A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

NYEOMSZSZ Zárónyilatkozat

2014. szeptember 5-én, Felsőpulyán (Oberpullendorf) tartotta a Nyugat-Európai Országos

Magyar Szervezetek Szövetsége tisztújító közgyűlését. Az elnökség tagjai: dr. Deák Ernő elnök, Bihari Szabolcs és dr. Klement Kornél alelnökök, Aluuan Gabriella, Lindop Márta, Lukácsfy Kristóf, Szennyessy László, Urbán Ákos és Wurst Erzsébet vezetőségi tagok.

Az elnök és az alelnökök jelentései átfogó képet nyújtottak az elvégzett munka sokrétűségéről. A tagszervezetek a szűkös anyagi helyzet ellenére változatlan kötelességtudattal végzik feladataikat. A tagországok száma Franciaország és Norvégia felvételével örvendetesen tizennégyre gyarapodott.

A 2001-ben alakult távlatokban gondolkodó szervezetnek is köszönhetően mára a nyugati diaszpórát a nemzet szerves részének tekintik. A Diaszpóra Tanácsban a NYEOMSZSZ képviselői megfogalmazhatják kívánságaikat, támogatási igényeiket. Kérik a pályázati rendszer egyszerűsítését. A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak sikeres tevékenységét tovább növelné, ha egy teljes éven át dolgozhatnának a fogadó országban.

Rendkívüli nagy hangsúlyt fektetnek a nyugati diaszpórában az oktatási rendszer és az ifjúsági munka további fejlesztésére. Ezt a célt szolgálja a NYEOMSZSZ által kiadott, a világon egyedülálló többnyelvű tankönyv, Az én világom, valamint az Őrszavak internetes újság.

A „Kufstein” Tanácskozást a nyugati és Kárpát-medencei magyarság egyetlen szellemi és kulturális fórumának tartja, ezért ennek továbbvitele elengedhetetlen.

A közgyűlés kötelességének tekinti a Bécsi Napló anyagi és erkölcsi támogatását. A tagszervezetek figyelmébe ajánlja, hogy megrendeléseikkel segítsék a lap megjelenését.

A tanácskozás több stratégiai tervet vetett fel, úgy mint a nyugati magyar közösségek felmérése, szakkonferenciák rendezése, ifjúsági táborok hálózatának kiépítése.

A Tallini Magyar Nagykövetség bezárását a küldöttek teljes értetlenséggel fogadták.

A közgyűlésen felszólalt dr. Schöpflin György, európai parlamenti képviselő, a diaszpóra kérdések megbízottja. A tanulságos eszmecsere után mindkét fél kifejezte a kapcsolatok fenntartásának és a folyamatos tájékoztatásnak a szükségességét.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár nevében dr. Szilágyi Péter kabinetfőnök biztosította a közgyűlést, hogy a NYEOMSZSZ a magyar kormány számára továbbra is fontos stratégiai partner.

A mai megváltozott világban a nyugat-európai magyar szervezetek munkájának sikerességéhez feltétlenül szükséges a mindenkori magyar kormány erkölcsi és anyagi támogatása.

Felsőpulya, 2014. szeptember 5.

Kedves Híradó Olvasók!

Kedves Híradó Olvasók!

Kedves Olvasó! 2023. október 05.
Levél az Olvasóhoz Kedves Híradó Olvasók! Tegnap a Városligetben sétáltam, s feltűnt, hogy a fák nagyrészt még zöld lombkoronájába itt-ott már sárga szín vegyül. „Most a ligetbe bolygok délután […] / Levelük a fák az aszfaltra sírják / és csengenek…
Tovább
Előző életek

Előző életek

Könyvespolc 2023. október 05.
Érzékeny visszafogottság és érzelgősség nélküli érzelmek lebegnek a vásznon, lassan, mindenféle sietség nélkül mesélnek nekünk az életről és a sorsról Celine Song koreai filmrendező debütfilmjében, a Past Livesben, mely a Sundance filmfesztiválon mutatkozott be figyelemreméltó szakmai és közönségsikerrel.
Tovább
A VARÁZSLATOS SZÍN

A VARÁZSLATOS SZÍN

Képzőművészet 2023. október 05.
A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban Carl Kylberg, Hazatérés, olaj, vászon A meghirdetett kiállítás megtekintését a múzeum állandó anyaga felől kezdtem. Ezért először az emeleti termeket vettem szemügyre. Az egyik ilyen helységbe lépve azon nyomban Carl Kylberg „Hemkomsten” („Hazatérés”) című,…
Tovább
A hazához való ragaszkodás megmarad

A hazához való ragaszkodás megmarad

Portré 2023. október 05.
Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain egy beszélgetésem dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével. Ezt a beszélgetést folytattuk most, amikor 2023 áprilisában Magyarországon járt. A köztünk lévő korkülönbség ellenére, jó barátságunkra tekintettel, beszélgetésünk tegező formában…
Tovább
Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Portré 2023. június 28.
Beszélgetések Csernák Mihállyal az életről, a munkáról, a családról, a történelemről és napjaink eseményeiről A svédországi Olofströmben telepedett le 1964-ben, és itt tartózkodott 2010-ig. Mihály nem az ötvenhatosok csoportjának tagjaként, hanem évekkel utánuk érkezett Svédországba, de ugyanazok a feladatok vártak…
Tovább

Egyesületek

A Tavaszi Szél ősszel

A Tavaszi Szél ősszel

Közös tökfaragás A Tavaszi Szél Kulturális Egyesületnél szokásunk, hogy iskolai tanításhoz igazodva őszi és tavaszi félévről, valamint téli…
Négy találkozás. Mád, Göteborg, Tångagärde és Budapest

Négy találkozás. Mád, Göteborg, Tångagärde és Budapest

A budapesti Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (korábbi nevén: Szent István Egyetem) dísztermében gyűltünk össze ünnepélyesen, boldogan és…
A Kőrösi a tångagärdei házban

A Kőrösi a tångagärdei házban

Már amikor befordulok a házhoz vezető bekötőútra, arra gondolok, most hány kaptárt látok majd a kert túlsó végében.…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME