Nem emlékszem pontosan, hogyan és mikor jelent meg a tarot az életemben. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott van, persze az is lehet, mindig is ott volt, csak valami eltakarta előlem egy időre. Vagy talán elrejtőzött valamiért, esetleg mimikrit használt, nehogy avatatlanul kárt okozzon a fejlődésemben.

Végül is mindegy. Szépen beszüremkedett az életembe és áthatotta, mint gombafonalak az erdei talajt, mélyen, titokban, különleges-titokzatos módon. A rituálé hívta elő rejtekéből, amikor ébredezni kezdtem. Derengő hajnalokon ültem a szemem lecsukva még vagy résnyire nyitva magam elé közel a semmibe. Csend. Légzés, amire igyekszem feltekerni csapongó tudatom. Itt a vetítővászon szurkos fekete, rajta teremnek a dolgok, a gondolatok, megfoghatatlan intuíciók, hexagramok és szimbólumok.

Fél óra Anapana. Ez megteremti az atmoszférát. Amikor végzek, keverek egy matchát, és miközben elkortyolom, kidobom az érméket hatszor egymás után, és kikeresem a jin és jang vonalak váltakozásának jelentését a könyvből.

Elolvasom figyelmesen, majd visszahúzódom ismét magamba, miközben a metta áldásos vibrációit rezegtetem bele a kozmoszba. Befogadom a tanácsot, magamban elegyengetem, ahogy a malterrel teszi a kőműves a téglák között. Újra éber vagyok.

Most jön a kártya.

Megkeverem a paklit, egyszer emelem és húzok egy lapot balról. Egyetlen lap csak. Egy kérdés – egy válasz. Jóslásról természetesen szó sincs. Nincs értelme. E lap szorosan és analóg módon kapcsolódik a korábbi hexagramhoz, előtte a légzéshez, valamint a sötét vászonhoz, amin létrejönnek a dolgok a világban. Energiák, matériák, gondolatok, szavak és cselekmények. Ezek a rituálé részei.

Mégis talán Jodorowski volt, aki megadta a kezdő lökést valamikor a húszas éveim elején. Odavoltam a filmjeiért, nagyon fontos volt számomra az a fajta mágia a fejlődésem azon szakaszában, amit ő képviselt. Olvastam vele akkoriban valahol egy interjút, amiben arról beszélt, hogy életének volt egy szakasza, mielőtt filmrendező lett volna, amikor marseille-i tarot-t vetett, és abból tartotta fenn magát. Talán ez aktivált nálam valamit.

Beszereztem egy paklit, méghozzá egy Rider-Waite-Smith-t, valamiért az állt hozzám a legközelebb, egyszerűen adta magát. A szimbólumok és az archetípusok mind-mind ismerősek voltak, és éreztem egyszerűen a kötődését, vagy nevezzük inkább hívásnak, amely a rituálém során került helyére.

Az utamon időről időre jeleket fedezek fel, amik irányt mutatnak. Mintha szándékosan hagyták volna őket elszórva a téridő szövetén, hogy semmiképpen se tévedhessen el a kereső. A kereső, aki nem tudja, hogy kicsoda ő valójában, ezért elindul megkeresni önmagát, ahogy Hamvas írta a Karneválban.

Ezek a jelek lehetnek mítoszok, meditációs technikák, mesternövények, a tradicionális tanítások valamelyike, a Ji king és a tarot, de mindenekelőtt az élet, a mindennapok megszokott, mégis felfoghatatlan transzcendentális mivolta.

Írta: Csépányi László

Forrás: https://mindenszovarazsige.hu/