A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Édes szájú Gyurika

Gyurika annyira kedvelte az édes ízt, olyannyira rajongott az édességekért, hogy a család el is nevezte őt „édesszájúnak”. Gyurika nagyon is rászolgált az elnevezésre, nem is tiltakozott ellene, inkább minden alkalmat megragadott, hogy cukorkához, süteményhez jusson. Legszívesebben tortát ebédelt, habcsókot vacsorázott volna, reggelire meg jó édes csokoládéitalt. Hiába mondták neki, nem egészséges a sok édesség, tönkre mennek a fogai, megfájdul a hasa, Gyurika nem szólt semmit, csak jóváhagyóan bólogatott, amolyan „beszélj, csak beszélj, úgy sem hallgatok rád” módon. 
Nálad már csak a hangyák nyalánkabbak! – mondta az édesanyja. 
Gyurika csodálkozott, és persze erősen kételkedett ebben, nehéz volt neki elhinni, hogy azok a kicsi futkározó rovarok egyáltalán érzékelni tudnának valamit.
Történt aztán, hogy egyik délután saját szemével is meggyőződött arról, hogy édesanyjának igaza van. Nagyon meleg volt, a család úgy határozott, hogy elmennek fürödni a közeli patakra. Csak a nagymamájuk maradt otthon, ahogy mondta, „házőrzőnek”. Gyurika rögtön ajánlkozott, hogy ő is vele marad. Unokatestvérei azonnal lecsaptak rá, egyik sem hitte el, hogy önzetlenül, tiszta jószívűségből marad otthon. Csúfolódtak, ugratták:
Persze, itthon akarsz maradni, mert azt hiszed, hogy nagymama megtöm cukorkával! É-des-szá-jú, é-des-száj-ú!!!
Gyurika nem nagyon törődött a csúfolkodással, hiszen félig-meddig igazuk volt a gyerekeknek. Nagyon szerette a nagymamáját, és szívesen maradt vele kettesben, de titokban tényleg reménykedett egy kis plusz édességadományban.  Hát bizony, nem hiába reménykedett, nagymama jókora szelet kalácsot szelt neki uzsonnára. Gyurika pedig, mikor nagymama elfordult, a kalácsszeletét vastagon meghintette kristálycukorral. Hogy csínytevését ne fedezzék fel, kiszaladt a kertbe:
Nagymama, a kertben eszem meg a kalácsot!
A nagy sietség, a kapkodás gyorsan megbosszulta magát. Alig ért a kertbe, megbotlott, hasra esett, a kezéből kirepült a kalács, a cukorréteg szétszóródott. Ráadásul a térdét is jól beverte az utacska szélét díszítő kövekbe. Dörzsölgette az ütés helyét, közben azt próbálta kitalálni, hogyan menthetne meg valamit a fölre került kristályszemekből. 
Az útilapura hullott cukorszemeket nem is muszáj felszedni, azt le is nyalhatom- gondolta, s úgy is cselekedett. Ültében meghajolt és kinyújtotta a nyelvét, mikor felfedezte, hogy nincs egyedül! A leszóródott kis cukorhalmon ott állt egy hangya! Illetve nem is állt, hanem izgatottan topogott, csápjával körbetapogatta a halmot! Gyurika teljesen megfeledkezett előbbi szándékáról, hasra fordult, állát feltámasztva leste, mit fog csinálni a hangya. Úgy nézett ki, az közben rájött, hogy amit talált, az megenni való finomság. Rágóival megragadott egy cukorszemet, óvatosan lemászott a lapuról és gyorsan és határozottan elindult vele. Gyurika egy ideig tekintetével, majd négykézláb követte a hangya útját. A hangya sietett nagyon, de mikor összetalálkozott egy szembe jövő hangyával, megállt, kicsit megbökdöste, felé nyújtotta a cukorszemet. A másik hangya tétovázott, „értetlenkedett”, de aztán, mintha megértette volna, társa mit akar, elindult a cukros hangya nyomain a lelőhelyhez. Mikor rátalált, ő is felkapott egy szemet a cukorból, és követte az előbbit. Gyurikának nem kellett sokáig csúszkálni, mert hamarosan felfedezte, hogy közeli fa tövében épült hangyabolyhoz tart az ő hangyája és minden szembejövő hangyával eljátszotta a műsort: megbökdöste, majd odanyújtotta a cukrot, topogott egy kicsi, amivel jelezte, hol találta a kincset. És megindult a hangyamenet. Mikor már többen voltak az úton, néhány nagyobb hangya, bizonyára a rendfenntartók, úgy irányították a forgalmat, hogy ne ütközzenek össze, ne zavarják egymást az „üreskezűek” és a „telizsákosok”.  
Gyurika úgy belefeledkezett a hangyák figyelésébe, hogy meg sem hallotta, mikor nagymama odajött hozzá.
Mit csinálsz itt, te gyerek? Már azt hittem, megszöktél!
Jaj, ne haragudj nagymama, de ez olyan érdekes! Tudod, mikor te nem néztél oda, én elcsentem egy kevés kristálycukrot, rászórtam a kalácsra, aztán elestem vele, a cukor szétszóródott és én felfedeztem, hogy nem csak én, hanem a hangyák is édesszájúak! Nézd, hogy hordják! Már alig maradt a földön, mind becipelték a házukba. Mit csinálnak ott vele? Megeszik? Mit gondolsz, tényleg jól gondolom, hogy megmutatták egymásnak az élelemhez vezető utat?
Igen, jól sejted, megmutatják! Nagyon ügyesek, okosak ezek a pici állatok! Vannak olyan emberek, akik a hangyák életét tanulmányozzák, ők mesélik, hogy többször is szemtanúi voltak annak a jelenségnek, hogy egy-egy példány felfedezve az élelmet visszarohan a hangyabolyhoz, és kisvártatva többedmagával tér vissza a táplálékforráshoz. Az oda vezető úton arra is ügyelnek, hogy senki ne maradjon le. Ha nehezebb útszakaszhoz érnek, lelassítanak, hogy a fiatalabbak is megjegyezhessék, merre kell menni, és legközelebb egyedül is oda találjanak. 
Milyen érdekes – lelkendezett Gyurika – úgy szeretném tudni, mi történik a házukban. Ha jól közel hajolok, be tudok látni?
Azt nem nagyon ajánlom, hogy közel hajolj a bolyhoz – tudod, így hívják a házukat,– mert amint veszélyben érzik magukat, azonnal előjön a hangyahadsereg és úgy védekeznek, hogy hangyasavat lövellnek a támadóra, no meg harapnak is az erős rágójukkal.
És az milyen, az a hangyasav?
Ha a szemedbe kerül, bizony fájdalmas! Az íze meg olyan, mint az ecet. Várj csak, ezt meg is mutatom!
Nagymama letépett két fűszálat, az egyiket odaadta Gyurikának:
Nyálazd meg. Így ni – és végighúzta nyelvét a fűszálon - most tedd a bolyra, és figyeld meg, mi történik.
Abban a pillanatban, amint a bolyra helyezték a fűszálakat, a járatokból előrontottak a katonák, melyek sokkal nagyobbak, erősebbek voltak a dolgozóknál. Megtámadták a fűszálakat, kicsit oldalról nézve látszott is, hogyan fecskendeznek valamit rájuk. Nagymama várt egy kicsit, aztán felszedte a fűszálakat, odaadta Gyurikának az övét.
Na, most nyald le! Tapasztald meg, milyen ízű a hangyasav!
Ez finom! Pedig nem is édes! Olyan, mintha citromot nyalogatnánk! Még csinálnak valami érdekes dolgot a hangyák?
Hajaj! Százszor többet is! Tudtad, hogy egy boly összes lakója testvér? Egy anyjuk van, az a neve, hogy királynő. Ő bent lakik a halom belsejében, hatalmasra nő és egyre csak tojja a petéket, melyekből aztán hangyák lesznek. A felnőtt hangyák etetik, tisztogatják a mamájukat és ők gondoskodnak a tőlük fiatalabb testvéreikről is, a hangyagyerekekről. Ők építik, tisztítják a hangyavárat, hordják össze az ennivalót. Hihetetlen, milyen szervezetten élik napjaikat, építkeznek, hoznak-visznek, igyekszenek, én még nem is láttam pihenő hangyát! Hasznosak is nagyon, mert megeszik a kártékony rovarokat is, lazítják a földet. Az ember persze nem nagyon szereti, ha túlságosan közeli szomszédságba kerül velük. De nem kell bántani őket, inkább elriasztani. Nem szeretik az uborka héját, a krétát, tört borsot, sót, babérlevelet, meg még sok mindent. Ezekkel az anyagokkal rá tudjuk venni őket, hogy továbbálljanak, anélkül, hogy bántanánk egyet is a társaságból. Majd nagytatától kérdezd meg, ő részletesen elmondja a tudnivalókat.
Gyurika éppen kérdezni akart még valamit, mikor nagymama a homlokára csapott és azt mondta:
Még nem is árultam el neked, édesanyád miért mondta azt, hogy nálad csak a hangyák áhítoznak jobban az édességre!
Miért? – kérdezte Gyurika, akinek eddig eszébe sem jutott, hogy a mondásnak valami magyarázata is lehet.
Tudod, létezik egy olyan pici rovar, amelyik a növényeken él, azok nedveivel táplálkozik. Az a neve, hogy pajzstetű, vagy csak egyszerűen levéltetű. Ezek megemésztik a növények nedveit, a fölösleges anyagot meg kiürítik. Ez az ürülék úgy néz ki, mint egy pici csepp méz, még az íze is olyan, édes, el is nevezték mézharmatnak. Mihelyt a levéltelű alfelén megjelenik a csepp, a hangya azonnal felnyalja azt. Ezt a mézharmatot imádják a hangyák, és hogy minél több édességhez jussanak, kitaláltak valamit! Csápjukkal végig simogatják, lábaikkal körülölelgetik a tetveket, s így biztatják őket, hogy többet egyenek és persze több mézharmatot ürítsenek. Mondhatjuk, hogy a levéltetvek valóságos fejőstehenei a hangyáknak. Annyira kedves táplálékuk a mézharmat, hogy miatta különös védelemben részesítik a levéltetveket. A fiatal levéltetveket nagyon sokszor áttelepítik más növényre, nedvdúsabb hajtásra, csakhogy minél több mézharmatot termeljenek számukra. Ezért a jó barátság, a védelem, a dédelgetés az okos hangyák részéről. 
Nahát, nagymama, hogy ez milyen érdekes volt! De én nem is csinálok ilyesmit, mint ezek a hangyák!
Nem, ilyesmit mondjuk nem, de te is pont így hízelegsz, ha édességet szeretnél. 
Gyurika gondolkozott egy kicsit, kissé félénken felnézett nagymamára, látszott rajta, valami fontosat fog mondani
Nagymama, ha megígérem, hogy megpróbálok leszokni a sok finomságról, akkor te is ígérd meg, hogy a többieknek nem mondod el ezt a levéltetű-tehenészetet? Nem akarom, hogy csúfolkodjanak velem!
Áll az alku – kacagott nagymama és megölelte a nagy áldozatot vállaló unokáját.
Tóth Ildikó
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2021. július 07.
Kedves Híradó Olvasók! Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi fehér templom-padokba A holtak is mellétek ülnek. A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükbe biztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Így hangzanak Reményik Sándor Templom és…
Tovább
Vipassana naplók # 2

