A 15 éves múltra visszatekintő Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) 2016. május 6-7-én tartotta jubileumi közgyűlését Svédországban, a stockholmi Magyar Házban. A közgyűlés az alábbi tárgypontokkal foglalkozott, illetve határozatokat fogadott el.

-          Jóváhagyta a Portugál-Magyar Együttműködési Egyesület felvételét, és ezzel 15-re emelkedett a NYEOMSZSZ tagszervezeteinek száma.

-          Egyhangúlag elfogadta a NYEOMSZSZ új stratégiáját.

-          Meghallgatta a tagszervezetek éves beszámolóit.

-          Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról minden országos tagszervezet méltóképpen megemlékezik, egy NYEOMSZSZ küldöttség pedig meghallgatást kezdeményez az Európai Parlamentben az évforduló kapcsán. 

-          Elhatározta, hogy 2016-ban a NYEOMSZSZ bemutatkozik a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen, illetve társendezőként közreműködik a 14. „Kufstein” Tanácskozás megszervezésében.

-          Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége javaslatárat rendszeres szellemi műhely beindítása, elsőként Bécsben.

-          A Hollandiai Magyar Szövetség indítványára a NYEOMSZSZ feladatának tekinti a határon túli magyar kisebbségek melletti kiállást minden legitim eszközzel.

 A tanácskozást a stockholmi Magyar Házban rendezték,  mintegy nyolcvan résztvevővel, köztük kárpát-medencei magyar politikusokkal. A közgyűlés tanácskozott a Kárpát-medencei magyar kisebbségek és a nyugat-európai magyar diaszpóra együttműködési lehetőségeiről. A dr. Szili Katalin miniszterelnöki  megbízott által vezetett  tanácskozáson felszólalt  dr. Gulyás Gergely, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Potápi Árpád János államtitkár, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője, Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója, Berényi József, Magyar Közösség Pártja volt elnöke, (Szlovákia), Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke (Ukrajna) Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (Szerbia) és Vince Lóránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség külügyi titkára (Románia). A NYEOMSZSZ részéről résztvettek Bihari Szabolcs és dr. Klement Kornél alelnökök.

Makkay Lilla Magyarország svédországi nagykövete jelenlétével megtisztelte az egybegyűlteket.

Tájkoztatót tartott Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke a magyar közszolgálati média külföldi vételi lehetőségeiről, míg Csallóközi Zoltán miniszterelnök-helyettesi főtanácsadó tolmácsolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetét. A közgyűlést levélben üdvözölte Tőkés László EP képviselő.

Dr. Szili Katalin állásfoglalásában üdvözölte a NYEOMSZSZ és a Kárpát-medencei magyar kisebbségek szervezetei közötti együttműködés további erősítését.

***

Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke Stockholmban, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) 15 éves fennállása alkalmából tartott ünnepi közgyűlésen elhangzott köszöntője

Tisztelt Elnök úr! Házelnök Asszony! Nagykövet Asszony! Államtitkár Úr!

A határon túli magyar közösségek nagyrabecsült vezetői!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„A magyar történelem csodálatos hárfa, szentek és hősök szólalnak meg rajta. Ezer év és az örök élet melódiáit zengi; dicsőség orma és bukások örvénye, csillagos századok ragyognak és gyászba borult egek sírnak és zokognak benne. Jajgató, síró, zengő zivatar; elfojtott sóhajtás." - a tegnap 41 esztendeje elhunyt Mindszenty József bíboros szavai tökéletes foglalatául szolgálnak a magyar nemzet sokszor felemelő, sokszor tragikus, de mindig nehéz történelmének.

E nehéz történelem tett világnemzetté bennünket. E nehéz történelem és különösen annak XX. századi szakasza a magyar állam és a magyar nemzet határait felismerhetetlenségig keverte össze. Míg a trianoni és a párizsi békediktátum helyváltoztatás nélkül nyilvánította idegen állam fennhatósága alá tartozónak magyarok millióit, addig a magyar zsidóságot sújtó megkülönböztetés, majd üldöztetés a második világháború előtt és alatt, a szovjet kommunista megszállás 1945-öt követően és az 1956 utáni megtorlás és rabság fenyegetettsége honfitársaink százezreit indította útnak a nyugati világba.

Ha a nemzethez tartozást legtisztábban megmutató köteléknek a magyar nyelvet tartjuk, akkor is azt mondhatjuk, hogy minden 4. magyar ember ma állandó jelleggel a magyar állam területén kívül él. E körhöz tartozó honfitársaink nagy része akarata ellenére volt kénytelen elhagyni hazáját, vagy bár mozdulatlan maradt, anyaföldjén élve fosztották meg hazájától.

E tragikus helyzet előnye, hogy a külhoni élet, az idegenben lét oka nem a hazához fűző kötelék gyengesége, hanem a fizikai kötelék - külső erők által végrehajtott vagy belső fenyegetettség miatti - elszakítása. A fizikai kötelék kényszer hatására történt felszámolása azonban a leggyakrabban megerősíti a hazához fűződő lelki köteléket. Nem igaz a mondás, hogy szívet cserél, aki hazát cserél. Előbb vagy utóbb a nagyobb erővel szemben vagy az erőszak előtt az emberi test meghajlik, de a szív soha. Ezért szembesültünk oly sokszor és olyan megindítóan azzal, hogy az emigrációba kényszerült magyarok fizikai értelemben, tartózkodásukat vagy állampolgárságukat tekintve lehetnek egy másik állam polgárai, de szívükben soha nem szakadtak el hazájuktól.

Akinek megadatott a nemzethez tartozás élménye, akinek fáj Trianon, akinek a Kárpát-medence felett haladva "nemcsak térkép e táj", aki október 6.-án és november 4.-én lélekben fejet hajt hőseink áldozata előtt, aki Kölcsey, Arany, Ady, Reményik és Kányádi sorait olvasva hálát érez azért, hogy Isten a magyar nemzeti közösség részének teremtette, azt határváltoztatás, üldöztetés, kényszer vagy tévedés kényszerítheti arra, hogy idegen hazában éljen, de szívet cserélni sohasem lesz képes. Ezért képviselik Önök, egykor idegenbe szakadt honfitársaink és az Önök által vezetett nyugat-európai magyar szervezetek évtizedek óta a magyarság ügyét, őrzik és ápolják egyedülálló nyelvünket és kultúránkat, megjelenítik és segítik az anyaországot. Egyen-egyenként követei és hírvivői, közösségként tükrei közös hazánknak. Ezért a magyar állam köszönettel tartozik Önöknek!

A maihoz hasonló összejövetelek célja mégis az, hogy figyelmünket a jövő felé fordítsuk és irányokat jelöljünk ki. Ehhez legalább 3 kérdést kell megválaszolni:

Milyen állapotban van magyar hazánk? Milyen állapotban van Európa?

Mit kell tennünk ahhoz, hogy kölcsönösen segítsük egymást?

Magyarország uniós csatlakozásakor úgy gondoltuk, hogy összenőtt, ami összetartozott. És valóban nem lehet vitás, hogy nem csupán a rendszerváltozás európai integrációt célként kitűző konszenzusa, de ezeréves államiságunk története is erre predesztinált bennünket. Ezért mindaz, amit mondani fogok nem e célkitűzés helyességének, hanem az európai intézményrendszer pillanatnyi elitjének és működésének a kritikája. Az elmúlt évek európai vitáit, társadalomképét, nyugat-európai értékvilágát, a keresztyén értékekhez való európai viszonyulást látva mára a kérdést úgy kell feltennünk, hogy összetartozik-e még, ami összenőtt? Es nyugtassuk meg magunkat rögtön, hogy sok tekintetben igen. A szabadság, a demokrácia, a jogállam fontosságáról még akkor is hasonlóan gondolkodunk, ha éppen e területeken kellett kritikákkal szembesülnünk.

A sokszínű nemzetek alkotta egységes Európa Magyarország által képviselt víziója, a magyar családpolitika, a magyar Alaptörvény világos értékválasztása, a párhuzamos társadalmak elutasítása, az európai keresztény kultúrközösség védelme, az internacionalizmussal szemben a nemzeti hovatartozás fontosságának hangsúlyozása alapvetően áll szemben mindazzal, amelyet az Európai Unió és jó néhány nyugati tagállam politikai és véleményformáló elitje diktátumszerűen és intoleránsan képvisel.

Az elmúlt években hazánkat más kérdések kapcsán ért elmarasztalások oka legtöbbször az e területeken megnyilvánuló nézetkülönbségek megtorlásának szándéka volt. Európa ma a politikai korrektség dogmájára akkor is szentként tekint, ha az hazugságot leplez. Ez a magatartás nem csupán az őszinte párbeszédet teszi lehetetlenné, hanem ennek egyenes következménye a politikai szélsőségek megerősödése. Érdemes lenne elgondolkodni ezen akkor, amikor néhány tagállam a második világháború után szinte kétpártrendszert fenntartó szociáldemokrata, illetve konzervatív néppártjai mára együtt sem lennének képesek hazájukban parlamenti többséget elérni, míg korábban időnként még egyedül is abszolút többséget szerezve tudták egymást váltani a hatalomban.

Van a hazugságban való hitnek olyan mélysége, amelyben az igazsággal való találkozás félelmet vált ki. A tévedés lehetséges mértékének felismeréséből következő számvetés olyan rémisztőnek hat, hogy könnyebbnek látszik tovább védelmezni a mundér becsületét, visszatérni a már lelepleződött tévedés hazugságához. Így áll az Európai Unió a bevándorlással. Mára ott tartunk, hogy aki nem akar osztozni a modernkori népvándorlás következményeiben, a más kontinensről érkező, más kultúrájú és más vallású emberek tömeges, az európai önazonosságtudatot fenyegető befogadásában, az nem jó európai. Mi Európa számára a toleranciához való visszatérést javasoljuk.

Mi nem kívánunk Svédország, a Benelux-államok vagy Németország helyett arról dönteni, hogy ők kit fogadnak be, kivel élnek együtt és milyen társadalmat építenek. Van erről világos véleményünk, de mindaddig képesek vagyunk magunkban tartani, amíg ők is tisztelik a mi döntésünket. Mi pedig nem akarunk párhuzamos társadalmakat Magyarországon. Nekünk meggyőződésünk, hogy ha Európa népei feladják nemzeti identitásukat, akkor európai önazonosságtudatukat is elvesztik.

A ma is életképes alternatíva nélküli együttműködésben, a közös otthonunkként szolgáló Európa Ház felépítésében utoljára azok alkottak maradandót, akik még nemzeti alapon álltak, akiknek az adta európaiságuk fundamentumát, hogy német vagy francia hazafinak érezték magukat, mint amilyen a német keresztény-konzervatív Kohl kancellár vagy a francia baloldali Francois Mitterrand volt. Az európai együttműködés akkor jött létre és akkor volt eredményes, amikor Európa vezető hatalmainak élén olyan vezetők álltak, akik számára nemzet és Európa csak együtt és egyszerre volt értelmezhető, sohasem kizárólagosan vagy egymással szemben.

Végül röviden szeretnék szólni arról is, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy egymást erősíteni és a magyar érdekeket eredményesen képviselni tudjuk. Az Európán belüli szabad munkavállalás következtében ma honfitársaink - döntően fiatalok - százezer szám dolgoznak az Unió más tagállamaiban.

Az ő motivációjuk már egészen más, mint azoké, akik egy diktatúra elől menekülve voltak kénytelenek hazájukat elhagyni. Mégis ma már ők vannak sokan és mivel fiatal honfitársainkról beszélünk, övék a jövő. Nemzeti érdek, hogy a külföldi tartózkodásuk alatt szerzett tudást és munkatapasztalatot; az itt megszerzett tőkét - a szó közvetlen és átvitt értelmében egyaránt - otthon kamatoztassák. Ehhez nélkülözhetetlenül fontos, hogy az őket hazájukhoz és magyarságukhoz fűző kötelékekből minél több legyen. Ezért ma véleményem szerint nincs fontosabb küldetése a nyugat-európai magyar közösségeknek, minthogy mondanivalójukkal, működésükkel és programjaikkal a fiatal generációt találják meg. Akik hazájukat - reményeink szerint átmenetileg - elhagyva egy új világban próbálnak boldogulni, még előzmény nélkül is gyakran válnak fogékonnyá a nemzeti gondolatra, mert külhonban az identitás sokkal könnyebben tudatosul, mint odahaza.

Ezért kérem, hogy keressék a kapcsolatot a fiatalokkal, nézzék el nekik, hogy sok mindenben mást és máshogy gondolnak és keressük mindannyian, hogy hogyan tehetünk eleget a bennünket magyarságunk miatt határokra való tekintet nélkül összekötő szeretetparancsolatnak. Javaslom Elnök Úrnak, hogy a következő hasonló alkalomra minden szervezet vezetője hozzon magával egy vagy több magyar fiatalt, hogy ne csak a rövid-, hanem a hosszútávú jövőt is azokkal alapozhassuk meg, akik annak legtovább részesei lesznek.

Ne feledjük Mindszenty bíborosnak az esztergomi bazilika altemplomától végtelennek tűnő messzeségben is csodavárásra biztató szavait: „Egy nemzet fölemelkedése mindig a mai napon kezdődik. A fásultakban is van parázs a hamu alatt, csak a tűzre várnak. Isten így teremtett bennünket, embereket: az igaz és jó meg szép utáni vágyat nem lehet kioltani az ember szívében-lelkében. Ez erősebb tény, mint a reménytelenség és a csüggedés: ez utóbbiak futólagosak; a remény és a bizalom elsődleges polgárai az emberi szívnek.”

Stockholm, 2016. május 7.