1981. október 24-e, 14 óra 30 perc. Ez a legkorábbi – legelső? – időpont, amelyre utalást találtam egyesületünk archívumában. Nem sok magyar egyesület van még Svédországban, amelynek alakulásától fogva minden irata megvan. A fent említett napon kelt jegyzőkönyv szerint Kunz András, Burján Bertalan, Kraus Imre, Rüll György, Reisch Lajos és Iván László elosztják maguk között a teendőket, és kijelölik a feladatokat, amelyeket a várható tagság elé tárnának a közeljövőben. Ezt az első összejövetelt Burján Bertalan vezette; itt döntöttek arról is, hogy a következő gyűlést 1982. január 27-én tartják majd Kunz Andrásnál, Vinnöben. Valószínű, hogy ez a hat magyar honfitársunk már előtte is találkozott, bár ennek korábbi írásos bizonyítéka archívumunkban nincs.

 

A magyar zászló alatt - Egyesületi fotó

 

A jelek szerint a tagtoborzás elég nehezen mehetett, mert az első hivatalos taglistát (30 tagról) 1983. február 1-én jegyezték.

Az alábbiakban megpróbálom röviden összefoglalni az egyesület immár harmincéves történetét.

 

A rendszerváltás (1989) előtti időszakra jellemző (és amit a fellelhető dokumentumok alapján állapíthatunk meg), hogy hétvégi találkozókból, bálokból állt a tevékenység, kapcsolattartás. Magyarán: jól megvoltak. Ennek az első tíz évnek furcsasága számomra az, hogy az akkori, kommunista Magyarországról elmenekült honfitársak levelezés útján kapcsolatot tartottak a stockholmi Magyar Nagykövetséggel. A kapcsolat általában kulturális rendezvényekre vonatkozik. Egyik jegyzőkönyv szerint megrendelik a Pesti Hírlapot. Lehet, hogy az olvasó ebben semmi kivetnivalót nem talál, de számomra a kapcsolattartás összeegyeztethetetlen a politikai menekült státussal.

Az egyesület 1993-ban került szorosabb kapcsolatba a Svédországi Magyarok Országos Szövetségével, majd elődöm, Pálla Lajos egyesületi elnök idejében lett ennek tagegyesülete.

 

Az egyesület megalakulásának 10. évfordulóján már én is jelen voltam (később aztán vezetőségi tag, majd elnök lettem); ekkor Sándor Csaba volt az elnök. Az egyesületnek elnökei voltak még Popovics János és Balázs Mária.

Lassan változott a szemlélet, és egyre mozgalmasabbá vált az egyesületi élet. Az egyesület magyarságának összetétele is változott: kezdtek megjelenni a vajdasági és az erdélyi magyarok. Pálla Lajos elnökségének idejéből szép emlékeim vannak. Az egyesület beköltözött jelenlegi helyiségeibe, és rengeteg volt a munka. Akkor léptünk be a SMOSZ-ba is. Én mint vezetőségi tag tevékenykedtem, főleg kulturális vonalon. Ekkor költözött be az egyesületi életbe a magyar nemzet fogalma is.

 

Találkozás az Invandrarnämnddel - Egyesületi fotó

 

Az akkori időkre jó visszaemlékezni! Néhai Kunz Juliánna vezetésével 60-70 gyermek vett részt az ünnepségeken, és szolgált műsorral Mikuláskor, Anyák Napján, évzárón. Soha senki nem tudta annyira összefogni a gyermekeket, mint Juliánna. Magyar pedagógusként rengeteget tett az egyesületért. Elnökségem idejének talán ez volt a legszebb része! Ezek a gyerekek ma már édesapák és édesanyák, akikről el lehet mondani, hogy majdnem teljesen eltűntek Svédországban, vagy a nagyvilágban. Sajnos, az egyesület mai életére is kihat ez – kevés a cselekvőképes fiatal. Másképp látják a magyar életet, vagy nem látják sehogy. Ez ellen pedig nem tudunk tenni semmit, hiszen ez a demokrácia velejárója, és kényszer nem alkalmazható.

