A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A malmöi Hungaroclub hírei


 
 
Klubunk március végén egy nagysikerű Husvéti bállal zárta a tavaszi szezont, ahol Sashalmi Orsolya és Tóth István tapolcai művészek léptek fel.
Május harmadik hetében négynapos hévízi kirándulásra hívta meg tagjait a Hungaroclub: 22 személy élt is a lehetőséggel. A honlapunkon megjelent képek  – na meg a hazatérők beszámolói – tanusítják hogy, kitűnő volt e négy nap. Javaslat is elhangzott, hogy ezt a jövőben ismételjük meg.

 

Ménesi József felvétele

 


Három hónapnyi nyári szünet után, megkezdtük a felkészülést az őszi-téli szezonra.


Október 10-én, a szüreti bálunkon, Jónás András zenészünk és a veszprémi Petrik Katalin énekesnő fogja szorakoztatni a nagyérdeműt. Kati a veszprémi Nemzetközi Énekversenyen, a táncdal kategoriában első helyezett lett.
Október 23-án, a Nydala iskola színháztermében emlékezünk az ´56-os forradalomra. A becsei Teleki Júlia asszony, (vajdasági írónő, békeaktivista) tart előadást ´56 fontosságárol, majd bemutatja Hol vannak a sírok ? c. könyvét, amelyben a csurogi ,mozsori s a zsablyai meghurcoltaknak, áldozatoknak állít emléket.A könyvet helyben meg lehet majd vásárolni.


November 21-én Katalin-bálunk lesz, az egyeztetések még folynak egy előadó meghivására.

November 28-án - szokásainkhoz híven – egynapos, bevásárlással egybekötött buszkirándulást tervezünk Rügen-re, ahol a  karácsonyi vásárt tekintjük meg.

Szilveszteri bálunkat a Nydala iskola éttermében tartjuk, vendégzenészünk a vajdaságból - Pancevoból - elszármazott Borsos Tamás lesz.


Tárgyalásokat folytatunk egy esetleges – 2010 január végi - előadással kapcsolatban.

Vezetőségünk ezúton is köszönetet mond mindazoknak, akik az elmúlt félévben is támogattak minket jelenlétükkel, így segítettek klubunkat fenntartani.


Reméljük, a következő félévben is gyakran viszontlátjuk tagjainkat, barátainkat, vendégeinket, mind előadásainkon, mind báljainkon, kirándulásainkon.


 
Lakatos Júlia
elnök

 

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME