A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

NYEOMSZSZ Zárónyilatkozat

2015. szeptember 12-én Majna-Frankfurtban tartotta a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége 15. éves közgyűlését. Az elnök és az alelnökök jelentései átfogó képet nyújtottak az elmúlt évben elvégzett munka sokrétűségéről. A tagszervezetek beszámolóiból is kiderült, hogy kötelességtudattal végzik feladataikat. A tagországok száma a Franciaországi Magyarok Szövetsége (FRAMOSZ) felvételével 14 országos szervezetté nőtt.

Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a nyugati diaszpórában oktatási rendszerünk és ifjúságunk magyarságtudatának erősítésére. Ehhez kérjük a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatását, az anyanyelvi oktatás intézményesítését a nyugat-európai anyanyelvi bizottság létrehozásával. A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak sikeres tevékenységét tovább növeli, hogy tavalyi kérésünknek megfelelően kilenc hónapon át dolgozhatnak a fogadó országokban. Dr. Grezsa István a KCSP programvezetője vázolta a konkrét elvárásokat, illetve megígérte a felmerült problémák ésszerű keretek közötti orvoslását.

A „Kufstein” tanácskozás a nyugati és Kárpát-medencei magyarság egyetlen szellemi és kulturális fóruma. A NYEOMSZSZ továbbra is társrendező marad. A tanácskozás 2016. évi témája a migráció lesz. A nemzeti távlatokban gondolkodó szervezetünknek is köszönhetően mára a nyugati diaszpórát a nemzet szerves részének tekintik. A Diaszpóra Tanácsban a NYEOMSZSZ képviselői megfogalmazhatják kívánságaikat, támogatási igényeiket. A közgyűlés egyhangúan támogatja Bihari Szabolcs újrajelölését a régióelnöki tisztségre.

A NYEOMSZSZ jövő évi kiemelt programjai között szerepel az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójára való méltó megemlékezés. Közgyűlésünk vendégei voltak dr. Grezsa István, a nemzetpolitikai államtitkárság miniszteri biztosa és dr. Szilágyi Péter, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kabinetfőnöke. Mindketten újból megerősítették a közgyűlést, hogy a NYEOMSZSZ-ot a Magyar Kormány továbbra is fontos stratégiai partnernek tekinti.

Vendégünk volt továbbá Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke, és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója, akik tájékoztatták a küldötteket a közszolgálati televízió és rádió átszervezéséről, és a további együttműködés lehetőségeiről.

A tanácskozás több stratégiai tervet vázolt fel, mint pl. a nyugati magyar közösségek felmérése, szakkonferenciák rendezése, ifjúsági táborok hálózatának kiépítése, a cserkészekkel való együttműködés fejlesztése. Ennek keretében Jablonkay Péter, a KMCSSZ európai kerületének parancsnoka, valamint dr.Grynaeus Péter a Cserkészpark Egyesület nevében ismertették az európai Cserkészpark jelenét és jövőjét. A NYEOMSZSZ érdekelt az együttműködésben. A Közgyűlés külön nyilatkozatban foglalt állást az utóbbi időben Magyarországot ért méltatlan támadásokkal szemben.

 

Méltányosságot Magyarországnak!

A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (a továbbiakban NYEOMSZSZ) a 2015. szeptember 12-én megtartott közgyűlésén soron kívül foglalkozott az utóbbi hónapokban drámai fordulatot vett menekülthelyzettel. A NYEOMSZSZ tagszervezetei teljes mértékben kiállnak Magyarország mellett. Elutasítjuk a valóság szelektív bemutatását, és a jogi kettős mérce alkalmazását. Meggyőződésünk, hogy a magyar hatóságok igazságosan és jogszerűen járnak el, miközben a nemzetközi egyezményeknek érvényt szereznek. Felhívjuk a médiát és a felelős európai vezetőket, hogy térjenek vissza a tárgyilagossághoz, és ne veszélyeztessék a közös Európa egyensúlyát és polgárainak biztonságát.

Frankfurt am Main, 2015. szeptember 12.

Magyarok Angliai Országos Szövetsége

Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége

Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége

Finnországi Magyarok Egyesülete

Franciaországi Magyarok Szövetsége

Hollandiai Magyar Szövetség

Lettországban Élő Magyarok Balaton Társasága

Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége

Norvég Magyar Egyesület

Svájci Magyarház Alapítvány

Svédországi Magyarok Országos Szövetsége

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2023. június 28.
Rendszerint a Nemzeti Összetartozás Napja környékén folytatom a lázas munkát, végzem az utolsó simításokat a júniusi Híradón. Ilyenkor elidőzöm kicsit az idézetek között. Végül ismét egy Kosztolányi Dezső részletet választottam. A következő oldalon olvasható.
Tovább
Pillanatkép. Három kortárs olasz regényről

Pillanatkép. Három kortárs olasz regényről

Könyvespolc 2023. június 28.
Három olasz könyvvel szeretném most megismertetni az olvasót. Paolo Giordano: A prímszámok magánya; Niccolò Ammaniti: Én és te; Stefano Benni: Gyorslábú Achille. Mindhárom kortárs alkotás, érdekes módon mindegyik fókuszában olyan szereplők állnak, akik képtelenek beilleszkedni a társadalomba külső és belső…
Tovább
Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Képzőművészet 2023. április 01.
Nagy pelyhekben kezdett szállingózni a hó, amikor autóval elindultam a város másik végére, Budakeszi irányába. Kezdetben még világos volt, de később a pénteki csúcsforgalomban rám esteledett. Amikor megérkeztem a polgármesteri hivatalhoz, már teljesen sötét volt. A belépőket követve rögtön néhány…
Tovább
Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Portré 2023. június 28.
Beszélgetések Csernák Mihállyal az életről, a munkáról, a családról, a történelemről és napjaink eseményeiről A svédországi Olofströmben telepedett le 1964-ben, és itt tartózkodott 2010-ig. Mihály nem az ötvenhatosok csoportjának tagjaként, hanem évekkel utánuk érkezett Svédországba, de ugyanazok a feladatok vártak…
Tovább
Beszélgetés Sándor Krisztinával

Beszélgetés Sándor Krisztinával

Portré 2023. június 28.
Brassóban született, jelenleg Csíkszeredában él. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, azóta számtalan közéleti tevékenységben vett részt. Neve összefonódott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, de legtöbben talán a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz Tusványos kapcsán hallottak róla, melynek hosszú ideig volt…
Tovább

Egyesületek

Hírek a SOMIT háza tájáról…

Hírek a SOMIT háza tájáról…

2023. április 28-án délután 18 órakor ismét megnyíltak a hällebergai SIK Központ ajtajai, újfent helyet biztosítva a hosszú…
Fiatalos lendületet kapott a Boråsi Magyar Egyesület

Fiatalos lendületet kapott a Boråsi Magyar Egyesület

Az idei tavasz nemcsak a természetben hozott némi változást, hanem a Boråsi Magyar Egyesület életét is új lendülettel…
Kók György – a Kőrösi gazda

Kók György – a Kőrösi gazda

Szentekről, boldoggá avatottakról olvasva sokszor elgondolkozunk, hogy tényleg úgy lehetett-e, ahogyan a róluk szóló legenda mondja? Akiről én…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME