Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Ma a megszokottnál is rövidebb leszek. Számoljunk el az elmúlt évvel. Mindig nyugodt lelki ismerettel teszem ezt, de mindjárt az elején felteszek egy kérdést: ha a Tagságot kellene elszámoltatni, a sokszor teljes vagy részleges érdektelenségért, a passzivitásért, akkor hogyan lennénk, kedves barátaim?
Rendezvényeink a megszokottak voltak: színházak, bálok, nemzeti ünnepek tiszteletére megrendezett kulturális programok, a gyerekeknek a Mikulás-napi ünnepség, és a csodálatosan szép hollandiai kirándulás! Ezek a rendezvények minőségben hasonlóak voltak a korábbiakhoz, viszont sajnálatos módon a tagság részvétele érezhetően csökkent. Az egyesületi rendezvények általában követik az Országos Szövetség rendezvénysorozatát, mert az egyesületek anyagi háttere kevés ahhoz, hogy egyéni éves programookat állítsanak össze. A probléma viszont az, hogy az Országos Szövetség kulturális rendezvényeinek gyengült a színvonala. Országos szinten is jelentkezett a gyenge anyagi háttérnek és a kellő hozzáállás hiányának hatása. A programajánlatból eltűntek a szép színházi rendezvények, a népes tánccsoportok, a nagynevű meghívottak! Érthető tehát, hogy a tagság érdeklődése is csökkent. Nehéz felvenni a versenyt a médiával, hiszen a magyar tévéadások sokasága özönlötte el a világot, többek között Svédországot is.
Még is meg kell említenem, hogy volt két olyan rendezvényünk, amelyeknek előzőleg a teljes sikerében bíztam, azonban - sajnos - el kell mondanom, hogy hosszú elnöki mandátumom alatt először történt meg, hogy tévedtem. A tavalyi közgyűlés megszavazta a Mikroszkóp Színpad előadásának és a Szüreti bálra egy vajdasági öttagú zenekarnak a fogadását. Ettől a két rendezvénytől teljes sikert vártam. Nem úgy történt. Sem egyesületünk, sem a dél svédországi egyesületek tagsága nem támogatta kellőképpen a rendezvényeket. Az érdeklődés hiánya és az emberek passzivitása miatt elmaradt mind az erkölcsi, mind az anyagi siker.
Meg kell értenünk végre, hogy azzal a 125 koronás tagsági díj befizetésével nem intéztünk el mindent. Nem mindegy kedves Tagtársaim, hogy 60 aktív tagnak kell programot csinálni, vagy a 200 befizetőnek. Mert a rendezők mindig arra a 200-as létszámra gondolva kell tervezzenek, számolva azzal, hogy végre mindenki részt vesz a programon. Vegyünk példának egy báli rendezvényt: a kiadás egyforma. Ugyanannyi a költsége egy 60 személyes bálnak, mint a 200 személyesnek. A zenekar fizetése, a terembérlés, kellékek, postaköltség, mindent ugyanúgy elő kell készíteni, meg kell vásárolni. Csak a vacsora adja a különbséget, ami nagyon kevés. Színházi rendezvényeknél ugyanez a helyzet.
Meg kell állapítani, hogy egyesületünk középkorú tagsága majdnem teljesen eltűnt a rendezvényeinkrõl. Pedig már nincs kisgyerekük, akire hivatkozniuk lehetne. - Anyagi gondok? - Bízom benne, hogy nem. - Kiöregedés? - Talán. - Vagy a magyar öntudattal lenne baj? - Félek, hogy azzal. Ha a magyar öntudattal van baj, akkor el kell mondani, hogy az én korosztályom távozásával vége lesz mindennek. Adja Isten, hogy ne így legyen. Borúlátó véleményem hadd legyen vita tárgya, kérlek Benneteket, szóljatok hozzá, győzzetek meg engem ennek ellenkezőjéről.
Bajban vagyunk, az biztos, ezért folytatom gondolataimat. Elfogadhatatlan, hogy kétszeri felhívásomra sem jelentkezett senki részt vállalni a tennivalókból. Nejem és jómagam hosszú évek óta munkálkodunk, úgy érzem, ideje lenne átadni az egyesület vezetését ifjabbaknak, hiszen az egyesületi élet nem szűnhet meg. Ezt nem tudnám elviselni. A szemünk előtt nőtte ki magát és lett az ország egyik legnagyobb és legrendezettebb egyesülete a miénk. Élnie kell! Ami a fiatalságot illeti, ők kicsúsztak a kezünkből, legalább is, ami a magyar munkát illeti, bár az egyesületi listán szép számmal jelen vannak. Riadót kell fújni, talán még össze lehet őket hozni. Sok a munkanélküli magyar fiatal is. Szétszóródtak az országban, pedig életképük éppen most van kialakulóban. Két-három lelkes, vezető egyéniségű fiatalokból álló család kellene és elindulhatna az ifjúsági munka! Ez mindnyájunk érdeke!
Kristianstadban a hivatalos magyar oktatás jól működik. Nagy az érdeklődés, a beiratkozással nincs baj. Sajnos az egyesületi Játszóház a vezető betegsége miatt megszűnt, az óvódásokkal nincs, aki foglalkozzon. Pedig lenne rá igény, a Mikulás-napi ünnepségre jelentkezők létszáma ezt mutatja. Az őszi Budapest-Kristianstad testvérvárosi látogatásnál mindkét fél, de főleg a budafoki küldöttek megígérték, hogy megoldják ebbeli gondunkat. Az ötletük kiváló volt, de ők jöttek, láttak, ettek - és mentek. Azóta sem jelentkeztek, bizonyára megfeledkeztek ígéretükről.
A felsorolt negatívumok ellenére is elmondhatom, hogy mégis jó és szép az összefogás, jó, hogy élünk, hogy vagyunk. Anyagi helyzetünk - a sikertelen rendezvények ellenére is - még jó, de a tartalékokra vigyázni kell, hiszen egyre nehezebb a nyereséges rendezvényeket összehozni.
Összefogást, megértést, lelkesedést kérek ahhoz, hogy minél több magyart vonjunk be az egyesületünkbe. Érezze mindenki feladatának, hogy mozgósítson a rendezvények sikeréért! Jó magyar öntudatot és jó egészséget kívánok mindenkinek! Isten adja, hogy megvalósuljon!
Molnár Gergely, elnök