Vipassana naplók # 2

Könyvespolc 2021. július 07.
Fénydagály (Hétfő reggeli derengés) Én, enyém. Ekörül forog minden. Minden, ami fanyar és haragos és tűz. A mindennapos rituálék tartják egyben a rendszert. Ha bármelyik apró összetevő elmarad, akkor szépen, fokozatosan szétmállik a kiegyensúlyozottság. Sötét kockák lebegnek a levegőben és…
Tovább
Cigonya II.

Cigonya II.

Képzőművészet 2021. július 07.
Középiskolás koromban már valamilyen ismeretségben lehettem a művésszel. Így kellett lennie, mert emlékszem a kitéglázott kis udvarra, ott, abban a sarki házban, ahol Tihamér lakott. A Kőrös-híd felé lehetett arra kijutni. A kis ház még kisebb melléképületében Tihamér nagynénje lakott.…
Tovább
Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Portré 2021. július 06.
Úgy éreztem, a kulturális-közéleti szervezéssel talán többet adhatok vissza a közösségemnek azokból a szellemi javakból, amelyeknek legfőképpen azáltal lettem birtokosa, hogy magyarnak születtem. 1977-ben született Kolozsváron. Régész, történész, közösségszervező, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke. Nős,…
Tovább
Talpalatnyi magyar föld Svédországban

Talpalatnyi magyar föld Svédországban

Portré 2021. április 03.
A Stockholmi Magyar Háznak felbecsülhetetlen szellemi és gazdasági értéke van. Amikor annak idején sikerült megvásárolni, a svédországi magyarság úgy érezte, hogy ez egy talpalatnyi magyar föld Svédországban. Nem véletlenül… A Magyar Ház legfrissebb beruházási munkálatainak (tetőcsere) köszönhetően az épület készen…
Tovább

Egyesületek

Új szelek a Tavaszi Szélnél

Új szelek a Tavaszi Szélnél

Sok minden nem úgy alakult a tavalyi és az idei évben, mint ahogy megszoktuk, és ahogy a terveink…
Bemutatkoznak a Stockholmban tevékenykedő Magyar Ház Közösség új vezetőségi tagjai

Bemutatkoznak a Stockholmban tevékenykedő Magyar Ház Közösség új vezetőségi tagjai

A Magyar Ház megalakulása óta otthont nyújt és összefogja a Stockholmban és környékén élő és tevékenykedő magyarságot. Dicső…
Történések a Pannónia Klub háza táján

Történések a Pannónia Klub háza táján

Az első és legfontosabb hír, amit a Pannónia Klub kapcsán meg szeretnék említeni, hogy a 2021. április 24-én…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME