait intézni, könnyen kapható egy kis laza beszélgetésre, mely nem mindig a gyerekről szól, és mégis róla, hiszen az ilyen beszélgetések által ismeri meg a szülő a nevelőt, és viszont. Éppen ezért azonnal felfigyeltem arra, hogy az egyik jó kedélyű, általában vidám anyuka, aki mindig megállt egy-két szóra, kissé bosszúsan nógatja gyermekét.

-         Sietnünk kell, tele van a kocsim hallal- magyarázkodott felém fordulva.

Másnap aztán elmesélte, hogy a férje imád horgászni, minden szabadidejét azzal töltené. Ez nem lenne baj, gondot az okoz, hogy a családban senki sem szeret halat enni. Az apuka sem. Ezért aztán egy-egy ilyen horgászással eltöltött nap után az anyuka megpróbálja elajándékozni a fogást, de lassan már kerülni kezdik őket az ismerősök, nehogy újabb haladománnyal kedveskedjenek nekik. Kissé bizonytalanul rám nézett és reménykedve megkérdezte:

-         Te és a családod szeretitek a halat?

-         Igen, - mondtam mosolyogva.

-         Óh, de jó, akkor legközelebb neked adjuk a zsákmányt!

Beszélgetésünket el is felejtettem, sok volt a tennivalóm. Szülői értekezletet hívtam össze, és a gyűlés végén megkértem a szülőket, hogy akinek a kertjében van almafa, szedjen össze egy pár almát, mert a következő hét témája az ősz, és ezzel kapcsolatban az alma lesz. Az egyik szülő megkérdezte, hogy az, akinek nincs almafája, az mit csináljon? Nekem a kérdésről hirtelen eszembe jutott nagyapám meséje az egyszeri falusi tanítóról, aki felszólítja a gyerekeket, hogy következő napra mindenki hozzon egy tojást, mert arról fognak tanulni. Az egyik gyerek megkérdezi, hogy akinek nincs tyúkja, az mit csináljon? - Hát az hozhat szalonnát, - válaszolta a praktikus tanító.

A vicc kedvéért én is ilyen módon válaszoltam:

-         Hát, az hozhat cukrot, vagy lisztet! – Aztán elmeséltem a kis történetet, értették-e, vagy sem, nem tudom, de mindenki kacagott.

Másnap kezdtek jönni az almaadományok. Két nap alatt az osztálytermet valósággal elárasztotta a különböző fajtájú almák sokasága. Szóltam, hogy most már álljanak le, ekkora mennyiséggel nincs mit kezdenünk. A szülők megértették, egymást is figyelmeztették, hogy nem kell több alma.

Közben szólt a horgászapuka, hogy indul horgászni, legyen majd nálam hűtőláda. Másnap két hatalmas szatyorral megterhelve érkezett a horgászanyuka az iskolába. Az egyik szülő megállította:

-         Te is hoztál almát?

-         Nem, én halat hoztam! – mondta és büszkén ellépdelt az elképedt szülő mellett.

Az ablakból láttam a jelenetet, elképzeltem, miket gondolhat a kérdező szülő, akinek biztosan eszébe jutott a nagyapám sztorija. Ritkán kacagtam olyan jót, mint amikor a halas anyuka elmesélte, eljátszotta a találkozásukat:

-         Jaj, és ha láttad volna, milyen arcot vágott a válaszomra!

Bernát Enikő elbeszélése nyomán írta Tóth Ildikó