 

A 90-es évek közepétől egészen másképp fest az egyesület képe. Új vezetőség kerül a SMOSZ élére, új kezekbe kerül a kulturális élet. Az nemzeti ünnepek állandó helyet kapnak a kristianstadi egyesületi életben; a központilag szervezett tavaszi és őszi előadások hagyománnyá válnak. Ugyanúgy hagyománnyá válik a decemberi bábszínház, vagy az előadással egybekötött Mikulás-napi ünnepség. Az ezredforduló elején az egyesület tagságának létszáma elérte a 300 főt. Így is még mindig kb. 200 magyar családról tudunk, akik nem zárkóztak fel, sőt, új egyesület létrehozásával próbálkoztak, de nehéz volt felvenni a versenyt gazdag és színvonalas műsorainkkal.

 

Csősztánc a szüreti bálon - Egyesületi fotó

 

A kristianstadi Magyar Ház 2005-ben történt megvásárlásával az egyesület erősebb lett. Van egy biztos támpontunk, és e köré zárkózik fel a környékbeli magyarság Hässleholmtól Olofströmig. A bromöllai ház minden rendezvénynek egyformán megfelel, és 100 km-es körzetből sok magyar tud ide eljutni. A kristianstadi házra marad a vendégművészek fogadása, a tagság találkozása, nemzeti ünnepek megtartása, gyermek- és ifjúsági foglalkozások rendezése. Kihasználása lehetne sokkal jobb is. Más egyesületekkel (például Malmövel) együtt szervezett közös rendezvényeink azt bizonyítják, hogy ez járható út a jövőben más egyesületekkel közösen is (Ljungby, Växjö, Halmstad, Helsingborg, SOMIT).

 

A tagság létszáma jelenleg apad; a bűvös 300-as szám már csak emlék… Sajnos, öregszünk, és nagyon sokan közülünk már el is költöztek ebből a világból. A fiatalság számára vonzóbbá váltak a nagyvárosok, ám az igazsághoz tartozik az is, hogy a felgyorsult világban sokan másra fordítják a szabadidejüket. A magyar televízió beköltözött a házakba, az emberek elkényelmesedtek, egyre nehezebb kimozdítani őket. Sokkal inkább csak a vidám, kötetlen rendezvényekre jönnek el (tánc, buli); a nemzeti ünnepekre 40-50 főnél többet nem lehet elcsalogatni.

 

Kopjafaállítás Oslóban - Egyesületi fotó

 

Csodálatos szép éveket tudunk magunk mögött. Teltházakat minden rendezvényen, telt autóbuszokat európai kirándulásokon, sok gyereket magunk körül és megelégedést a lelkekben. Jó érzés volt Kristianstadban magyar munkát vezetni, és magyarnak lenni. Sokan dolgoztak a vezetőségben is, ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Van, aki végig kitartott, és most is mellettem van; köszönet érte. Harminc év hosszú idő egy egyesület életében, és még hosszabb, ha abból majdnem húszat ugyanazok irányítanak.

 

Köszönetet mondok ezúton mindazoknak, akik továbbra is vállalják ezt a nehéz feladatot, és hisznek abban, hogy amit tesznek, az jó. Sok nevet kellene itt felsorolnom, de mégsem teszem – bár megérdemelnék. Félek, hogy sokan kimaradnának, és ez nem lenne helyes. A családomat azonban nem hagyhatom szó nélkül. Ezt a munkát ennyi időn keresztül végezni csak úgy lehet, hogy melletted áll egy egyet akaró család, élén egy asszonnyal. Köszönöm, Erzsike!

 

Hogyan tovább? Nem nézünk messzire, egyelőre csak az őszi rendezvények érdekelnek, sok közönséggel. Reméljük, hogy a tagság egyet akar. Érdekes rendezvényeink lesznek; szertenénk az évfordulót is megünnepelni szerény körülmények között. A jubileumi ünnepséget november 12-re tervezzük, erre szeretettel várjuk a magyar nagykövetség, a SMOSZ és a magyar egyesületek képviselőit is. A tagság nagy érdeklődésére is számítunk. A jövőt pedig nem tervezzük, jön az magától, elég arról majd akkor gondolkodni. Addig is minden jót kívánok a nemzettel együttérző honfitársaknak, minden jóérzésű embernek. Ha valaki úgy érzi, hogy valami rendkívüli kimaradt az elmúlt harminc évben, akkor tudassa azt, és a következőkben javítunk. Ez is belefér egy ilyen hosszú időbe, meg az is, hogy még egyszer köszönetet mondjak mindenkinek, aki a legkevesebbet is tett az egyesületért.