A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Honfoglaló tábor Tångagärdén

 

A göteborgi Tavaszi Szél Kulturális Egyesület egyik hagyománya, hogy minden év őszén megrendezi a félévet megnyitó, és egy egész hétvégét kitöltő kirándulását, amelyre tavaly is sort kerítettünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy kis közösségünk ifjabb és idősebb tagjai egy jó hétvégét töltsenek el együtt, így nem hiszem, hogy túlzok, ha azt írom, hogy mindenki várta már ezt a hétvégét. A táboroknak van egy különleges célja is: a közös programok és játékok mindig a magyar történelem egyik fontos eseménye köré csoportosulnak. Nagyon hasznosnak tartjuk ugyanis az adott történelmi esemény vagy korszak megismertetését a gyerekekkel, és ez persze a felnőtteknek is kitűnő szórakozást nyújt. Ezúttal a honfoglalás korszakával és a honfoglaló magyarok életmódjával, szokásaival és viselt dolgaival foglalkoztunk.
 
hiradokep (11).jpg
A jó hangulatú tábor gyerek és felnőtt résztvevői - Egyesületi fotó
 
A táborban először mindenki a korszaknak megfelelő ruhákba öltözhetett, így röpke egy óra múlva már szinte biztosan nem keltettünk volna komolyabb feltűnést még egy honfoglalás kori faluban sem. Talán László Gyula, a honfoglalás korszakának egyik legismertebb szakértője is biztosan elégedetten nyugtázta volna lelkesedésünket.
 
Előkerültek a korabeli honfoglaló jelképekkel díszített ruhák, bőrök, pántlikák, varkocsok és süvegek. Mindezeket jól kiegészítették a saját készítésű tarsolyok is. 
 
Ezután mindenki a képzeletbeli jurta köré gyűlve fogyaszthatta el a rablóhússzerű, honfoglalás korát idézni hivatott (de semmiképpen nem olyan régi) ebédjét. Öröm volt látni, ahogy a gyerekek – talán nem csak az éhségüknek köszönhetőn – lelkesen foglalták el helyüket a leterített ülőalkalmatosságokon.
 
A gyerekekkel később játékos formában megismertettük a kor fontosabb sajátosságait, és a népszerű mondákon keresztül felidéztük a főbb eseményeket is. Így szó esett a honfoglaló törzsekről, a hét vezérről és a vérszerződésről, továbbá a Csodaszarvas- és a Fehér ló-mondáról is.
 
Ezután kezdődött játékunk igazán mozgalmas része, amikoris hirtelen megjelent a falu táltosa, aki regös énekek kántálása és dobjának csörgetése közepette révületbe esett – és ejtett minket is a produkciójával - , és megérttette velünk az új haza keresésének fontosságát. Útravalót és térképet nyomott a kezünkbe, és mi elindultunk, hogy a feladatok megoldása és a viszontagságok legyőzése révén eljussunk az új hazába. Két elszánt törzsünk (Nyék és Megyer) sokáig bolyongott erdőn-mezőn, miközben megtalálta az egyes állomásokat, ahol szellemi és ügyességi feladatokat oldottak meg a gyerekek. Nagy volt a lelkesedés, hiszen minden gyermek talált a feladatokban igazán testhezállót, és az átélt izgalmak össze is kovácsolták a törzs tagjait. A feladatok megoldásaként minden állomáson néhány darab kirakó volt a jutalom, amiből az új hazába érve - mindenki meglepetésére - Magyarország térképét lehetett összeállítani. 
 
Mindenki remekül érezte magát; a gyerekek úra meg újra felidézték a vándorlások derűs-vicces mozzanatait.
 
További képeket, valamint az egyesületünkről és tevékenységünkről szóló bővebb ismertetést honlapunkon (www.tavasziszel.se) találhattok.
 
Szilágyi Zsolt
A Tavaszi Szél Egyesület titkára
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME