Kisebbségi sorsból kerültem Svédországba, tisztában voltam a kétnyelvűség mibenlétével, az anyanyelv elsajátításának, gyakorlásának fontosságával, ezért is választottam államvizsga-dolgozatom témájául. A Kétnyelvűség  tetszést aratott, tartalma a későbbi gyakorlatomban be is igazolódott. Az a gyerek, aki jól és helyesen beszélte az anyanyelvét, sokkal gyorsabban és helyesebben tanult meg idegen nyelveket.

Tanítónőségem első éveiben kissé túlbuzgott bennem a jóindulat, a mindenáron jót-akarás. Nagyon szerettem a gyerekeket, kíváncsian tanulmányoztam szokásaikat, természetüket. A kétnyelvű gyerekekre különösen odafigyeltem. Időnként, mintegy mellékesen rákérdeztem otthoni nyelvhasználatukra. Az egyik nagyon ügyes, csak kissé hallgatag, -vics-re végződő vezetéknevű - kisfiútól kérdeztem meg:

- Ti otthon úgy-e, lengyelül beszéltek?

- Nem!

- Nem? – Kérdeztem meglepődve. – És miért nem?

A gyerek hallgatott, aztán megvonta a vállát:

-        Nem tudom...

Nagyon meglepett a válasz. Íme –gondoltam -, így veszítik el az emberek az anyanyelvüket, az őt nagyon szerető szülei hibájának köszönhetően Létezik, hogy annyira meg akarnak felelni új hazájuknak, hogy otthon, egymás közt is svédül beszélnek? Annyira foglalkoztatott ez a téma, hogy mikor másnap találkoztam a gyerek apjával, azonnal nekiszegeztem a kérdést:

-        Ti nem beszéltek a gyerekkel lengyelül?

-        Nem.

-        Miért? –

-        Mert nem tudunk!-

-        Nem tudtok??? De hát, hogy-hogy nem tudtok? Mikor telepedtetek le Svédországban? Vagy talán már itt születtetek? Akárhogy is van, értsétek meg, hogy nagyon-nagyon fontos az, hogy tudjatok kommunikálni az anyanyelveteken! Ha nem beszélitek azt, megfosztjátok magatokat is, de főleg a gyermekeiteket egy csodálatos érzéstől, az érzelmi biztonságtól. Hiszen az ember csak anyanyelvén tud érzelmeket közvetíteni, mert bármilyen bensőséges a tartalma annak, amit gyermekének mond, idegen nyelven csak üres szólammá válik az.

Az apuka mondani akart valamit, feltehetően szabadkozni, magyarázkodni, de nem hagytam szóhoz jutni. Mikor látta, hogy nem hagyom abba a kioktatását, megadóan lehajtotta a fejét és hallgatott engem.

-        Félre téve a lelki dolgokat, gondoljatok a praktikusságra- folytattam - azt mondják, ahány nyelvet ismersz, annyi ember vagy! Milyen sokan fizetnek súlyos összegeket azért, hogy megtanuljanak egy nyelvet, és ti megfosztjátok a gyereket egy ingyen kapott, játszva megtanulható nyelvtől. Azon kívül, a gyerek sokkal jobban fogja a svéd nyelvet beszélni, ha gazdag a szókincse az anyanyelvén. Kérlek, magyarázd meg nekem, akkor ti miért nem beszéltek lengyelül a gyerekkel?

-        Mert, mint már mondtam, mi nem tudunk lengyelül. Mi szerbek vagyunk.

 

Elmesélte Bernát Enikő, lejegyezte Tóth Ildikó